"A szamorodniban rengeteg lehetőség van - gondolja Balassa István. - El lehet készíteni alacsonyabb cukorral, könnyedebben, de úgy is, hogy van benne 200 gramm maradékcukor és azt nem érzed benne. Van, akinek a bora nagyon mély, rusztikus, krémes, nem olyan gyümölcsös, kicsit magasabb alkoholú, míg másnak a bora alacsonyabb alkohollal, virágos, nagyon vibráló gyümölcsösséggel és frissességgel bír. A kettő között van egy spektrum, ami nagyon széles és érdekesen használható."
Berecz Stéphanie a tarcali Farkas-dűlőben a szamorodninak kint hagyott szőlőt ellenőrizte, amikor elértük telefonon. „Finomak a szemek, jövő héten szüretelünk” – mondta el a Kikelet Pince borásza, akivel nem csak az édes szamorodniról, hanem Tokaj helyzetéről is beszélgettünk. Cikkünk a 2019/4 lapszámban jelent meg.
„A szamorodnin keresztül fölvennénk a versenyt a világ valamennyi édes borával (…). Az aszút pedig egy még a mostaninál is magasabb pozícióba kell helyezni” – nyilatkozta Szepsy István néhány éve. Tokaj esetében gyakran esik szó a dűlőkről, a száraz borokról, a furmintról, az aszúról. A tokaji borvidék komplexitása sok szempontból elkényeztet bennünket fogyasztókat, így lehet, hogy történelmi bortípusok, mint a szamorodni, kikerülnek időnként a fókuszból.