Borok, gasztronómia, kultúra és zenei koncertek a népzenétől a rockabillyig. Minden eddiginél több pince várja, hogy a Bor, mámor… Bénye idén is elvarázsolja a látogatókat a négy napos rendezvényen.
A Pezsgőkonferencia évről-évre egy-egy fő téma köré építi tematikáját, amelyen keresztül a legértékesebb hazai és nemzetközi példákat, jó gyakorlatokat kívánja bemutatni. A negyedik konferencia a „Sikeres pezsgőfajták a világban” címmel ígér nagyszerű előadásokat, masterclassokat és kóstolókat a crémant-tól a pét-natig, a prosecco-tól a cava-ig és a pezsgős koktélokig szeptember 1-re.
Négynapos all inclusive spanyol pezsgős utazás, négynapos hazai bortúra, hat palackos Tokaji Aszú válogatás, három literes díjnyertes villányi Csanád Cuvée 2015 – ilyen díjak várják a bloggereket, borszakítókat, lelkes tollforgatókat, sőt idén először a videósokat is.
Emlékkeresztet állított a Pécsi Tudományegyetem a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet festői környezetben lévő Szentmiklóshegyi kísérleti telepén. A kereszt az egykori káptalani birtoknak állít emléket, amely a kutatóintézet alapjait adta.
Tokaj-Hegyalja talán a legszínesebb hazai borvidékünk. A 87 kilométer hosszan a Zemplén-hegység és Bodrog-folyó között elterülő csaknem 5500 hektáros zárt borvidék nem csupán izgalmas történelmének, különleges vulkáni kúpjainak és völgyeinek, egyedülállóan változatos vulkanikus talajának köszönheti világhírét.
Hová tűnt Vénusz, és hogy került egy üveg szörp Botticelli világhírű festményére?
Június 21-én tartotta meg a Bock Borászat Kft. legújabb Európai Uniós projektjének zárórendezvényét, amelyen a projekt megvalósításában közreműködő partnerek mellett dr. Ágostházy Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára is részt vett.
52 borász 35 helyszínen 2 nap és 1 éjjelen át a Somló Fesztiválon és Éjszakai Pincetúrán