Kérem Várjon!
Cikkek
Borutazások a Délvidéken 1.

Nemrég abban a szerencsében volt részem, hogy a vajdasági borászatok éves seregszemléjén vehettem részt, ami kifejezetten érdekel, hiszen részben személyes kötődés folytán is izgalmas nekem ez a térség, másrészt vagy két évtizede próbálom többé-kevésbé rendszeresen követni, hogyan fejlődik a bor világa azon a tájon. Jelentem, fejlődik.

Győrffy Zoltán
2019. október 4. 13:39:54
Cikkek
Vida Péter, Szekszárd

Jó néhány év és interjú van már a hátam mögött, de olyan áhítattal és szeretettel még soha nem hallottam borászt mesélni a szőlőről és a borról, ahogy Vida Péter teszi. Tudtam én ezt jól, hiszen számos rendezvényen találkoztunk már és hallottam beszélni - az is magával ragadó volt -, de amikor az ember kizárólagosságot élvez egy órán keresztül, minden szó és mondat csak neki szól, az mégis más. Mindez pedig egy madárcsicsergős délelőtt, a teraszon, miközben egy cirmos macska tekergőzik az ember lábánál… nos, a percek mintha elszaladtak volna, az idő egy teljesen más dimenzióba került, miközben ő elementáris erővel emelt ki történeteivel a jelenből. Bevallom, némelyiknél még a könnyem is kicsordult. Biztosan állíthatom, hogy Vida Péter okkal kapta Istentől mind a borkészítés képességét, mind pedig azt, hogy meséljen róla.

Szabó Berni
2019. szeptember 12. 08:16:27
Cikkek
Balla Géza (Az év bortermelője 2018)

Alig száz kilométer választja el a fenti idézet íróját, Arany Jánost, aki Nagyszalontán írta a Toldit és Balla Gézát, akire a fenti mondás majd két évtizedig teljesen ráillett Ménesen. Mindannyiunk szerencséjére bírta a terhet. (Cikkünk a Pécsi Borozó tavaszi számában jelent meg, a Ménes-magyarádi borvidék bemutatásával együtt.)

Ercsey Dániel
2019. július 29. 10:53:55
Összesen 96 db találat. 8/32 oldal.
banner
Programok
Programajánló
2022. Május
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
2022. 05. 06. 15:00 - 19:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31