Kérem Várjon!
Hírek
"Ez a borverseny a szellemi örökségünk részévé vált"
bori
2022 April 13.
A Magyarországi Németek Országos Borversenyét már több, mint tíz éve rendezi meg évente közösen a Mecseknádasdi Szőlő-és Bortermelők Egyesülete és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Az esemény évek óta nagy népszerűségnek örvend és nemcsak borkedvelőket, hanem idővel már hivatásos bortermelőket is vonz Magyarország minden tájáról. A rendezvény Mecseknádasd egyik legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát, ahol a hétvégi eredményhirdetésen, illetve az azt követő sváb bálon díjazták többek között a magyarországi németek legjobb fehér-, rosé- és vörösborát is.

Mecseknádasdon több évszázados hagyománya van a szőlőtermesztések és a borkészítésnek, így a sváb faluban szakértő borászok főszervezésében zajlott az országos bormustra, mely mára a Pécsi borvidék egyik legnagyobb eseményévé avanzsálódott. Két év kihagyást követően nagy örömünkre szolgát, hogy a hazai borászok továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a boraikat megmérettessék különböző versenyeken. Nagyon szép eredmények születtek, hiszen jó évjáratokat követően kiváló borok érkeztek leadásra az ország minden pontjáról. Kis- és nagytermelők egyaránt nevezhették boraikat, így 656 mintát bírált két napon keresztül kilenc kiváló szakértőkből álló zsűri – mesélte el lapunknak Hetényi János (képünkön középen), a Mecseknádasdi Szőlő- és Bortermelők Egyesületének elnöke.

Englenderné-Hock Ibolya megnyitó beszédében kifejtette, a borkultúra milyen mélyen gyökerezik a magyarországi németek életében. Hangsúlyozta, hogy az évente megrendezett országos borverseny mára már a szellemi örökségünk részévé vált. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke örömét fejezte ki, hogy három év szünet és két elmaradt rendezvény után, az idei borversenyen ismét adásra kerülhettek a magyarországi németek legjobb borait elismerő díjak.

A több mint 650 tétel közel felét alkották a fehér-, illetve vörösborok, de szép számmal érkeztek rosé és siller borok is, melyek között olaszrizling, chardonnay, cuvée-k, cabernet-fajták, kékfrankos, merlot érkezett a legnagyobb számban. Ferenc Vilmos, a Magyar Borakadémia tagja külön kiemelte, hogy a verseny során az ország legjobb merlot-it kóstolhatták, melyek ilyen szép számmal (44 minta, a vörösborok 16%-a) képviseltették magukat. Érdekesség, hogy növekvő tendenciát mutat a rozé és a siller borok aránya is, mely utóbbi egyre közkedveltebb a hazai borfogyasztók körében, mint jellegzetes sváb bor. A Pannon Borrégión (Pécsi, Villányi, Szekszárdi és Tolnai borvidékek) kívül kiváló borokat neveztek többek között a Balatonboglári, a Hajós-Bajai, a Kunsági, a Mátrai, a Móri, a Neszmélyi és a Soproni borvidékről is.

Az ünnepélyes eredményhirdetés során bronz, ezüst, arany és nagyarany díjak mellett számos helyi, megyei és országos különdíjat is átadtak a szervezők.

1. Bester Riesligsilvaner: Rauschenberger István - Rizlingszilváni
(Díjátadó: Werner Bayer)

2. Bester Weiswein: Háber István - Rizlingszilváni
(Díjátadó: Werner Bayer)

3. Bester Rotwein: Rauschenberger István - Kékfrankos
(Díjátadó: Werner Bayer)

4. A legjobb „Ó” bor fehér: Ing. Sighardt Donabaum - Riesling 2020 (Ausztria)
(Díjátadó: Mecseknádasdi Szőlő-és Bortermelők Egyesülete)

5. A legjobb „Ó” bor vörös: Mellár Gergely - Merlot 2019 (Szekszárd)
(Díjátadó: Mecseknádasdi Szőlő-és Bortermelők Egyesülete)

6. Különdíjas Rosé bor: Makk Péter - Pinot Noir 2021 rozé (Mecseknádasd)
(Díjátadó: DANUBIANA Kft.)

7. A legeredményesebb fiatal borász: Wilhelm Dávid - Belward Pincészet
(Díjátadó: Mecseknádasd Open Nkft.)

8. A 2022 évi borversenyen indult legeredményesebb termelő: Garai Zoltán
(Díjátadó: Mecseknádasdi Szőlő-és Bortermelők Egyesülete)

9. Baranya Megyei Német Önkormányzatok Szövetségének különdíja: Schunk Pince - Syrah 2020 (Hosszúhetény)
(Díjátadó: Szugfil József)

10. A Mecseknádasdi Önkormányzat különdíja - fehérbor: Keszler Pince - Janna Cuvée (Mecseknádasd)
(Díjátadó: Mecseknádasd Önkormányzata)

11. A Mecseknádasdi Önkormányzat különdíja - vörösbor: Schultz Brigitta - Kékfrankos (Mecseknádasd)
(Díjátadó: Mecseknádasd Önkormányzata)

12. Mecseki Borrend különdíja: Szabó Gábor - Cabernet Sauvignon 2018 (Hosszúhetény)
(Díjátadó: Mecseki Borrend Egyesület)

13. Magyarországi Németek Fehérbora: Szabó Gábor - Chardonnay 2021 (Bonyhád)
(Díjátadó: Magyarországi Németek Országos Önkormányzata)

14. Magyarországi Németek Rozé bora: Geszler Családi Pincészet - Rozé Cuvée 2021 (Mór)
(Díjátadó: Magyarországi Németek Országos Önkormányzata)

15. Magyarországi Németek Vörösbora 2022: Neuperger Pincészet - Cabernet Franc 2019 (Bóly)
(Díjátadó: Magyarországi Németek Országos Önkormányzata)

A rendezvény nyitóprogramjában a Mecseknádasdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület fúvószenekara (karmester: Wágner József) valamint a Millich Trio lépett fel. Az ezt követő hagyományos borászbálon pedig a Platin Kapelle gondoskodott a jó hangulatról. A borbírálaton különdíjat elért tételek április 30-án a mecseknádasdi Schlawaker Grundban megrendezésre kerülő Kretzlfesten is megkóstolhatók majd.

A részletes statisztikai adatok elérhetők Mecseknádasd honlapján (www.mecseknadasd.hu) és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának oldalán is németül (www.ldu.hu) is.

2022. évi borverseny eredményei és statisztikái: