Hálátlan dolog karácsony után, vagy az új esztendő elején az aszúról írni, ilyenkor azt inni kell, már aki bírja a bejgli és a rengeteg egyéb aprósütemény mellett a további édességet és még nem kezdett bele a kötelező fogyókúrába. Igen ám, de a #koccintsaszuval kampány szervezőbrigádjának, no meg a Hétszőlő birtok nagylelkűségének köszönhetően három palack aszú is pihent a borhűtőmben, így bár nehezen találtam időpontot a kóstolásra (szigorúan köpni szoktam, de azért aszút nem öntünk ki, inkább vendégeket hívunk), végül csak kipattantak a dugók és elfogytak a borok.

Volt pár bor, amiről csak instafotó került fel a világhálóra, de érdemesek lennének arra, hogy bővebben is írjunk róluk. Hét bor került a szűkebb körbe, közös pontjuk azon túl, hogy a saját gyűjteményemből kerültek elő és mindegyiküket decemberben kóstoltam (újra), igazándiból nincs.

A Pajzos és a Megyer testvérbirtokok a hegyaljai nagy birtoképítések második fázisához tartoznak, igaz, még annak a tervnek a részei, amit Bacsó András valósított meg a rendszerváltozást követően. Ekkor darabolták fel az állami tulajdonú gigaborkombinát területeit nagyjából 100 hektár környéki egységekre, abból kiindulva, hogy ezeket lehet gazdaságosan művelni és a borukat értékesíteni, majd ezeknek igyekeztek elkötelezett befektetőket találni. Ilyen körülmények között született meg a Disznókő, a Hétszőlő vagy az Oremus és egy ilyen befektetés folytatása a sokak számára teljesen egybemosódott Pajzos-Megyer is.