Alen Bibićről korábban inkább csak hallottam, a boraihoz nem jutottam el. A nyáron azonban a zadari óvárosban sétálgatva felfigyeltem a Bibich márkanevet viselő vinotékára. Természetesen eltöltöttem ott néhány percet – valóban csak annyit, éhes család várt rám a hűvösben pihegve, odakinn negyvenkét fok volt – és találomra, valamint a boltos ajánlásával vásároltam néhány bort. Kettőt együtt bontottunk.

Kényes téma a halászlé, kényes téma. Mert ugye a legjobbat mindenki nagyapja/nagyanyja/keresztapja/kicsodája készíti, több hagymával az elején, más a paprikával játszik, valaki szerint az ikra a titka, vagy hogy taviból sohasem. Kényes téma mondom, kevesebbért is böktek már meg valakit, vagy lett két család közti évtizedes viszály kiváltója a jó halászlé feletti vita. És ha még hallanák, hogy nevetnek azokon azok, akik nem tésztával, de friss, ropogós kenyérrel eszik (no meg fordítva). Azért a Kovács Csárdába el kell menni. Ha nem is a világ legjobb halpaprikását főzik itt (az állítólag Batinán túl, a határ vajdasági oldalán készül), tudják a dolgukat.

A jövő hetet nem lesz könnyű túlélni, gondolkodom így magamban, miközben igyekszem beprogramozni az időmet. Hétfőn a Pannon Borrégió TOP 25 borát választja ki a szakértő zsűri, de kedden már kezdődik egy vadonatúj fesztivál, a Surduk Festival, avagy Szurdok Fesztivál a határ horvát oldalán fekvő Baranyában. Ha kedden még nem is, de csütörtökön és pénteken ott a helyünk. Nekem főleg, elvégre az ősök hagyatékát kötelesség megőrizni.