Váncsodi kollégánk a böjt egyre mélyebb bugyraiba utazott el, nem is először, hiszen a negyven napos kihívást már többedszer teljesíti. Még a borkóstolóinra se jár, igyekszünk hát úgy igazítani, hogy a nagyobb rendezvények már Húsvét utánra kerüljenek. Portugieserezni már jön ő is, de addig retrospektíve olvassunk bele a böjti naplójába.
Az átlag magyar borfogyasztó saját karrierjében hasonló utat jár be, mint a magyar borfogyasztás az elmúlt évtizedekben. Alakul az ízlésünk, én pedig megtippelem, mi lesz a következő nagy divat.
Túrázni indultunk az ünnep örömére. Kezdetben azt hittük, bátrak vagyunk és merészek, mint a negyvennyolcasok, nekivágtunk a hegynek, se előttünk, se utánunk semmi, de ahogy haladtunk felfelé, lassan többen jöttek szembe, mint a Király utcán vasárnap délután. Persze, bátrak voltunk és merészek, legfőképpen a legkisebbek, négyévesen, ötévesen nem kis teljesítmény egy Babás szerkövek-Zsongor-kő-Remete-barlang-Jakabhegyi romok útvonal. Meg hát nekünk se az, a visszaútra víz se maradt sok, a Lila akácban inkább almafröccsöt ittunk, nem kockáztattuk meg a kisfröccsöt, de otthon előkerült a jól behűtött zöldveltelini.