Kérem Várjon!
Cikkek
Schiffer Miklós stílustanácsadó, divatszakértő

Stílustanácsadó, divatszakértő, író, üzletember. Dr. Schiffer Miklós a pécsi MCC-ben „Stílus és politika” címmel tartott előadást. A rendezvény után sikerült elcsípnem a szakembert egy gyors interjú erejéig. Általában borokról írok, ám mivel Schiffer Miklós nagyon ritkán fogyaszt bort, akkor is inkább újvilági tételeket, ez nem képezhette beszélgetésünk tárgyát. Szerencsére azonban van egy körülmény, mely kapóra jött, ugyanis alanyom szenvedélyes szivarfogyasztó hírében áll.  Azt gondolom nem kell sokat töprengeni azon, hogy különböző szempontok alapján párhuzam vonható-e a szivar és a gasztronómia különböző területei között, hiszen végérvényesen mindegyik az ízek és továbbmegyek, az élet élvezetéről szól.

Bóka Balázs Andor
2024. március 21. 07:52:16
Cikkek

Lendva az a hely, ami mellett elszáguldunk az autópályán, hacsak nem eleve oda terveztünk menni. Persze sokan tervezik, remélem, hogy ezután még többen fogják, mert isten bizony megéri!

Ercsey Dániel
2024. március 13. 07:36:34
Cikkek
55. Villányi Borverseny

Hol van az a hely, ahol a legmagasabb az egy négyzetméterre eső villányi borászok száma? Villányban, méghozzá a villányi borversenyen. A megmérettetésen évről  évre kis- és nagytermelők egyaránt elindulnak, hordós és palackos borokkal is lehet nevezni. Az ítészek szerint jó hír, hogy valamennyien felkészültek, és a minőség tekintetében is közelítenek egymáshoz. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy számos kiváló minősítés született. És természetesen idén is megválasztották a média borát. De kezdjük az elején!

Gáll Orsolya
2024. március 11. 07:16:04
Összesen 2572 db találat. 5/858 oldal.