Kérem Várjon!
Cikkek
A mi borszalonunk
Pécsi Borozó Adventi Borszalon 2021
PB
2021 December 07.
Egy ilyen évben, mint a mostani, nehéz tervezni. Vagyis tervezni nem ennyira, mint megvalósítani. A tavalyi elmaradása után idén nyáron nekiálltunk helyszínt keresni, és meg is találtuk a szerintünk legjobbat a Magtárban, majd azután ősszel megkeresni a partnereinket, mi a véleményük, nekifussunk-e a szervezésnek. Mivel a döntő többségüktől biztatást kaptunk, belevágtunk. Az utolsó pillanatig bizonytalanságban, de a kiállítók és vendégeink részére a lehető legnagyobb biztonságot megteremtve igyekeztünk december negyedikén kinyitni az Adventi Borszalon kapuit. Hogy mi is volt, hogyan is, volt, többet mesélnek a fotók.

Annyit azonban el kell mondanunk, hogy több mint hetven borászat és helyi termelő muttata meg borait, termékeit ezen a rendezvények, amelyre kereken 300 vendég vásárolhatott belépőjegyet. Bár úgy éreztünk, elfért volna még egy-kétszáz ember, így szellősebb és komfortosabb volt mindenkinek.

Három szinten helyeztük el a kiállítókat, plusz a fogadó szinten voltak a kiegészítő szolgáltatások (ruhatár, kávézó, mosdók). Minden szintnek más hangulata és más hőmérséklete volt. A pince hozta a rusztikus formát, de itt sajnos nem sikerült a kellő hőfokot elővarázsolnunk, így elsősorban a kiállítóknak volt a kellemesnél hidegebb. Tanultunk belőle, és már készülnek a tervek, jövőre hogyan változtatnánk át ezt a szintet.

Az étterem szintén volt a legalacsonyabb belmagasság és talán a legmelegebb is, míg a legfelső szinten volt a legtágasabb környezet, a borászatok a nagyteremben, a teltházas mesterkurzusok (a grasevináról/olaszrizlingről és a Villányi közösségi brandekről) a kisteremben, míg a helyi termékek az előtérben kaptak helyet.

Minden vendégünk a műsorfüzet mellé Foody gluténmentes céklás humuszcsipszet kapott, a több ízverziót is ki lehetett próbálni, egész kellemes ropogtatnivaló borozgatáshoz. Kóstolópohárnak idén a Riedel kínálatából választottunk, igazán jól működtek ezek a poharak a legtöbb bor esetében.

A kiállító borászatok névsora elég impozánsra sikeredett, voltak lemondások, de voltak utolsó pillanatos jelentkezők is, így alakult ki az alábbi mezőny:

Belward Pincészet (Pécs), Benyák Zoltán (Kunság), Bock Pince (Villány), Bujdosó Pincészet (Balatonboglár), Büttner Borbirtok (Badacsony), Csányi Pincészet (Villány), Disznókő (Tokaj), Eberhardt (Pécs), Esterházy (Ausztria, Burgenland), Eszterbauer Borászat (Szekszárd), Etyeki Kúria (Etyek-Buda), Feind (Balatonfüred-Csopak), Garai Pince (Szekszárd), Gáspár Borászat (Pécs), Gedeon Birtok (Kunság), Gere Attila Pincészete (Villány), Gere Tamás és Zsolt Pincészete (Villány), Gervai János Pincészete (Etyek-Buda), Gróf Degenfeld Szőlőbirtok (Tokaj), Günzer Tamás Pincészete (Villány), Hetényi Pincészet (Szekszárd), Holdvölgy Pincészet (Tokaj), Ippolito (Olaszország, Calabria), Koch Csaba Borászat (Villány), Lelovits Pincészet (Villány), Neuperger Pincészet (Pécs), Pajzos Tokaj (Tokaj), Pálinkás Pince (Szekszárd), Pécsi Egyetemi Borbirtok (Pécs), Planina Borház (Pécs), Puklavec Family Wines (Szlovénia, Stajerska), Radó Pince (Pécs), Schieber (Szekszárd), Schunk Pince (Pécs), Streit Zagonyi (Villány), Sümegi Ákos (Szekszárd), Szabó Zoltán Pince (Pécs), Szeleshát Szőlőbirtok (Szekszárd), Szentpéteri Borpince (Kunság), Szivek Pince (Neszmély), Tiffán's (Villány), Tornai Pincészet (Somló), Tóth Ferenc Pincészet (Eger), Tűzkő Birtok Pincészet (Tolna), Twickel (Szekszárd), Váli Péter (Badacsony), Vesztergombi Pince (Szekszárd), Vida Péter (Szekszárd), Vylyan Pincészet (Villány), Wassmann Biodynamic Wines (Villány).

Voltak közösségi boros standok is, ilyen volt tucatnyi borásszal a Redy Villány, illetve nagy sikert aratott a horvátországi Eszék-Baranya Megye borászatainak közös megjelenése: Antunović (Horvátország), Brzica (Horvátország), Enosophia (Horvátország), Gerstmajer (Horvátország), Iuris (Horvátország), Josić (Horvátország), Kalazić (Horvátország), Kolar (Horvátország), Kusić (Horvátország), Pinkert (Horvátország), Szabó (Horvátország), Vina Belje (Horvátország).

A helyi termékek között is lehetett találni harapnivalót is, de a fa alá valót is, hiszen velünk voltak: Bogád Hús, Fekedi Stifolder, Foody Snack, Gáti Papa Pálinkája, Gerilla Chili, Hasic Sajtmanufaktúra, Orfűi Malmok, Orma Gerilla Pékség, Pellérdi Sajtműhely, Tenkes Kamra, ZSÉKA Leather Goods.

A rendezvényen adtuk át a Pécsi BorozóTop5 díjakat is, erről tegnapi cikkünkben számoltunk be részletesebben.

Köszönjük a pozitív visszajelzéseket, jó volt újra összejönni, egy igazán varázslatos hangulatú helyszínen ismét megrendezni az Adventi Borszalont. Reméljük, hogy a közönség sok szép bort ismert meg, amelyekből kerül majd a karácsonyi, szilveszteri asztalra is. Csak bízni tudunk benne, hogy jövőre még szebb, jobb, tartalmasabb rendezvényt tudunk megszervezni, de az biztos, a naptárba már most bekerülhet a december harmadikai dátum, hiszen akkorra tervezzük a negyedik Pécsi Borozó Adventi Borszalont!  

Köszönjük a helyszínt, a Magtár Látogatóközpont személyzetének lelkes és segítő hozzáállását, a Pannon Borbolt csapatnak az együttműködést, minden barátunknak és partnerünknek, aki hozzájárult a rendezvény sikeréhez!


Fotók: Kiss Gadget Zoltán