Bajáról hosszú út vezet a Balatontól északra elhelyezkedő Somlóra. Van idő gondolkodni, elmélkedni, elképzelni a borászt, vajon milyen lesz, mennyire tudunk szót érteni majd egymással. Ez alkalommal ezen gondolatoknak különösen fontos szerepe van: Balogh Zoltánhoz, a Somlói Apátsági Pincészet (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért SAP) vezetőjéhez, arcához igyekszem. Mondták nem egy helyről, nem egy ember, hogy Zoli igazi „megmondóember”, nagy hanggal, mindig határozott véleménnyel, melyet nem rejt véka alá. Az előzetes várakozások akár félelmet is kelthetnének az emberben, de valamiért ez elmaradt. Talán a sokadik interjú rutinja, vagy az, hogy a nagy hang mellé senki nem biggyesztett negatív jelzőket, nem tudhatom. Írásunk a Pécsi Borozó 2020 őszi számában jelent meg.

Nem, ezúttal nem maradt ki sem Somló, sem Tokaj. Először három, vagy inkább négy somlói boremlék következzék. Somlón egyszer voltam, akkor egy hetet, szinte egyedül voltunk a Hotel Somlóban, sajátunk volt a medence, a teniszpálya, a hegy java. Szeptember eleje volt, még nem szüret, de már a balatoni szezonon túl, ami ugye azt jelentette, hogy már itt se volt senki. Hétvégén pár borturista. Nosztalgia félre: szeretem ezeket a borokat, szóval lesz itt némi elfogultság, de ennyi belefér.