Két nagyon fura év van mögöttünk. 2020 volt az, amelyik jobban ráijesztett mindenkire, de 2021 lett a kétségbeejtőbb, mert nem kevés idő múltán se látjuk, hogyan térhetünk vissza a normális kerékvágásba. Visszatérhetünk egyáltalán? Vagy építhetünk egy másik, posztpandémiás normalitást? Arra gondolni se szeretnék, hogy az állandó vírusfélelemmel terhelt jövőkép milyen lehet majd. Hogy borozunk hát mi 2022-ben? 

Előbb azok, amikről nem fogok beszélni: egy trópusi paradicsomot idéző szaloncukorról (fehércsokiba mártott, nem agyoncukrozott kókusz, benne - aranyló édes meglepetés! - kandírozott ananász), és egy kesudiós-tonkababos vajkaramellás műremekről. 

Én sosem sütök süteményt. Ez olyan alapvetés, mint hogy a nap keleten kel és nyugaton nyugszik. Nem is érdekelnek a sütireceptek. Továbbmegyek: nem is nagyon szeretem a tortákat, a habos-krémes csodák szinte teljesen hidegen hagynak. A cukrászda pultjából alig tudok választani, és nem a bőség zavara miatt. Végül marad a piskótatekercs, a linzerkarika, vagy a zserbó. Ellenben van egy süteményes műsor, amiért teljesen odavagyok. Talán nem is véletlen. A 2009-ben Nagy-Britanniából indult, a BBC-n sugárzott Sütimester több kontinens tévénézőit is teljesen levette a lábáról.