Kérem Várjon!
Cikkek
Variációk cabernet franc-ra
Interjú és borpremier
Ercsey-Győrffy
2022 March 16.

A Vylyan tavaly indította el a Variációk sorozatot, amelyből eddig a rozéval és a syrah-val ismerkedhettünk meg, nemrég azonban egyszerre két cabernet franc mutatkozhatott be. Ez alkalomból Ercsey Dani Debreczeni Mónika birtokigazgatóval beszélgetett, míg Győrffy Zoltán a borokat kóstolta meg.

Milyen hosszú távú célotok van a Cabernet Franc Variációk forgalomba hozatalával?

Látjuk azt - kóstolva a világ borait - hogy azok a klasszikus vörösborok, amelyek jellemezték és egyben uralták a kilencvenes éveket és talán még a kétezres éveket is, kezdenek megváltozni. Ez lehet, hogy csak finomhangolás, és az egész világon jellemzi a vörösboros borvidékeket, de az is feltűnő, hogy a hordós érlelés mellett kezdenek teret nyerni a más típusú érlelések is.

Ezt nevezhetjük magyarországi trendnek?

Abszolút nem! Ide csak most kezd begyűrűzni, amit a kísérletező kedvű nyugati borvidékeken már egy évtizede megfigyelhetünk. Languedoc-ban, de akár Bordeaux-ban is egyre inkább előtérbe kerülnek a vegyes érlelésű tételek.

DEBRECZENI MÓNIKA (FOTÓ: VYLYAN)

Ennek egy állomása lenne az amforás érlelésű cabernet franc variáció, amit bemutattatok?

Igen, de fontos tisztában lenni azzal is, hogy főleg ott tudnak elterjedni az alternatív érlelési formák, például az amforák, a beton tartályok, a kerámia tojások vagy a lélegző műanyag tartályok, ahol nem, vagy kevésbé köti a termelők kezét az eredetvédelem.

Mi az ilyen típusú, több féle módon érlelt vörösborok értelme?

Mi egy látjuk, hogy a gyümölcsösség megőrzése, vagy méginkább előtérbe kerülése mellett így meg lehet őrizni a borok koncentráltságát. Nem veszítünk, csak nyerünk az egészen.

Ezek szerint hosszú távra terveztek a különböző érlelési típusokkal?

Még csak éppen elkezdtük tanulni a különböző alternatív érlelési módokat, de máris látjuk az előnyeit, úgyhogy azt mondhatom, hogy igen, hosszú távra tervezünk. Vásároltunk is újabb amforákat.

Ezek a borok hogyan tagozódhatnak be a villányi eredetvédelembe?

Majdhogynem sehogy. Sem prémium, sem szuper prémium Villányi Franc nem lehet az amforás cabernet franc, hiszen ezeknél előírás a hordós érlelés, amit ez a bor nem kapott.

Apropó szuper prémium Villányi Franc. Most jöttetek ki az új Mandolással, csak éppen a 2017-es évjárattól kezdve Mandulásnak hívjátok. Ennek mi az oka?

Egész egyszerűen az, hogy nem csak a Mandolás dűlő termése van benne, hanem a Gombásé is. Ez azért volt fontos, mert a Gombás dűlő enyhébb klímájú terület, vagyis frissességet vitt a borba. Utólag a megkapott minősítés, vagyis hogy szuper prémium besorolást kapott a bor, azt hiszem minket igazolt.


Ikrek, eltérő magániskolából

A Vylyan tavaly indította el a variációk sorozatot, amelyből eddig a rozéval (visszafogott siker a poharamban) és a syrah-val (az egyik legjobb hazai syrah valaha) ismerkedhettünk meg. A márciusi villányi premieren két cabernet franc jött ki a szériából, amelyek együtt vásárolhatóak meg, lévén ikrek. Azaz minden ugyanúgy zajlott a szüret és feldolgozás során, kivéve az érlelést. A 20 napos héjon tartás után ugyanis az egyik fele amfórába (230 literes, Pieter Leemans baranyai projektje révén), a másik fele újfahordóba (két magyar és egy francia 225 literes barrique hordóba) került.

TÓTH SÁNDOR BORÁSZ ÉS A VARIÁCIÓK (FOTÓ: GYŐRFFY ZOLTÁN)

Vylyan Variáció Cabernet Franc Amfórás 2020
Nagyon élénk, nagyon gyümölcsös, nagyon vibráló illat, meggy, szeder, málna, némi parika és ribizli, paradicsom, frissen, épp letépve. Kortyban még vadóc, sok gyümölcs, borsos, picit pirazinos-feketeribizlis, viszont vastag test, a tannin azért határozottan jelen van, jó savérzettel együtt. Most is izgalmas, de nagyon érdekelne, ez hogyan fejlődik palackban, így a vibe miatt izgalmas, de nekem egyelőre kevés az elegancia.

Vylyan Variáció Cabernet Franc Újhordós 2020
Ez is intenzív, de itt az érett erdei gyümölcsök mellett határozott fűszerességet is kapunk, kortyban aztán selymesebb, krémesebb, étcsokis brownie, bogyós gyümölcsös szósszal. Nagyon szép hordóhasználat, a szerkezeten nem változtat, feszes, de egy fokkal kedvesebb a hangulata, talán megszokottabb arca a fajtának, a villányiasabb verzió. Ez is fiatal bor és nagyjából sejtjük, hogy szép fejlődési íve lehet majd palackban is.


A BEMUTATÓ VENDÉGEI KÖZÖTT VOLT BAKONYI PÉTER BORÁSZ ÉS SÁMSON GERGELY BORSZAKÍRÓ IS (FOTÓ: GYŐRFFY ZOLTÁN)

Nehéz kedvencet hirdetni, két szép, ámbátor nagyon fiatal bort kóstoltunk, amelyeknek jót fog tenni legalább pár további hónap a palackban. Az határozottan jó ötlet, hogy csak páros csomagban kaphatók (14.000 Ft/2 palack), így teret adnak a boros játékokra, megfigyelni önmagunknak, milyen érlelés fekszik nekünk, mennyire szeretjük a hordó fűszereket, mennyire értékeljük a friss aromatikát.