Kérem Várjon!
Hírek
Az év fagylaltja: málna vörösbor-eszenciával
bori
2013 June 03.

Egy vörösbor-eszenciával megbolondított málnafagylalt érdemelte ki idén az Év fagylaltja 2013 címet. Magyarország tortájáról később születik döntés, hétfőn a végső győzelemre legesélyesebb öt édességet választotta ki a zsűri Soltvadkerten - írja az MTI.

Immár hagyományosan a Bács-Kiskun megyei város Szent Korona Cukrászdája adott otthont az Év fagylaltja 2013 országos versenyre érkezőfagylaltok és a Magyarország tortája 2013 pályázatra készített torták első bemutatójának.

Az eredményekről szólva Selmeczi László, a Magyar Cukrásziparosok Országos Ipartestületének ügyvezetője elmondta: az idei esztendőfagylaltkülönlegessége a székesfehérvári Damniczki Cukrászda tulajdonosa, Damniczki Balázs nevéhez fűződik. Vörösbor-eszenciával egyedivé tett málnafagylaltja a kézműves, hagyományos alapanyagokból és technológiával készített, szabadon választott kategóriában nem csak a szakmai zsűri, de a közönség szerint is kiérdemelte a legjobbnak járó elismerést és ezzel a nagydíjat.

Ám a többi győztes sem lebecsülendő, hiszen a 2013-as kötelező íz, a rumos dió kategória három legjobbja éppúgy emlékezeteset alkotott, mint a szabadon választott kreációk két másik aranyérmese: a citromlikőrös joghurt mandulával, illetve a Summer Fresh fantázianevű pink grapefruit-Aperol-szorbet kombináció megálmodói – vélekedett. 

A Magyarország tortája pályázatra beérkezett finomságokból – amelyek mindegyikében előírt kötelező alapanyagként szerepel a dió - öt alkotás jutott a döntőbe. Ezek közül várhatóan augusztus elejéig választják ki az államalapítási ünnepség fényét is emelni hivatott nyertest.

A döntős mezőnyben - némi meglepetésre, a korábbi évekkel ellentétben - kizárólag budapesti pályázó szerepel: a Művész Kávéház aranygaluska tortája, a Major Cukrászda milotai mézes grillázstortája, a Sugar! Design Cukrászda ország gyöngye tortája, valamint a Nándori Cukrászda két édessége: a zalavári és a legényfogó torta. 

A hétfői verseny részleteiről és kulisszatitkairól Selmeczi László elmondta: Soltvadkerten 58 fagylaltcsoda és 34 féle torta versengett a kitüntető címért. Általánosan jellemző volt a minden eddigit felülmúló kreativitás és újító szellem, amely remek ötletekkel és ízvilággal párosult. Ennek megfelelően a tavalyinál színvonalasabb felhozatallal vettek részt a cukrászok a megmérettetésen – fogalmazott.

A verseny fődíja nem jár pénzjutalommal, ám a legjobbak számára a hírverés komoly nyereménnyel ér fel, hiszen a győztesek évről-évre jelentős forgalomnövekedést könyvelhetnek el. Ennek ellenére évek óta érzékelhető a versenyre nevezők számának lassú fogyatkozása, melynek magyarázata a szakember szerint a gazdasági helyzetben és a cukrászok ebből eredően növekvő leterheltségében keresendő.