Jó pár hónapja hordozgatom magamban ezt a kóstolót, még tavasszal töltöttem egy remek, napsütéses hétvégét Lošinj szigetén. Az Adria egyik legkülönlegesebb szigete nem a bortermeléséről híres (bár akad egy-két szomszédos sziget, ahol van múltja a szőlőnek és bornak), viszont a legzöldebb, legerdősebb és itt mutatkozott be legújabb évjáratával az Opus One. Az amerikai kultborászat vertikálisa nehezen kihagyható, pláne, ha egy gyönyörű adriai sziget ötcsillagos boutique hotelje nyújtja a hátteret.

A múltkori cabernet franc sor elé betettünk pár felvezető tételt, amíg összejön a csapat és hogy összehangolódjunk kicsit. A négyből egy dugósnak bizonyult, egy korrekt volt, de nem maradandó, míg két borról külön is írnom kell, mert szívesen újrakóstolnám őket bármikor.

Ma este, amikor bort bontok és ezt a bejegyzést írom, nemzeti gyásznap van. Nem magyarázom túl, mindenki látta, olvasta, hallotta. Ezért francia bor kerül az asztalra, egyéves emlékeim szerint nem is akármilyen. Kicsit kilövöm a netet, kikapcsolom a tévét, ez a háború most kicsit távolabb kerül, legalább pár órára. Volt belőle nekem már elég. Ez a pár óra legyen egy francia boré.