Egy kis szünet után ismét összejöttünk, kedden, a Kalamárisban, hogy a pannonborboltos srácok által előkészítet borokat megkóstoljuk. Nem voltunk kevesen, borból sem volt túl kevés, de a végén mégis elégedetten álltunk fel az asztaltól. A kóstolójegyzetek két részben következnek, az első mottója, címe SzabóZétől származik, aki szerényen így felelt, amikor bizonyos borpreferenciáit firtatta a csapat egy része.

Nincs egyszerű dolga az embernek, ha tolnai borokból szeretne áttekintő kóstolást szervezni, mert legalább olyan nehéz beszerezni őket, mint ahogy ismerni sem sokan ismerik ezeket a borokat. Másrészről meg csak be kell ugrani egy diszkontba és máris találkozhatunk velük. Csak nem biztos, hogy eddig tudatosult bennünk, honnan is származnak. A Tolnai borvidék a borrégió legnagyobbja, intenzíven növekedő bortáj, sokan és sokat telepítenek, az ismertségen azonban van még mit gyúrni. Ezért is kaptak meghívást a Borszemináriumba.

Egy kicsit szívügyünknek érezzük a Tolnai borvidéket, hiszen némileg Szekszárd árnyékában éli mindennapjait. Feltörekvő borászaik lelkes munkájára, a gyönyörű pincefalvakra ugyanakkor érdemes odafigyelni.  Ezúttal a Pakstól 18 kilométerre északra, a Duna mellett fekvő Bölcskét vettük célba. A település életét mindig is meghatározta a szőlőművelés és borkészítés, így nem csoda, hogy a község legfőbb értéke a közel 400 présházat számláló pincefalu.