Kérem Várjon!
Cikkek
Fitoplazma: a szőlészet covidja?
Szabó Zoltán
2025 August 23.

Rég kapott akkora sajtóvisszhangot szőlészeti hír, mint mostanság a fitoplazma terjedése. A közölt szövegekben némi változtatással ugyanaz volt olvasható legfeljebb másképpen megfogalmazva, esetlegesen megszólítva egy-egy termelőt – tehát nem növényvédelmi szakembert –, aki lehetőleg az apokalipszisről szóló narratívát erősíti, mégiscsak az a hírérték. A közösségi médiában több termelő is a kongatni kezdte a vészharangot: itt a filoxéra 2.0! 

Aki olvasta már valamelyik korábbi irományomat ezen a felületen vagy bárhol máshol, annak feltűnhetett, hogy nem vagyok éppen derűlátó a (magyar) szőlő- és borágazat jövőjével kapcsolatban, ezen véleményem miatt kaptam is hideget-meleget. Azóta remélhetőleg már az érintetteknek is leesett a tantusz, mekkora kakában van a szektor. A szarcunami java még visszavan. 

Szóval állítólagos pesszimista címkémmel némileg értetlenül állok a jelenségre adott reakciók előtt. Még pontosabban bevillant egy emlékkép/trauma: ez nem filoxéra, ez covid. Arra mondták ugyanis, hogy korunk pestise, végül azért mégse bizonyult annak, legfeljebb az arra adott reakciók terén találhattunk komolyabb párhuzamokat, az intézkedések utóhatásait (gazdasági bizonytalanság, hiperinfláció, hatványozódó polarizáció, általános feszültségek, háborúk: ezekhez indirekte mind hozzájárultak az akkori lezárások, a gazdaság és a közösségek módszeres kinyírása) máig érezhetjük. A számok, az összehasonlítás és a kontextus ismét figyelmen kívül marad a kórus hangos és szűnni nem akaró refrénje miatt.

Hölgyeim, uraim, ez a betegség 75 éve ismert, idehaza idestova 13 éve, miképpen a vektorként számontartott amerikai szőlőkabóca is. Nem is idén lett olyan enyhe a tél és meleg a nyár, hogy ideálisak legyenek a viszonyok az átteleléséhez, megtelepedéséhez. Arányok. Nézzen már mindenki szét a saját területén, hány fertőzött tőkét talál a területén? Én egyet, kivágtam, megsemmisítettem. Rögtön le is szögezném, hogy ESCÁ-s – ez a szőlő korai tőkeelhalása, ami ellen védekezés még közvetve sincs, a komplex betegség terjedését tekintve sokkal inkább vakon vagyunk – tőkéből sokkal többet, az volna akkor a filoxéra 3.0? 

Természetesen hallottam én is olyan hírekről, hogy bizonyos tájegységeken (a nyugati országrészben) magasabb ez az arány. Ausztriában sűrűn megfordulva én is látom a végeláthatatlan kékfrankos ültetvényekben foltként vöröslő fertőzött tőkéket, arrafelé valóban gyakoribb, de komplett összefüggő telepekként még nem találkoztam vele. Ettől függetlenül elhiszem, hogy létezhet ilyesmi, abban az esetben viszont felmerülhet a tulajdonos hanyagsága, csigalassú reakcióideje. Némi rosszmájúság birtokában az is átfutott az agyamon, hogy az ültetvényét kivágó zalai gazda csupán beteljesíti a sorsát a gazdaságilag fenntarthatatlan ültetvényének, miután említést se tesz róla, hogy a hatóságok kötelezték volna arra, hogy kivágja a szőlőjét. Az erről szóló cikkben 3-5 évet jósolnak a komplett zalai szőlőknek...és még én volnék a vészmadár?

Amúgy részben igaz is lehet – úgy, mint Donald Trump egynapos béketeremtése –, valóban eltűnhet a szőlő Zalából és még sok másik helyről is, legfeljebb elnyújtottabb haláltusában, amihez a fitoplazma csupán egy apropó, egy kifogás lesz, ezáltal csökkenthető az arcvesztés mértéke, kiválóan idomulva a világbajnok magyar népsporthoz, a felelősséghárításhoz. A valódi kórokozókat, kártevőket pedig sorolja most már más, én azt hiszem, beszéltem erről eleget.

A kormány is elég cinikus választ ad a jelenségre: nem kárenyhítésre ad pénzt, hanem az újratelepítést támogatja. Ugyan már, kutya nem akar vesződni egy biztos bukó biznisszel. Legfeljebb, aki amúgy is újratelepítené leharcolt, korszerűtlen ültetvényét, majd jól ráfogja a nyuszira, vagyis a kabócára. Az állam tulajdonában lévő őshonos vadállomány sokkalta nagyobb anyagi kárt okoz, mint ez a migráns rovar.

Nyilván bagatellizálni se helyes részemről a problémát, ahogyan a túlkapás se az. Minden realitásérzékemet latba vetve se látom esélyét, hogy az ágazat nyűgeinek top5-ös listájába bekerülhetne.

Megjegyzés: megelőzendő a szerkesztőség zaklatását, ez az én személyes véleményem, nézőpontom, egyedül engem tessék gyűlölni miatta.

Címkék