Három éve is már, hogy a Pécsi Borozóban írtunk a bonyhádvarasdi Bernát Pincéről. Időnként összefutok boraikkal, sajnos annyira nem, hogy elmélyültebb elemzést adhatnék, de amit mostanság kóstoltam, biztató volt. Legutóbbi borom tőlük a friss szürkebarát volt. Van valami rejtélyes kapcsolat a fajta és köztem, úgy tűnik, ez másoknak is feltűnt, hogy pont ezt a bort kaptam meg…

A dúzsi Lehmann pince még úgy is felüdülés volt, hogy a völgységi borászatokat járva egész héten gyönyörű helyeken fordultunk meg csz kollégával, egy készülő kiadvány kapcsán. „A nagy jobbos kanyarnál forduljatok balra, először az aszfalt fogy el, aztán a betonos út, utána vége lesz a kavicsosnak is, majd amikor már csak földes út van csak gyertek tovább, amíg el nem fogy a villanyvezeték. Na, ott kell balra fordulni, ha hozzánk jöttök." Nagyjából így igazított minket útba Lehmann György, aki a kilencvenes években kárpótlásból vett egy erdő szélén hat hektár egybefüggő területet.

Többször kerekedtünk már fel, hogy a Tolnai borvidéken barangoljunk, és olyan kis gyöngyszemeket mutassunk be, amelyek érdemesek arra, hogy a borkedvelők útrakeljenek. Most ismét találtunk egy kis ékszerdobozt Váralján, Szabó Laci Pincészetét. Igazi vidéki élet a Mecsek lábánál, csupa zöld, csupa természet, közelebb érve némi parasztromantika, sok-sok színes bútor és használati tárgy, mindez rendkívül ízlésesen tálalva. Igazi kis mesepince, ami a kóstolótermet és az apartmant, na meg a teraszt és a kis fűszerkertet illeti.