Kérem Várjon!
Cikkek
Nem árul zsákbamacskát
Hauk István, Dunaszekcső
Mester Zoltán
2012 December 27.

Másfél hektár szőlő nem sok. Pontosabban viszonyítás kérdése. Aki egymaga művel másfél hektár szőlőt, annak sok. Másfél hektár alig látszik egy szupermarketben. Másfél hektár nagy a Somlón, viszont még a Pécsi borvidéken is kevésnek számít. Hobbinak nagy, megélhetésének kevés.

Viszont a másfél hektár fontosságát nem szabad lebecsülni. És nem a csúcsborokat előállítókra kell most gondolni, elég azokra, akik már tisztességes, korrekt és szép borokat készítenek: megfizethető áron, akiknek megélhetést bőven nem, inkább kis plusz pénzt ad. Ezeket a másfél hektáros borászatokat puszta létük teszi fontossá: hogy szőlőt nevelnek, hogy bort készítenek, hogy tiszta, szép borokat adnak el a vásárlóknak.

Hauk István, vagy ahogy mindenki ismeri, Stefi bácsi már jó húsz éve borászkodik másfél hektáron. Mint elárulja, nagy nehézségei nincsen az eladással: mindenfelől jönnek hozzám bort venni, különösebb erőlködés nélkül elfogy az összes borom. A Hauk borokat szinte teljes egészében magánszemélyek vásárolják meg, vendéglátó intézményben Dunaszekcsőn lehet csak fogyasztani. A saját ültetvényekről fehér borok készülnek (olaszrizling, chardonnay és fehér házasítás), a vásárolt vörös szőlőből rozé vagy fajtaborok.

                                                                                                             Fotó: Dobokay Máté

Megtehetem, hogy nem a közízlés szerinti borokat készítem – jegyzi meg Stefi bácsi, hogy a saját szája íze szerint készíti a borokat. Az emberek megszokták, szeretik, tudják, hogy nem árulok nekik zsákbamacskát.

A Hauk család történetét Mária Terézia koráig vezeti vissza a családi legendárium, a család ősei a német betelepítések idején érkeztek a településre a Duna mellé. (Ezt a földrajzi adottságot véresen komolyan is vesz Hauk István: hetente többször eszik halat, halászlé, süllő, harcsapörkölt hetente kerül a tányérba.)

A család utóbb már nem foglalkozott szőlővel, az élet mégis úgy hozta, hogy Hauk István visszasodródott a régi mesterséghez. Élni kellett a lehetőséggel, az első évjáratot azonban nem volt hol feldolgozni. A rokonságban szerencsére volt egy pince, csak 1945 óta nem használták. Az öcsém kádár, ő készített gyorsan egy hordót, kettőt én kértem kölcsön, így készítettem el életem első borát. Amivel meg is fizettem a tanulópénzt – idézi fel az indulást Hauk István. De legalább kétszer nem követtem el ugyanazt a hibát. Szakkönyveket bújtam, még a falusi gyógyszerésztől is tanultam. Látogattam az akkor már elismert borászatokat, a legfontosabb tudást úgyis ott szerzi meg az ember.

Hogy Stefi bácsi mennyire komolyan vette ezt, azt jól érzékelteti, hogy a következő évben már akadály nélkül szerzett a bora magas elismerést, és kerül forgalomba Dunaszekcsői Chardonnay néven. Több tucat serleg, díj és sok visszajáró vásárló dicséri azóta a Hauk borokat. Hauk István azonban nemcsak a borát versenyezteti, de bírálni is sokat hívják. Hisz abban, hogy nemcsak a pincevakságot lehet így elkerülni, de tanulni, tapasztalatot szerezni is így lehet a leghatékonyabban.

Ha nem jártam volna borversenyre, ha nem bíráltam volna, nem tartanék itt, ahol most vagyok – magyarázza. Amikor arról kérdezem, hogy viseli, amikor a saját borát bírálják, felnevet. Szeretem a kritikát, csak rosszul tűröm. Ha negatív véleményt kapok, olyankor hazamegyek kicsit gondolkodni.

A sokáig hegybíróként is tevékenykedő Hauk István nyugdíjba vonulása után a családjának és a borkészítésnek él. Mert bár a szőlő szeretete átugrott egy generációt, de az unokák az utóbbi időben egyre inkább érdeklődnek a borkészítés iránt.