Vannak borok, amiket sokáig tartogatunk, így vagyok én mintegy négyszáz palack portugieserrel, gyűjtöm őket és ritkán kóstolom a pince mélyéről, inkább újakat fedezek fel mindig. Van viszont, ami etalon, amihez vissza kell térni. Legutóbb 2014-ben kóstoltam ezt a 2012-es portugiesert, nincs is belőle több, pedig milyen jó volna még.
Rendületlenül valljuk: a portugieser Közép-Európa egyik kikerülhetetlen és fontos fajtája, amely a borvilágban sajnos ritkán kerül reflektorfénybe. Öt éve csak villányi portugieserekkel rendeztünk tematikus kóstolót, négy éve már nemzetközivé bővítettük a mezőnyt és természetesen a korábbi évek szakmai sikerét folytatva, idén is meghirdetjük a Portugieser du Monde borversenyt. Ugyanitt lelkes támogatókat keresünk egy nemes ügy mellé!
Tanulságos esténk volt nemrég Villányban. Gere Zsoltnál jöttünk össze páran, a házigazda borai mellett Susann Hanauer (Wassmann Biobormanufaktúra) és Horst Hummel hozta el évjáratos kékoportóit. Tizenhat bor, egy pezsgő, döbbenet az arcokon. Letaglózó portugieser-élmény.