Időszaki kiállítás nyílt november 9-én a villányi Várostörténeti Múzeumban. A Bor(ász) Sors(ok) című tárlat a borvidék elmúlt 20 évére tekint vissza fotókkal és írásos emlékekkel. Elsősorban a borvidék nagy „öregjei” kaptak helyet a tablókon, de visszatekinthetünk a Villányi Borrend elmúlt húsz évére is, illetve végigtallózhatjuk a Villányban található pincék fotóit is. A kiállítást egy csokor bordallal a BorCanto együttes nyitotta meg Lakner Tamás vezetésével. A kiállítás alapötlete és célja az volt, hogy történelmi tablót állítsanak a villányi borvidék rendszerváltás óta eltelt húsz évének, megörökítve azt a fejlődést, ami ebben az időszakban végbement. A kiállítás azt mutatta be, hogy honnan hova fejlődött a borvidék, példát adva más borvidékek és fiatal borászok számára.
A Pécsi Borozó összegyűjtötte a régió pincészeteinek, éttermeinek Márton-napi kínálatát. Hol, mikor, mennyiért és mit érdemes enni-inni az idei Márton-napon. Itt a legteljesebb kínálat, libatalpas térképpel, 21 szolgáltatóval, Villánytól Paksig. Újborra fel, borbarátok!
Telt házzal zajlott a Kaba Farm élményvacsorája a Pezsgőházban. Az októberi végi vacsoraestre minden asztal „elkelt”. Kaba Lamine és Simone házi tejtermékeiből, sajtjaiból és állataikból Pápics Roland, a budapesti Symbol konyhafőnöke alkotott öt fogást a vendégeknek.
Az idei Borszerda sorozat a testes vörösborok mellett az újborokkal zárul a jövő héten, november 10-én (szerdán). A programhoz csatlakozó éttermek féláron adják a minőségi magyar borokat, és meghívják az ebéd- vagy vacsoravendégeket egy pohárra a ház borából. A késő őszi Borszerda a másnapi Szent Márton napjához, a libasülthöz és az újborokhoz is kötődik.
A Polgár Pincészet Márton-napi receptversenyt hirdet profi és amatőr, de borkedvelő szakácsok részére. A nyertes nemcsak értékes borcsomagot kap, de receptje felkerül a borászat étlapjára is.
A közelmúlt bizonyára kiemelkedően fontos momentuma volt a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter megalakulása a régió borkultúrájára nézve. A társaság nem titkolt szándéka a régió borágazatának továbbfejlesztése, a regionális fejlődés-kapacitás összehangolása, a bor helybeni értékesítésének elősegítése és a térség borkultúrájának fejlesztése. A Klaszter alapította Pannon Borklub első rendezvénye zajlott október 20-án a Hotel Corso Bistro 48 nevű éttermében, ahol a megalakulás ünnepélyes ízén túl a vendégek a régió TOP 25-ös sorából a klaszter tagjainak kiválasztott boraiba és a bisztró séfje által megálmodott ételsorba kóstolhattak bele. Páratlan élményt jelentett, hogy a kiválasztott borokat maguk a borászok mutatták be, azok, akik a születésük körül bábáskodtak, így a struktúrák mögött megbúvó eleven szenvedély tovább mélyítette az élményt.
Közel 100 érdeklődője volt a Szekszárdi Borkultúra SzabadEgyetem idei tanév első alkalmának október 27-én, melyet Heimann Zoltán nyitott meg. Egy rendkívül összetett és tartalmas, „valóságos” egyetemi előadásnak lehettünk részesei, amelyet dr. Nagymarosy András, a földtudomány kandidátusa tartott, hiszen nemcsak a kékfrankosokról beszélt, hanem részletesen kitért a Szekszárdi borvidék talajszerkezetére, klímájára, összehasonlító elemzést tartott a külföldi kékfrankosokkal.
Hetedik alkalommal rendezik meg a Magyarországi Újbor és Sajt Fesztivált Budapesten a Vajdahunyadvárban. November 27-én és 28-án a közönség újborokat és kézműves sajtokat kóstolhat meg, a szervezők pedig nemcsak az ország legjobb újborát, de az év sajttermelőjét is keresik.
Mozgalmas ősz zajlik a Brill Pálinkaházban. Fesztiválok és pálinkakóstolók, de az új, megnövelt főzdét is most helyezik üzembe. A hagyományos gyümölcspálinkák, a törkölyök, az érlelt, vagy egyenesen barrique pálinkák mellett olyan különleges párlatokat is megkóstolhat pálinkás nyereményjátékunk nyertese, mint a spárga vagy a medvehagyma. Olvass tovább és nyerj két főre szóló pálinkakóstolón a Brillnél!
Medina-szőlőhegyen (Török-halom) a legnagyobb egybefüggő szőlőültetvényt Németh Gábor, a Virághegyi Bor Kft. tulajdonosa műveli. Talán a különleges mikroklíma az oka, de mint azt megtudjuk, „a betegség sem ér el ide”, s azt is számon tartják, hogy melyik sorban melyik munkás dolgozott előző évben. Az erőtől duzzadó szőlőfürtök kevés növényvédelmet igényelnek, s a pincészet (nemcsak hazánkban, többek között a Vinagorán, de Brüsszelben, Bordeaux-ban is) díjnyertes borainak nagy része is innen kerül ki.