Az idei év közhelye, hogy a koronavírus ebben az évben mindent felülír. Állítólag a karácsonyt is. Ha hagyjuk…
Az iskolában elmaradt a karácsonyi vásár, ami nálunk tradicionálisan az adventi időszak beharangozója. Nem volt a gyerekeknél osztálykarácsony, elmaradtak a különórák karácsonyi bemutatói, a zeneiskolák karácsonyi koncertjei. Előkerültek ugyan a karácsonyi lakásdíszek, az udvaron a tujákat fényárba öltöztettük, és vasárnaponként meggyújtjuk az adventi koszorún a gyertyát. A hangulat valahogy mégis várat magára. A megszokott év végi rutin - ami általában az utolsó csepp energiát is kifacsarja az emberből – most kifejezetten hiányzik. Úgy látszik, mégiscsak segített ráhangolódni az ünnepre, segített örömmel várni a karácsonyi megnyugvást, - a végre - a családdal töltött csendes napokat.
Mégis van valami, amit még ez a nyavalyás vírus sem tud elvenni tőlünk, az pedig a nosztalgia, amit a tradicionálisan karácsonykor készülő sütemények csempésznek az életünkbe. Nekem legalább is most ez segít. A sütő és főző workshopokra amúgy csendesen várakozó műhelyben összegyűlik a család, és közösen készítjük el a karácsonyi finomságokat. Nem mondom, hogy nem próbálunk ki új recepteket, de a lelkemet mégiscsak azok a sütemények simogatják, meg, melyek visszarepítenek a gyerekkoromba, nagymamám konyhájába, ahol eredetileg készültek.
Ilyen ez a vaníliás kifli recept is, mely dédnagyanyámtól örökölt, gyöngybetűkkel, kézzel írt, de finoman szólva kissé már viseltes receptes füzetéből származik. Az elnevezés a receptben Kugler kifli, de a köztudatba inkább vaníliás kifliként került be.
Ennek a rendkívül egyszerű, alig néhány hozzávalóból készülő sütinek a lényege, hogy a tésztába olajos mag is kerül, és még melegen megforgatjuk vaníliás cukorban.
Az olajos magok közül nekem dióval ízlik a legjobban, valahogy annak az íze a legkarakteresebb benne.
Hempergetéshez:
A hempergetéshez vaníliás cukrot használunk. Fontos, hogy VANÍLIÁS és nem vanillinos, vagyis a porcukorhoz vagy bourbon vaníliás cukrot, vagy valódi vanília kikapart magjait keverjétek.
Hempergetni még melegen kell, de azért nem forrón. Ha túl magas a tészta hőmérséklete, hempergetés után a cukor a felszabaduló párától összeáll. Ha viszont némi hűtés után, de még melegen forgatod meg a félholdakat a vaníliás porcukorban, akkor pont annyi tapad majd rájuk, amennyi kell. A tésztában amúgy nincs túl sok cukor, így a plusz vaníliás cukor nélkül nem is lenn elég ízes/édes.
A sütőt előmelegítjük kb. 190 Celsius fokosra. Ha a Te sütőd erősen süt, inkább alacsonyabbra állítsd a hőfokot!
A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, amíg nedves homok állagot kapunk. Hozzákeverjük a cukrot és a darált olajos magot. A közepébe mélyedést készítünk és beleöntjük a tojásfehérjét. Középről indulva körkörösen dolgozzuk a száraz anyagokat a fehérjéhez és gyors, de határozott mozdulatokkal összeállítjuk a tésztát. Ha nagyjából összeállt, az asztalon - figyelve, hogy a lehető legkevesebbet érintkezzen a kezünkkel - gyorsan átgyúrjuk.
Az összeállt tésztát, ha túlságosan megolvadt benne a vaj, frissentartó fóliába csomagolva egy órára a hűtőbe tesszük pihenni. Ha elég gyorsak voltunk, és a tésztánk nem olvadt meg, akár azonnal is folytathatjuk a munkát.
A masszából 15 grammos darabokat csípünk és a tenyerünk alatt hengergetve, kb. 1 cm vastag, hosszúkás rudat formázunk belőle.
Az előmelegített sütőbe tesszük és kb. 15-25 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha itt-ott már elkezdett kicsit sötétedni a tészta.
Nem forrón, de még melegen meghempergetjük a vaníliás cukorban.
Elvileg pár hétig eláll, de nálunk még soha nem húzta addig.
Áldott adventi készülődést kívánok mindenkinek!
Recept: Yokka Desszertműhely