Valamikor 2013 őszén volt szerencsém pár napot eltölteni Pugliában, annak is Salento térségében, ami ugye az olasz csizma sarka. Szakmai út volt, de azért volt időnk körülnézni, kóstolgatni, mert hét mégiscsak az itáliai életérzés, ugye. Bejártuk Salentót autóval, biciklivel, gyalog, vannak emlékek, amiket hirtelenjében felidézett az Aldiban található olasz borsor. Kettőt lekaptam a polcról, frissiben meg is kóstoltam őket.

Az olaszok köztudottan kedvelik a finom ételeket, szeretnek főzni, s nem utolsó sorban, enni. Leginkább vasárnap, amikor körülülik az asztalt, s hangos kiabálások és hadonászások közepette megjelenik a mamma, akinek a kezében ott van az elmaradhatatlan tésztatál.

Vegyünk két vörösbort. Az egyik legyen toszkán, a másik mondjuk salentói. Az első nem teljesen sangiovese, de legfőképp az. A másik primitivo, de hívhatjuk zinfandelnak vagy tribidragnak is, ha amerikai népszerűségére vagy horvát eredetére szeretnénk utalni. Két olasz vörös a terítéken.