Nyitókép: a Reggio di Calabriai Régészeti Múzeumban (fotó: Ercsey Dániel)

Aztán persze buszra szállunk, irány Gerace, ahová egyébként azóta vágyom, mióta évekkel ezelőtt láttam egy fotót a bájos kis városkáról a hegy tetején. Odaérve a vesszőfutásunk folytatódik, a buszparkolóból csucsuvonattal visznek fel minket a városba, a járgány hangszóróiból üvölt a zene, a tűző napon megolvad a flaszter, aztán a város szélén beterelnek minket a katedrálisba, ahol az összeverődött környékbeli polgármesterek újra beszédeket mondanak, katasztrofális az egész.

A csucsuvonaton a hangszóróból nem opera üvöltött (fotó: Ercsey Dániel)

Utána a szomszédos kolostorban sétáló kóstoló vár minket, de olyan tömeg van, hogy nem férek hozzá a borokhoz, úgyhogy egy Martini alapú koktéllal vigasztalódom. Végül négyen - minden tiltás ellenére - lelépünk fél órára, hogy legalább a bizánci bazilikát láthassuk.

Martinis szelfi (fotó: Ercsey Dániel)

Innen egy rommezőre megyünk (Villa Romana de Casignana), ahol a tűző napon szerveztek nekünk passito sétálókóstolót. Árnyék csak a római mozaikok fölé épített tető alatt van, akinek van esze, oda húzódik be a nap elől. A mozaikok amúgy csak kezdő romanistáknak adhatnak valami újat, ennél Aquincum is többet tud. A borászoknak is tele a tökük, egy-egy ember töltöget, a többiek az árnyékban hűsölnek, akárcsak a busz kétharmada. Egy spanyol hölgy kóstolna velem együtt, de leolvad a sminkje és a szemébe csorog. A borok egy része meleg, egy része szimplán szar, de így is találok három tételt, amiért megérte végigkóstolni a sort.

A leázott smink helyett a nap végi fagyi Reggio-ban (fotó: Győrffy Zoltán)

Innen Bianco-ba megyünk, a helyi szakácsiskola bemutatótermébe, ahol különböző tapasokkal fogadnak, aztán rájövünk, hogy ez nem előétel, hanem maga az ebéd. Le is lépünk Zolival sörözni. Fura, hogy kávé itt sincs. Valaki allergiás rá a szervezők közül?

A sörözéses fotó helyett a csapat Reggio-ban (fotó: Győrffy Zoltán)

A következő megálló Palizzi Marina, itt már egyeseket ébresztgetni kell a buszon, a csapat kókadozik a kialvatlanságtól. Minő meglepetés, itt öt polgármester vár minket, megint beszédeket kell hallgatni, addig míg be nem fejezik, még bort sem lehet kóstolni, olyan mint egy rossz vicc. Megpróbálunk lelépni a 20 méterre lévő tenger partjára, de a fekete öltönyös, napszemüveges MIB zsaruk visszatessékelnek minket a polgármesterek gyűrűjébe. Nincs menekvés!

Fotó: Ercsey Dániel

Viszont a kóstolón a sok brettes szar mellett van egy tök jó vörösbor is, meg is szervezem, hogy pár napon belül meglátogatom őket. Végül a partra is lejutunk, most vagyunk a legközelebb a vízhez, bele is tudom tenni a kezem, nem tűnik hidegnek. A tenger mellett elhagyott kastély árválkodik, a teteje beszakadva, az ablakai kitörve. Kár érte, le tudnám itt élni az életem…

Álmaim palotája a tengerparton (fotó: Ercsey Dániel)

Záróra után érkezünk a reggiói régészeti múzeumba, de kinyitják nekünk, igaz csak a riacei görög szobrok részlegét.

A meztelen test mint üzlet (fotó: Ercsey Dániel)

Utána a város legjobb fagylaltját egy lengyel, egy chilei, egy román és egy magyar társaságában nyalom el, aztán vissza a buszra és irány Scilla. A buszon kiderül, hogy engem rossz szállásra osztottak be, de a szervezők csak vonogatják a vállukat. Végül már teljesen sötétben érkezünk meg egy parkolóba, kisbuszokra terelik a népet, a szervező szó nélkül feltuszkol az egyikre. A szálláson persze újra kiderül, hogy nem ide vagyok beosztva, nincs szobám, állítólag minden hotel tele van. Mondjuk ez nem is egy hotel, hanem egy youth hostel. Végül egy apartmanba kerülök egy idős franciával, a recepciós csak mutogatni tud, mert nem beszél semmilyen nyelven az olaszon kívül, a francia elfoglalja a hálószobát a franciaággyal, nekem marad a nappali az emeletes ágyakkal. Tiszta osztálykirándulás feeling!

Scilla by night (fotó: Ercsey Dániel)

Arra sincs idő, hogy wc-re menjünk, mert indul vissza a busz a vacsorához. A kikötőbe visznek minket, először egy halászladikkal teszünk egy kört a töksötét öbölben, aztán át kell szállni a kikötőben a kardhal-halászok kicsivel nagyobb bárkájára, ahol sushi az előétel, a bor - mire én sorra kerülök - már elfogyott. Utána partra tesznek minket és a kikötő parkolójában van a vacsora, itt van bor de nincs pohár, mire találok poharat, elfogy a bor. Ördögi kör. Végül szerzek egy deci greco-t és szódát és a kikötő kőlépcsőjén ülve fröccsbe fojtom bánatom a scillai éjszakában.

Búcsúvacsora a rakparton (fotó: Ercsey Dániel)