Kérem Várjon!
Cikkek
Egy bor: Midin Baluto 2021

Már a cím is kérdéseket vet fel és magyarázatra szorul, hiszen a magyar nyelvben nem különül el a szír és a szíriai, mindkettőn arabokat értünk, akik értelemszerűen muzulmánok. Ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk, hiszen aki arab, az sem biztos, hogy muszlim, lehet keresztény, sőt még zsidó vallású is, aki pedig szír, vagyis szuriáni, az az asszírok leszármazottja és szinte biztos hogy keresztény, de élhet Irakban, Szíriában és Törökországban, sőt a diaszpórában az USÁ-ban, Németországban és Svédországban is. Ráadásul olyan keresztények ezek a szuriánik, akiket Róma már 1700 éve eretneknek tart…

Ercsey Dániel
2023. szeptember 15. 07:11:18
Cikkek
Chamlija (Trákia, Törökország)

Eddigi ismereteink szerint ezt a hazánkban különleges szerepet játszó, ugyanakkor vegyes megítélésű fajtát még 8 másik közép-kelet európai országban is művelik, összesen mintegy 600 hektárnyi területen. Az ültetvények nagyságát tekintve Magyarország (280 h) továbbra is vezeti a rangsort, utána Bulgária (220,0 h) és Románia (169,0 h) következnek. A hivatalos helyi nyilvántartás alapján Albánia (109,7 h) a negyedik helyezett, azonban a helyi termelők úgy becsülik, hogy a tényleges adat a valóságban ennek a többszöröse.

dr. Kosárka József
2021. február 1. 08:38:07
Cikkek
Délszláv hatások a magyar bortörténetben I.

Cikksorozatunkban ezúttal a délszláv hatásokat vizsgáljuk a magyar bor történetében. Bár a szerb-magyar kapcsolatok már a középkorban erősek voltak, mi meghúztuk a határt a modern kori borkészítés kezdetén, melynek hatásait ma is érezzük.

Ercsey Dániel
2020. május 6. 06:37:03
Első Előző
1 2
Összesen 5 db találat. 1/2 oldal.