Évával tavaly májusban keltünk egybe. Hitvesem nagyapja, Feri bácsi a menyegző előtti napon lecsalt a pincéjébe.
– Ezt nézd meg! – mutatott rá büszkén a 83 éves, nagyothallása okán harsány hangú férfi egy fehérborral telt, húsz literes üvegre. – Ez a bor egyidős Évával. Harminckét évvel ezelőtt szüreteltem, s elhatároztam, hogy az én drága unokám férjének adom majd. Legyen a tiéd, megérdemled.

Kifolyt a bor…

Talán nem vagyok egyedül, amikor azt gondolom, hogy Villány a maga nemében ikon. Villány jelenti azt a magyar borászatban, hogy rendszerváltás. Szabadon felcserélhető e két szó, azt hiszem. Villány volt az úttörő a borkészítésben, a magánborászatok létrejöttében, a borhoz kötődő vendéglátás kialakításában, a borturizmusban. Azt sem gondolom, hogy a változásokat hozó éveket követően, amelyeket már nevezhetünk a fokozott fejlődés és siker éveinek, mindenki a maga megszerzett babérjain üldögélt volna. Sőt, nagyon sokan tettek és tesznek azért, hogy Villány kitörjön saját korlátai közül. Ennek azonban nem csak egyéni szinten, hanem közösségi szinten is meg kell történnie. Ennek szimbolikus alkalma lehetne a Villányi Vörösborfesztivál, ami azonban jelen formájában erre nem alkalmas.