Egyre több bor áll a sorban, hogy polcra kerülhessenek, kereskedő barátaink meg egyre-másra sürgettetik a kóstolásokat. A keddet egy nappal előrehozva hétfőn kóstoltunk 29 tételt a Winespirationben, felturbózták a fényeket, hangulatos volt a hely, a Zsolnay Negyed este egész varázslatos. És üres. Bár egy másik teremben Mauthner Zsófi és Kulka János volt a vendég, mi kihagytuk őket a borokért. Jól tettük-e? Nehéz megítélni, a hordót és muskátlit szeretném feledni.

Minden évben várom, hogy megjelenjenek. A kalauzok. Borkalauzok, étteremkalauzok, külföldről, itthonról. Van bennem valami vonzalom a számok, statisztikák, rangsorok világa iránt, nézegetem, összevetem, átszámolom a pontokat. És a legtöbbször azért nem veszem őket halálosan komolyan. Egy ismeretlen városban vagy a kalauzt követem, vagy a megérzésre hagyatkozom. Nagyjából ugyanakkora sikerrel.

A minap lehetőségünk nyílt egy kicsit Mészöly Miklós szemével látni a világot, hiszen Szekszárdnak egy olyan részére látogattunk el, amibe mi is belefeledkezhettünk és belesimulhattunk egy rövid időre, ahol otthon érezhettük magunkat. Ahogy a költő maga is írja: „Nem követelőző a táj, mint annyi más. Minden miniatűr és kiegyensúlyozott itt. Egyetlen részlete sem hivalkodó. Nem akar elámítani, semmit nem akar, van. Lomb mögé rejtőző tanyaházak, pusztuló gyümölcsösök, szőlőpászták. S persze, diófa a tanya előtt. Akáccal benőtt szurdikok, csendjük, fülledtségük a legszelídebb titokzatosság. Sűrített Pannónia.”

Ahogy az ókori piramisokra tekintünk, láthatjuk, hogy a gigászi magassághoz és szépséghez biztos és széles alap kell, úgy ez az elv a borász szakmára is igaz. Azt tudjuk nagyon jól, hogy régiónkban számos nagy és erős pince öregbíti hírnevünket határon innen és túl, de mi a helyzet az alapot képező kicsikkel? Magazinunk csapata ennek próbált utánajárni, ezúttal Szederkényben és környékén.

A borok tudnak lenyűgözőek lenni, ám a bennük lévő alkohol lehetséges következményei már annál kevésbé vonzók. Akinek nem inge, ne vegye magára, de tudni és beszélni mindenképpen kell az alkoholizmusról. Dr. Szemelyácz János addiktológussal beszélgettünk.

Lilón Domingo Antonio – vagy ahogy a pécsi egyetemen sokan ismerik, Tony –, onnan indult huszonöt évvel ezelőtt, ahová 1492-ben Kolumbusz Kristóf megérkezett. A Dominikai Köztársaságból nyitottságot, vidámságot hozott magával, és ha repülőre száll, hogy meglátogassa szülőhazáját, nem felejt el a csomagjába tenni egy fél kiló magyar fűszerpaprikát – az üveg pécsi cirfandli és a balatoni szürkebarát közé.

A szokásos pannonborboltos keddi kóstolók a nyáron megritkultak, bor se jött ki annyi, meg mi sem voltunk könnyen összehozhatók. Ez utóbbi trend folytatódni látszik ősszel is, hetek óta nincs olyan kedd este, ami a kóstolásé lehetne. Így aztán szűk körben, csütörtökön kóstoltuk le az első őszi keddi penzumot, de már vár ránk a következő adag is. Közel húsz bor, lényegre törve.

A leves amolyan bemelegítő, étvágygerjesztő kezdet, ami után jön csak igazán a lényeg. Kihagyhatatlan része a magyar étkezésnek, és akármennyire is gazdag, mindig folytatást ígér. Legalábbis a hazai tradicionális étkezésben és sokak számára a mindennapokban ma is így van ez. De változik a világ, és a nyugati szél (vagy éppen a keleti) új trendet hoz. A leves a fő, minden, ami rajta kívül van, kiegészítője egy egyszerű és könnyű ebédnek.

Mindent elborítanak októberben az olaszrizlingről szóló írásaink, de egy időre szünetet tartunk. Volt borszemináriumunk, borbemutatónk, borszakkörünk is a fajtának szentelve, kóstoltuk a rizlingeket rendületlenül, a sorozat lezárásaként a pezsgőházas kóstolások jegyzeteit adjuk közzé.

A jól és egyértelműen pozícionált borok nagyon izgalmasak, figyelemfelkeltőek tudnak lenni, nem beszélve arról, hogy olyan egyedi igényre, szükségletre (vagy akár problémára) reagálnak, mely bizonyos célcsoportnak szól és egy „niche” (rés) piacra koncentrál. A borok esetében mindig szükség van a jól megalapozott pozícióra, legtöbbször egy olyan üzenetre, sztorira mellyel azt szeretnénk, ha a borászatot azonosítanák.