Múlt pénteken újabb pincészet mutatkozott be a Kalamáris Borbisztró és Vinotékában, ezúttal a Szekszárdi borvidék egyik dinamikusan fejlődő üstököse, a Szeleshát Szőlőbirtok tartott előadással egybekötött borkóstolót. Külön-külön már mi is kóstolhattuk a boraikat, azonban egyszerre a komplett borsorukat még sohasem, most ezt a hiányosságunkat is pótoltuk a listáról.

A Pécsi Borozó hetedik évfolyamába léptünk, nem szakad meg a megjelenések sora, bár változik, kétségtelen. A körülmények olyanok, amilyenek, összementünk kicsit, most éppen 16 oldalon próbáljuk meg negyedévente bemutatni az aktualitásokat régiós borfronton. A weboldalunk persze folyamatosan frissül, a hírek és programajánlók mellett továbbra is írunk kóstolókról, borokról, éttermekről, élményekről, aki itt olvas bennünket, ezt tudja. Aki papíron szeretne olvasni, keresse a Made in Pécs városmagazint.

Nem hagytuk ki havi pezsgőházas fajtakóstolóink sorából a cabernet franc-t sem, de most kevésbé Villányra koncentrálunk, inkább a többi borvidéket térképeztük el. Egy külföldi nem érkezett meg, így a helyére egy szekszárdi tétel ugrott be, különben minden borvidékről egy-egy bor szerepelt sorban. Nagy csalódás kevés volt, meglepetésekből is csak kisebbek jutottak.

Nagy lépéssel kerültünk közelebb a furmint múltjának alaposabb megismerésében. Ennek az apropója egy olyan adat, ami úgy látom elkerülte mind a szakma, mind a bormédia figyelmét, szóval a honi elsőség valószínűleg a Pécsi Borozót illeti.

Az talán kevésbé meglepő, ha február lévén többet foglalkoznak a furminttal, az utóbbi években szerencsésen beindult a fajtanépszerűsítő kezdeményezés, ezúttal viszont akad egy külön apropó is - de azt csak egy későbbi bejegyzésben fejtem ki. Addig is előtanulmánynak íme egy régi írásom, ami azóta elveszett az internet süllyesztőjében.

Múlt szombaton rendhagyó borkóstolóra invitált bennünket a Kalamáris Borbisztró és Vinotéka csapata. Rendhagyót kell írnom, mert semmiképpen sem átlagos, hogy egy borkóstolót profi boksz mérkőzéshez hasonlóan építsenek fel, és vezényeljenek le.

Most, hogy már erősen kifelé tartunk a februárból, bevallom őszintén, igencsak hiányolom a jó időt. Azt az igazit, ami a lányok szoknyáját megkurtítja, a fiúk napszemüvegén pedig  megcsillantja a napsugarakat (ki-ki válasszon érdeklődésének megfelelően, ugye...). Rendületlen tavaszvárásom közepette aztán érkezik egy kis nyári simogatás, palackba zárva, nem is akárhonnan, a Balatonról. Igazi nyarakat idéző fehérekkel, roséval, na és persze némi vörössel, mert a Balatonnál már vörösből is lehet nagyot és szépet alkotni.

Tavaly rendezték meg első alkalommal Eger és Szekszárd közös összefogásaként a Bikavér-párbajt, bár az elnevezés annyiban kicsit csalóka, hogy versengésről szó sem volt. Szerencsére az Egri és Szekszárdi borvidék borászai is felismerték, hogy közösen messzebbre juthatnak, még akkor is, ha a Bikavérről kissé mást mást gondolnak. A közös fellépés egész biztos, hogy erősíti a márkanevet, ami még a közelmúltban sem feltéltenül a magas minőség szinonímája volt. Egy ilyen közös rendezvény viszont kiváló alkalom arra, hogy a teljes kínálatot végigkóstolva árnyaltabb képet kapjunk a pillanatnyi helyzetről.

A fehérek és rozék után szokott bekövetkezni a szétlövés. A vörösborok világáról mindegyikünknek határozott, bár részleteiben igen eltérő véleménye alakult ki. Még a címben kiemelt jelző is elhangzott ezen az estén, amikor valaki a többiek által jónak tartott tételt porig döngölte. De hát így szép ez, a végére csak kialakul valamifajta álláspont. Most például az, hogy a 2007-esek jó formában vannak. A régebbi borokat jobban szerettük, mint a fiatalabbak jó részét. 

Egy kis szünet után ismét összejöttünk, kedden, a Kalamárisban, hogy a pannonborboltos srácok által előkészítet borokat megkóstoljuk. Nem voltunk kevesen, borból sem volt túl kevés, de a végén mégis elégedetten álltunk fel az asztaltól. A kóstolójegyzetek két részben következnek, az első mottója, címe SzabóZétől származik, aki szerényen így felelt, amikor bizonyos borpreferenciáit firtatta a csapat egy része.