Szóval igyekszem rövid lenni. A múlt héten szerveztünk egy konferenciát, két éve dolgozunk rajta és összejött, két ország oktatási minisztere, államtitkárok, nagykövetek, rektorok, dékánok, professzorok, vállalatvezetők, nemzetközi szervezetek munkatársai, ahogy ránéztem a megérkezettek listájára, 20+ ország képviseltette magát.

De fogalmazhatnék hivatalosabban is: a Pécsi Tudományegyetem és a Studyportals közös szervezésében 2026. október 8–9-én Pécsett rendezték meg a „Western Balkans Forum on Higher Education and Innovation” nemzetközi fórumot, amelynek középpontjában a nyugat-balkáni felsőoktatás jövője, az európai integráció, az innováció, a nemzetköziesítés, valamint a határokon átnyúló egyetemi együttműködések álltak.

A 200+ résztvevővel zajló tanácskozás több szekcióban zajlott, az egyiket a szőlészetnek és borászatnak dedikálták a szervezők. A téma szerintem nagyon aktuális és izgalmas volt: The role and prospects of Balkan and Pannonian autochthonous and newgeneration (Piwi) varieties in future European wine markets (A balkáni és pannon autochton, valamint új generációs (PIWI) fajták szerepe és kilátásai az európai borpiac jövőjében).

A hosszú nevű workshopot hívjuk boros programnak, szóval ezen hat ország nyolc egyeteme vett részt, összesen kilenc rövid előadást hallgathattak meg a résztvevők a pécsi Tudásközpontban, de készült egy absztraktfüzet is, amit itt is megosztok, hátha érdekel valakit az olvasók közül.

Merthogy a meghívottak és pécsi vendéglátóik nagyon jól elvoltak ezen a rendezvényen, de ennek az is célja volt, hogy a régió szőlészei, borászai is profitáljanak, kaphassanak ingyenesen megszerezhető tudást a térség nagynevű professzoraitól vagy épp fiatal titán kutatóitól. Hiszen mindenki panaszkodik mostanság, nem biztosak az ágazat jövőjében, ki tudja mit hoz a világ alakulása.

Mit gondolnak hány nem egyetemi vendég (alias gyakorló szőlész-borász) vett részt a workshopon?

Így van, aki nullát mondott, bingót kiálthat!

Senkit nem érdekelt, mi a tudósok véleménye a helyi fajtákról, a rezisztens fajtákról, kinek mi a tapasztalata, mit lehet érdemes figyelembe venni a saját jövője tervezésekor. Egy három órás, ingyenesen elérhető program túl sok? Túl kevés? Túl szakmai? Túl tudományos? Túl angol? Túl balkáni?

Háromszor küldtük ki a programot a hegyközségeknek továbbküldésre és például kettő biztosan továbbította is. Mi is kiküldtük, posztoltuk, hirdettük, közösségi médiában toltuk. Nem értem, mi lehetett a gond? Erre jó volna választ kapni.

Mert hónapokon át szerveztük, hogy itt legyenek ezek az egyébként elég elfoglalt emberek, akik a világ számos országában, egyetemén, konferenciáján adtak és adnak elő. Jó program volt ez így családiasan is, remek ötletek jöttek fel, új kapcsolódási pontok, még új pályázati projektek is szövődtek. De a kapcsolódás a gyakorlati szakemberekkel nem sikerült.

Miközben tényleg panasz van, akivel csak találkozom, mindig, mindenkitől, tisztelet a kivételnek, aki mosollyal és derűvel megy neki a számára is kihívásokkal teli jövőnek. Úgy nem lesz ám megoldás, hogy továbbra is azt csináljuk, amit eddig és attól várjuk a megoldást, hogy a fogyasztó majd megváltozik, a kereskedő majd meggondolja magát, az óra elkezd visszafelé ketyegni, dől majd megint az állami vagy uniós támogatás és a nemzetközi helyzet nem fokozódik tovább.

Az elmúlt időszakban végzett nem reprezentatív felmérésem eredménye, hogy a kilencvenes években, sőt a kétezres évek elején kialakított rendkívül pozitív, családi gazdaságokat építő borászok, akikre büszkék lehetünk, mert remek borokkal járulnak hozzá a haza fejlődéséhez és a garatunk megfelelő ellátáshoz, mára erősen megkopott. Ma sokszor, sokaktól hallom azt, hogy a borászok azok, akiknek semmi nem elég, mindig panaszkodnak, pedig mennyi támogatást kaptak, mennyit nyúltak le, és még mindig csak kapni szeretnének, nem a közösségnek visszaadni.  Általánosítás egyik és másik is, de az utóbbi években kipattant botrányok, a borhamisítástól a pályázati pénzekkel való milliárdos visszaélésekig nem tettek jót az ágazatban becsületesen dolgozóknak sem.

Nagyon nagy paradigmaváltásra volna szükség, amihez elengedhetetlen a generációváltás is. Szellemi szinten, a friss gondolatok szintjén mindenképpen. Olyan borásztársadalmat kell építeni, amely meg tud küzdeni a nehézségekkel és aktív részese a folyamatos megújulásnak. Olyan borászokra, akik nyitottak a világ iránt, adatalapú gazdaságokat építenek és tisztában vannak a piac helyzetével, kihívásaival. Akik a tudományt és a praktikumot egyaránt kezelni tudják. Akik elhivatottak, becsületesek és a nyitott kommunikációban hisznek.

Őket vártuk volna egyébként a pécsi tanácskozásra is, és nagy csalódás volt, hogy nem jöttek el. Ez persze csak egy alkalom és egy lehetőség volt, de felvillant a jelzőlámpa bennem, hogy így marha nehéz lesz, ha mindig a régmúltat siratjuk és még mindig a szőlőhegyek kispincéiben ténykedő papákat, a zéró toleranciát meg a fiatalok visszaeső alkoholfogyasztását tudjuk rigmusokba szedve siratni, akkor fájdalom kimondani, de nem tartom túlzónak azt a becslést, hogy 10 éven belül a felére esik vissza a magyar szőlőterületek száma és még örülhetünk.

Amikor a Pécsi Borozó újraindítása mellett döntöttünk, mi ezt az új szemléletet és világot szerettük volna támogatni. Én bízom benne, hogy azért vannak, sőt sokan vannak, akik szintén ebben hisznek és tudnak csatlakozni hozzánk. Velük talán találkozhatunk is november 7-én, a Pécsi Borozó őszi gáláján, ahol lesz lehetőségünk eszmét cserélni, mert gondolkodni, tanulni, együttműködni és cselekedni egyaránt szükségszerű.