Hónapok óta hevernek az asztalomon, no meg a mögötte levő polcon a VieVinumos jegyzetfüzetem, kóstolójegyzeteim, jó vagyok időhúzásban, egy ideig még ráfoghatom, hogy rendszerezem a fejemben, de aztán ez az érv elszáll. Június elején volt pár napom Bécsben, hogy alaposabban ismerkedjek az osztrák borokkal, nincs ez tőlem távol, valamiért közel áll hozzám az osztrák borvilág. Elsősorban zöldveltelini és rajnai rizling, aztán cirfandli és rotgipfler, jöhet még pár helyi érdekesség, mondjuk piros veltelini, gemischter satz és hasonlók, aztán pár vörös is belefér a végére, kékfrankos, zweigelt, esetleg pinot noir. Most csak épp belekezdünk, a részletek több epizódban érkeznek.
Van egy nap, amikor minden évben tudunk találkozni azokkal, akik talán a legrégebben és a legközelebb állnak hozzám, hozzánk. Családi nap, lassan több gyerekkel, mint felnőttel, évről évre változunk persze mi is, a gyerekek idősebbek, mi valahogy maradunk ugyanúgy, mint amikor találkoztunk. Csak a régi fényképeken tűnik fel több haj, kevesebb háj, no meg azok az ősz hajszálak. Az apropót jó sok éve a szerb (ortodox) karácsony adta, a valláshoz egyikünknek sincs sok köze, a Balkánhoz egyik-másikuknak több, de ezen a január hetedikét követő hétvégén az a fontos, hogy együtt vagyunk.