Kérem Várjon!
Hírek
Cifra Borséta Kecskeméten
bori
2023 March 01.

30 borász, legalább 120 féle bor, pezsgősarok és gasztronómiai kiállítók, ezen kívül hangulatos élőzene, tematikus mesterkurzusok és kiállítások várnak egy egészen unikális atmoszférában, a kecskeméti Cifrapalotában – a 2022-es esemény nagy sikere után 2023. március 25-én másodszor is jön a Cifra Borséta, amelyre idén 500 érdeklődőt várnak.

„Kecskemét és környékének borra, gasztrokultúrára nyitott közönségének megszólítása, közösségépítés, hagyományteremtés egy sokoldalú, igényes boros rendezvénnyel, valamint a Kunsági borvidék eseménypalettájának színesítése – ezek voltak elsődleges céljaink, amikor 2022 tavaszán az első Cifra Borsétát megrendeztük. A tavalyi esemény sikere minden várakozásunkat felülmúlta – mondja Frittmann Péter főszervező, borász, a DiVino Kecskemét borbár tulajdonosa, mi motiválta a Cifra Borséta kapcsán. – Egyértelmű, hogy egy ilyen igényes rendezvénynek helye van a városban. Nem is volt kérdés, hogy 2023-ban újra meg kell tartanunk.”

A 2023. március 25-i borkóstolót azonban már a korábbinál jóval nagyobb alapterületen, a patinás Cifrapalota két szintjén, élőzene, VIP lounge és kísérőprogramok mellett bonyolítják le. Az ország szinte minden borvidékéről érkeznek majd borászok, hogy személyesen mutassák be boraikat a helyi közönségnek. A borászok és a gasztronómiai kiállítók mellett külön pezsgőbár is helyet kap. Ezen felül az idei eseményen tematikus mesterkurzusokra is sor kerül, ahol szűk körben hallgathatnak vezetett beszélgetéseket az érdeklődők, és ezek mentén különleges tételeket is kóstolhatnak.

A Cifra Borsétára megváltott belépőjegyek nemcsak a korlátlan borkóstolást, a délutántól estébe nyúló élő zenés szórakozást foglalják magukban, hanem a Cifrapalotában épp 40 éve működő Katona József Múzeum földszinti időszaki kiállításának megtekintését is. Az intézmény itt a 200 éve született költőóriásra, Petőfi Sándorra emlékezik. A tárlat rendhagyó módon a költő művészetének tartalmi oldalával, gondolataival, illetve költői képeivel foglalkozó alkotásokat mutat be, összesen 113 alkotó 123 művét.

„A muzeális intézmények szerepe a lokális közösségek alakításában, a helyi közösségépítés folyamatában napjainkban már elvárás. Múzeumunk is széleskörű és kölcsönös együttműködésre törekszik a kulturális élet, a gazdaság szereplőivel és a civil szervezetekkel is. Ezáltal a társadalom egyre nagyobb szelete számára válik ismert és otthonos közeggé a múzeum, a Cifrapalota világa – mondja Szabóné Bognár Anikó múzeumigazgató-helyettes, hozzátéve, hogy a Cifra Borséta központi tere a Pávás terem, melyet több mint 100 évvel ezelőtt közösségi rendezvények színterének álmodtak meg elődeink. – A bor megjelenése a múzeumban nem egyedi kezdeményezés, számos hazai és külföldi előremutató együttműködést láttunk e téren. A kultúra és a művészetek otthona szívesen nyit kaput és ad különleges atmoszférájú helyszínt a magyar borkultúrát bemutató és népszerűsítő programnak.”

„Itt lesznek Tokaj, Villány, Szekszárd, Eger és a Balaton ismert pincészetei, de képviselteti magát többek között a Mátra, Mór, Pannonhalma és Etyek-Buda is. Biztos vagyok benne, hogy a nagy nevek, sokak kedvencei mellett új arcokat és borászatokat is megismerhetnek majd a vendégeink. Az Alföld Borrégió pincészeteit talán említenem sem kell, a helyi közönség mindig nagy lelkesedéssel, őszinte kíváncsisággal nyújtja poharát feléjük is” – mondja Ádám Erika Éva szervező, kertészmérnök, borász, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetség Marketing bizottságának elnöke és a kecskeméti székhelyű Kunsági Női Borrend képviselője. Hozzáteszi: a 30 kiállítót a közönség a Cifra Borséta Facebook- és Instagram-oldalán, valamint az esemény ingyenes magazinjában alaposabban is megismerhetik a borrajongók.

A Cifra Borsétára március 15-ig kedvezményes áron válthatók jegyek a DiVino Kecskemét borbárban, valamint online, a tixa.hu/cifraborseta oldalon.

A Cifra Borséta részletei