Eljutottunk a nagy olaszrizling kóstolóra, Budapest várt ránk, mi meg a borokra, kíváncsiak voltunk, időnk meg kevés volt. Nem mintha a kóstoló nem lett volna elég hosszú, csak besegítettünk egy standon és sok érdeklődő jött, két körre tudtunk elszakadni, két tucat pincéhez jutottunk el mindössze talán. De így is jó volt megtapasztalni, mennyi íz, mennyi szín, mennyi izgalom van ebben a fajtában és mennyire az út elején vagyunk még.

Volt egyszer rég, másfél hónapja már, születésnapja wété kollégának. Miután szinte naponta találkozunk, alig tudtunk találni alkalmat az ünneplésre. Így végül posztszülinapi ebédre jöttek el hozzánk, készült igazi marhahúsleves, velőscsonttal, de bœuf bourguignon is. Bontottunk borokat is, kettőt, ketten.

Pénteken Steven Spurrier-vel jártuk be a Belje Pincészet archívumát, megcsodáltuk a 1949-es cabernet franc-t, de az este főszereplője sokkal inkább az olaszrizling volt. Azaz a graševina. A brit bormédia az utóbbi években rácuppant déli szomszédunkra, Jancis Robinson könyvére elég utalnom, vagy a nemrég Drávaszögben járt Oz Clarke-ra, illetve a múlt heti Steven Spurrier vizitre. Miközben idehaza épp Olaszrizling Október van, de hogy is állunk?