Kérem Várjon!
Cikkek
Novemberi cabfranc péntek
Franc&Franc 2022, Villány
Győrffy Zoltán
2022 November 25.

Mesélhetnék a kezdetekről, mert ott voltam, amikor megszületett a Franc&Franc ötlete, mesélhetnék az elmúlt évek hat rendezvényéről, mert nem hiányoztam egyikről sem és mesélhetnék az ideiről is, mert a hetedik a jövőbe vezet. De persze sok mesére nincs idő, a kortárs olvasási szokásoknak megfelelően röviden és összefogottan kell információt átadni, ne kalandozzak mindenféle sztorikkal. Ma élőben tudósítunk a villányi Franc&Franc konferenciáról, jönnek a borok, a háttérsztorik, és ugye az idén megrendezett első cabfranc-vébé sem érdektelen, szóval azért néha mégiscsak mesélek...

A fajta történetének villányi már a XIX. században elkezdődik, hiszen akkor kerül ide, amikor a filoxéravész elleni kutatások során telepítenek belőle. Gyorsan terjed, mert jól érzi magát és nem tömegborként, de ünnepi borként több borosgazda is termeli. Újabb lendületet a hatvanas években kap, amikor nagyobb területeket telepítenek belőle, az első évjáratból, az 1967-esből Tiffán Ede mutatott egy palackkal, épp a 2018-as Franc&Franc idején kóstolhattuk meg, felejthetetlen élmény volt, az ötven éves franc még nagyon is élvezhető volt!

Jómagam első emléke egy 1987-es cabernet franc, a villányi kombinát készítette talán, a kilencvenes évek elején az egyik olyan élmény volt, ami közelebb vonzott a bor világához. A kilencvenes években egyre több fajtabor készült, ez lett a villányi borrend hivatalos bora is, de kellett hozzá Michael Broadbent és az ő hírneves mondás, miszerint a fajta itt találta meg természetes otthonát, amire már bátrabban lehetett letenni a voksot mellette.

Nem biztos, hogy mindenki egyformán hitt benne, de mondjuk kerekítve, egy évtized elteltével már talán mindenki elismeri, a Villányi Franc nagy utat járt be. Az első Franc&Franc konferencia színhelye a siklósi vár volt, gyönyörű díszlet egy rangos rendezvényhez, nagy volt az izgalom és volt sok kérdés bennünk, szervezőkben, mára azonban messze kinőtte annak kereteit az egész projekt, az egész mozgalom. Évek alatt több száz hazai és külföldi újságíró, borkereskedő, borszakíró, véleményformáló szakember járt Villányban, ismerte meg a villányi borokat és nyilatkozott elismerően, vitte a hírét az itteni vörösöknek, de legfőképpen a Villányi Franc-nak.

A helyszínen, a Bock Pince konferenciatermében tíz óra előtt kicsivel épp a megnyitó zajlik, Bock József borvidéki elnök és Gere Andrea, a Villányi Marketing Műhely nevében köszönti a vendégeket, majd hamarosan indulnak az előadások és kóstolók.

Az első előadó címe: A terroir szerepe a szőlőtermesztésre. A villányi terroir jellegzetességei a cabernet franc-on - az előadó pedig dr. Stefano Dini, olasz szőlőtermesztési szakértő és szaktanácsadó, aki egyébként dolgozott már Villányban is, így részben a külföldi, részben helyi tapasztalatokról is beszélt. A szőlészeti bevezető előadást borászati követte, hiszen A cabernet franc szőlő érésdinamikája címmel Ipacs-Szabó István, a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének főborásza és Ruppert Ignác, a Cellarius Kft. tulajdonosának közös előadását hallgathattuk meg, néhány bor kóstolásával együtt. Ipacs-Szabó bevezetőjét felvételről hallgattuk meg, lévén élőben épp Mexikóban tartózkodik egy egyetemi szőlészeti-borászati együttműködés kapcsán. 

A kutatásban ugyanarról a máriagyűdi területről 5 különböző szüreti időpontban (december 15. és október 17. között) szüreteltek cabernet franc szőlőt és azt dolgozták fel a pécsi kutatóintézetben azonos módszerrel. A részletes eredményeket már Ruppert Ignác mutatta be élőben, akivel meg is kóstolhattuk a mintákat.

1) szept. 15.: éretlen bogyósok, friss, magasabb savérzet, fanyarkás meggy, kaliforniai paprikás jegyek.
2) szept. 29.: érettebb aromatika, tannin érzékletesebb, sav még magas, áfonyás, meggyes karakter, fűszernövények.
3) okt. 6.: érettebb piros bogyósok, némi fűszerpaprika, pici földesség, magasabb tanninérzet, közepesnél erősebb savérzet.
4) okt. 13.: érett, akér kissé túlérett gyümölcs is megjelenik, túlérett cseresznye, szeder, áfonya, kis feketebirizli, vegetális jegyek minimálisan.
5) okt. 27.: érett, feketeribizli, szeder, málna, földes jegyek, bors, jó sav és tannin arány.

Kiemelt cél volt a pirazinok szerepének vizsgálata a cabernet franc aromatikájában. Illatban ez a zöldpaprika, spárga, esetleg földes jegyeket jelenti, az első két mintában ez organoleptikusan is érzékelhető volt.

Nem kis dolog a villányi közösség működése, tevékenysége. Nem egyformák persze, nem gondolják mindenről ugyanazt, sőt, de a helyi értékek mellett kitartanak. Mondok egy példát. A villányi bortermelők minden évben maguk választják ki azt a 12 bort, amely egy éven át képviseli és viszi hírét a Villányi Franc-nak idehaza és a nagyvilágban. A Horkay András borszakértő és a szerző által által gondozott kétnapos kiválasztáson vakkóstolón mérettetnek meg a benevezett tételek, idén 67 borból került ki a villányi Top12. Ebben nagy bizalom van, nagy összefogás, ami a közösséget kovácsolja.

Most következik a 12 kiválasztott villányi cabernet franc kóstolása - „Egység a sokszínűségben”: Franc-ok Villányból. 3 classicus – 6 premium – 3 super premium franc. (Előadó: Horkay András nemzetközi borakadémikus, CEWI)

Bakonyi Péter Villányi Cabernet Franc 2020
Kategória: DHC Villány Classicus
Származási hely (dűlő): Siklós Makár, Városhegy
Alkoholtartalom: 13,5%
Maradék cukor: 1,2 g/l
Sav: 5,6 g/l
Info: Erjesztés tartályban beoltva. Érlelés: hordó 60%, tartály 40%. Hordók mérete, kora: francia tölgy, többször használt Burgundiából, 228 l. Érlelés hossza: 12 hónap. Tizenkét hónapon keresztül, acéltartályban és hordóban érlelt bor, elegáns, a fajta elsődleges jegyeinek megőrzésére koncentráló bor. 4700 Ft.
Kóstolva: Friss, gyümölcsös, piros bogyósok, némi borsosság, kortyban jó arányok, kedves, jó savakkal, van benne frissesség, a tanninok mérsékelten jelennek meg. 89/100 pont.

Lelovits Tamás Pincészete Villányi Cabernet Franc 2019 
Kategória: DHC Villány Classicus
Származási hely (dűlő): Bocor dűlő
Alkoholtartalom: 14 %
Maradék cukor: 1,7 g/l
Sav: 5,4 g/l
Info: Irányított erjesztést követően 14 hónapos hordós érlelés következett másod-, illetve harmadtöltésű három és öt hektós hordókban. 3200 Ft.
Kóstolva: Borsos, fűszeres, vaníliás, érettebb piros gyümölcsök, málna és szilva. Jó test, jó arányok, van benne feszesség és kedves bársonyosság, mérsékelt fűszeresség és szaftosabb, érettebb gyümöcsösség, ami azért ad frissességet is a kortynak. 90/100 pont.

Fritsch Pince Villányi Cabernet Franc Barrique 2019 
Kategória: DHC Villány Classicus
Származási hely (dűlő): Jammertal
Alkoholtartalom: 13.45%
Maradék cukor: 1.7 g/l
Sav: 5.2 g/l
Info: Villányban új hazára lelt fajta. Jammertal dűlőről származó szőlő, új francia és magyar barrique hordóban érlelve. Testes komplex bor. Hosszú íze, kortyának elnyújtott lecsengése magában is élmény. Élénk gyümölcsössége, egy füstös kissé vaníliás ízbe vezet át, aminek a hordó egy plusz mélységet is ad. 11.500 Ft.
Kóstolva: Hordós, pörkölt jegyek, sőt pörkölt magvas jegyek jönnek orrban, kortyban édeskésebb, tannin érezhetőbb, hordófűszeresség érezhetőbb, vastagabb, kissé tapadós. Korrekt, kissé old school villányi/cabfranc. 88/100 pont.

Ez volt a három klasszikus, következik a hat prémium tétel, legalábbis a DHC minősítés alapján.

Agancsos Pincészet Capitalis Villányi Franc 2018 
Kategória: DHC Villány Premium
Származási hely (dűlő): Csillagvölgy
Alkoholtartalom: 14,0 %
Maradék cukor: 0 g/l
Sav: 4,6 g/l
Info: A kedvező időjárási viszonyoknak köszönhetően Október 10-én, kellemes őszi időben kezdtük el a cabernet franc szüretet. Ebben az időszakban az éjszakák páramentesek, a nappalok napsütésben bővelkedőek voltak. A nappali csúcshőmérséklet elérte a 25 C-ot. Az egyöntetű érés 23 magyar mustfokot eredményezett, kiváló termést szüreteltünk. A zárt erjesztést követően, az első fejtés után 500 l-es magyar barrique hordóban érlelődött 24 hónapot. Ezután került sor a palackozásra. 6000 Ft.
Kóstolva: Fűszeres, érett illat. Friss és aszalt szilva, szederdzsem. Kortyban jó tanninérzet, meleg, puha, sav mérsékelt, borsos, kávés fűszeresség a meggylekváros piskótához. Közepesnél hosszabb zárás. 90/100 pont.

Vinatus Pince Villányi Franc 2018 
Kategória: DHC Villány Premium
Származási hely (dűlő): Bocor dűlő
Alkoholtartalom: 14.15% 
Maradék cukor: 1.8 g/l
Sav:  5.2 g/l
Info: Barrique hordós érlelés. 7 hektár cabernet franc. Löszös-anyagos-meszes talajon. Októben közepén volt szüret, acéltartályos erjesztés, magyar barrique hordók, 500 literesek, 4 éves palackos érlelés. Most jelent meg, 6900 forint.
Kóstolva: Kissé poros, erdei gyümölcsös, csokoládés, dohányos illat. Kortyban érett bogyósok, némi vaníliával, csokoládéval, pici feketebors, a tannin elég erőteljesen van jelen, az alkohol érezhető. A korty vége kicsit tapadós még, de van benne potenciál. 89/100 pont.

Gere Attila Pincészete Villányi Franc Csillagvölgy-dűlő 2018 
Kategória: DHC Villány Premium
Származási hely (dűlő): Csillagvölgy dűlő
Alkoholtartalom: 14,5 %
Maradék cukor: 1,6 g/l
Sav: 5,1 g/l
Info: Kézi szüret október közepe, bogyózás, bogyó válogatás, irányított hőerjesztés. Az alkoholos erjesztés acéltartályban történt, az almasav-bontás pedig fahordóban. 80%-a új, 20%-a másodtöltésű 300 literes kishordóban érlelődött 16 hónapig. 9150 Ft.
Kóstolva: Elegáns, szép ívű cabernet franc, illatában visszafogottabb, szép gyümölcsösség, diszkrét fűszeresség. Kortyban élénk, bogyós gyümölcsök, áfonya, ribizli, némi meggy, szeder, fehérbors és kávé. Hosszú lecsengés. 92/100 pont.

Bock Pince Villányi Franc Fekete-hegy Selection 2017 
Kategória: DHC Villány Premium
Származási hely (dűlő): Fekete-hegy
Alkoholtartalom: 14,51 %
Maradék cukor: 1,6 g/l
Sav: 5,4 g/l
Info: A Villányi Franc-jaink a préselést követően 24 hónapra új tölgyfahordóba kerülnek. A minőségi elvárásoknak megfelelően az értékesítést a Villányi Franc-ok esetében minimum egy éves palackos érlelés előzi meg. Fekete-hegyi franc válogatásunkat már 2000-től készítjük, ha az évjárat prémium minőséget ad. 10.500 Ft
Kóstolva: Érett, mély aromatika, fahéj, csillanánizs, szegfűszeg, kávé, plusz akkor a gyümölcsök, szilva, szeder, aszalt meggy. Tannin erőteljes, de belefér a struktúrába. Van benne élénkség és testesség, tartalom és hossz, élet és jövő. 91/100 pont.

Sauska Borászat Villányi Cabernet Franc 2015 
Kategória: DHC Villány Premium
Származási hely (dűlő): Ördögárok, Makár, Kopár
Alkoholtartalom: 15,07%
Maradék cukor: 2,2 g/l
Sav: 5,8 g/l
Info: A kézzel szüretelt gondosan válogatott szőlőt rövid ideig áztattuk. Ezt követően hordóban és tartályban történt az erjesztés és almasavbontás. 30 napos héjonáztatással hangsúlyoztuk a fajta vezető jegyeit. 15 hónapos tölgyfahordós érlelést kapott. (20 %-ban új hordó). 20.000 Ft.
Kóstolva: Kissé fémes, érett gyümölcsös, finomfűszeres illat, hűvösebb, feszesebb. Kortyban tannin és alkohol érezhető, ugyanakkor elég strukturált, minden a helyén, érettség és palackbuké. Izgalmas, lassú ismerkedést igénylő tétel. 90/100 pont.

Jekl Pincészet Villányi Franc 2013 
Kategória: DHC Villány Premium
Származási hely (dűlő): Fekete-hegy
Alkoholtartalom: 14%
Maradék cukor: 0 g/l
Sav: 5,3 g/l
Info: Klasszikus héjon erjesztés után kishordós érlelés 18 hónapig. Pincészetünk első Villányi Franc-ja, mely ízig vérig mediterrán karakterrel bíró bor. Arisztokratikus erőt képvisel nagy testével, kiegyensúlyozott megjelenésével, harmóniájával. 7900 Ft
Kóstolva: Érett, gyümölcsös, testes. Gyümölcs leginkább szeder és áfonya, aszalt és lekvár, szépen érett, kicsit a tanninérzet szemcsés, kávés, kakaós jegyek pluszban. Szép állapotú, még abszolút működőképes bor. 89/100 pont.

Riczu Tamás Borászata Villányi Franc 2018
Kategória: DHC Villány Super Premium
Származási hely (dűlő): Akasztófa-dűlő
Alkoholtartalom: 14,5 %
Maradék cukor: 2,0 g/l
Sav: 6,0 g/l
Info: Organikus, vegyszer mentes szőlőművelés, magas terméskorlátozás (50 q/ha), fenolos érettségben kézi szüret, bogyó válogatás. Irányított erjesztést, 9 napos körfejtés majd közvetlen préselés követte. A feldolgozás során kizárólag természetes és vegán alapanyagokat használtunk fel. A bort 225 literes első és másodtöltésű „bordeaux” típusú magyar, francia és amerikai hordókban finom seprőn (sur lie) érleltük rendszeresen kevergetve (battonage) 23 hónapon keresztül. 8000 Ft
Kóstolva: Illatában erőteljes hordófűszeresség és érett gyümölcsösség. Kókuszos, csokoládés, bonbonmeggyes. Szederlekvár. Szegfűszeg és fahéj. Vastag, hömpölygő, krémes, hosszasan élvezhető, érlelhető. 92/100 pont.

Mokos Pincészet Villányi Franc 2017 
Kategória: DHC Villány Super Premium 
Származási hely (dűlő): Weingarten dűlő
Alkoholtartalom: 14,8%
Maradék cukor: 1,7 g/l
Sav: 5,5 g/l
Info: Erjesztés Taucher tartályban 24-27°C hőmérsékleten, 3-4 óránként csömöszölve. Érlelés 26 hónapon át M és M+ pörkölésű, 225 literes, magyar (70%) és francia (30%) tölgy hordókban. A villányi borvidék Super Premium kategóriájú zászlósbora a Villányi Franc. Fajtára jellemző fekete bogyós gyümölcsök dominálnak a borban, melyet a 26 hónapos tölgyfahordós érlelés ízjegyei egészítenek ki. A pincészet fajta csúcsbora csupán különleges évjáratokban készül, így garantálva az egyedi és komplex kóstolási élményt. 9500 Ft.
Kóstolva: Fűszeres-gyümölcsös, gazdag, telt, jóivású, fineszes, elegáns vörösbor. Van benne fekete bogyós, van benne piros bogyós, van benne csoki és vanília, szegfűszeg és bors, krémesség és arányos sav, tannin (picit reszelős), hossz, béke. 90/100 pont.

Csányi Pincészet Teleki Tradíció Villányi Franc Kopár 2017 
Kategória: DHC Villány Super Premium
Származási hely (dűlő): Kopár
Alkoholtartalom: 14,0 %
Maradék cukor: 2,0 g/l
Sav: 4,6 g/l
Info: Termésátlag: 47,2 q/ha;  Szüreti időpont: 2017.09.25. 18 napos héjon erjesztés, 25-28 °C-on, saválló, Ganimede vörösborerjesztő-tartályokban, áztatás körfejtéssel és szén-dioxid macerációval. 
Érlelési idő: 39 hónap; 60 %-a első-, másod töltésű 300 literes francia barrique hordókban volt. 40 %-át 300 literes, magyar tölgyfából készült, 1. töltésű hordókban érleltük. 9000 Ft
Kóstolva: Illata elég intenzív, elsősorban dohányos, fűszeres, picit borsos, egyben édeskés vanília és aszalt szilva is felbukkan. Erdei gyümölcsök, áfonya és málna, finomfűszerekkel, kicsit sütis, ugyanakkor feszes szerkezetű, elegáns bor. 91/100 pont.

ÉS MOST EBÉDSZÜNET...

Folytatjuk műsorunkat, következzen a déluténi etap, kezdésképpen Loire-völgyi borokkal. Három bor segítségével Peter McCombie mutatja be a régiót és a borok stílusát.

Domaine Grosbois Gabare Chinon 2020

Info: A családi birtok a Loire-völgy szívében, Panzoultban, az AOP Chinonban található. A Gabare terméshozama 47 hektó hektáronként, kézi szüret, bogyózás, válogatás, natív élesztők, 22 nap macerálás, kénmentes borkészítés, enyhe kiegészítés a palackozáshoz, a Vins Méthode Nature Charta előírásainak megfelelően. 11 hónapig betonkádban érlelték. Biodinamikus és organikus bor.
Kóstolva: Feketeribizli, bőr, zöldpaprika, erdei gyümölcsök. Szájban szőrmébe burkolt cassis-puding, élénk savak, friss gyümölcs, földes-faepres zamatok. Grafitos-ásványos. Nincs benne kedvesség. Fanyar lecsengés. Jóindulatú 86/100 pont.

Domaine Baudry-Dutour Amaranthe 2019

Info: A pincészet 1993-ban alakult, Christophe Baudry és Jean-Martin Dutor találkozásakor. AOC Chinon. Az Amaranthe esetében 50 hektós hozammal dolgoznak. Hideg maceráció, rövid áztatás, 100 százalékban inox erjesztés és érlelés.
Kóstolva: Feketeribizlis, zöldfűszeres illatú bor, friss piros gyümölcsökkel, kortyban  a szamóca és a málna jelenik meg. Könnyed, friss. A tiszta cabernet franc, natúr ízekkel. 87/100 pont.

Château de Fosse-Sèche Eolithe 2020

Info: A bencés szerzetesek 800 éves boros hagyoményaira épülve, az egykori birtokon működik, amelynek működtetését a jelenlegi tulajdonosok Madagaszkárról érkezve 1998-ban vették át. 27 hektó per hektár a hozam. Organikus és biodinamikus.
Kóstolva: Tintás, ribizlis, zamataiban zöldpaprika és feketeribizli. Van egy pici bőrösség, fanyar meggyeség a zamatokban. Közepesen strukturált, savhangsúlyos, viszonylag egyszerű lecsengés. 86/100 pont.

A folytatásban is Peter McCombie, de innen kezdve argentin cabernet franc borok következnek. Argentína a dél-amerikai térség legnagyobb bortermelője, ahol a cabernet franc népszerűsége emelkedik, már több kint 1000 hektár van telepítve a fajtával.

Familia Zuccardi 'Poligonos del Valle de Uco' San Pablo Cabernet Franc 2020

Info: Az ültetvény San Pablóban, az Uco völgyben található, mintegy 1100 méteres magasságban. A Tunuyán folyó hordaléksíkságának szívében elhelyezkedő szőlőültetvény a Paraje Altamira mésztalajok jellegzetes változatosságát fejezi ki. Ezen a szőlőültetvényen a ciklus minden része a metszéstől a betakarításig a talajtípuson alapul. A pincészet a szőlőültetvény szívében található. Betonban, természetes élesztőin erjesztették és érlelték. 24 €
Kóstolva: Érettebb gyümölcs és jó savak, szeder, feketeribizli (inkább szörpös verzió), meggy és málnadzsem. Jó arányok, elég élő, de tartalmas is egyben. Elegáns irányban fejlődő, még nagyon fiatal bor, aminek jól tenne a palackos érlelés. 91/100 pont.

Matias Riccitelli, Vineyard Selection, Lujan de Cuyo, Cabernet Franc 2018

Info: A pincészet Las Compuertasban található, 1100 méteres tengerszint feletti magasságban, a hagyományos Luján de Cuyo legmagasabb területén, ahol 20 hektár régi, szabadon álló szőlőültetvényt kezelünk. A szüreteket manuálisan végzik, az egyes fürtök épségét megőrizve, majd a pincészetben gravitációs erővel kis betonmedencékbe juttatják a szőlőt. Erjesztés után tizenhat hónapot tölt francia hordóban.  24 €
Kóstolva: Érett, van benne frissesség, nincs túlhordózva, de a hordófűszerek ott vannak, fekete bogyósok és piros bogyósok. Minden a helyén van, nekem valami kis finesz hiányzik, de kétségtelen szép bor. 90/100 pont.

Catena Zapata 'Catena Appellation San Carlos' Cabernet Franc 2018

Info: Az 1902-ben alapított argentin Bodega Catena Zapata úttörő szerepéről ismert malbec feltámasztásában és extrém nagy magasságú terroirok felfedezésében az Andok lábánál, Mendoza régióban. Ez a bor 3 napig hideg maceráción megy keresztül 10 ºC-on. A bort ezután 20 napig erjesztik, 10 napos utóerjedési macerációval. 12 hónapot tölt  hordóban (35%-ban új). A hordó 100% francia tölgy. 40 €
Kóstolva: Komoly, elég intenzív illat, érettség, eukaliptusz, édesgyökér, szegfűszeg. Kakaós feketeribizlidzsem és vaníliás szederkompót. Korrekt savak. Nagyon feszes struktúra, szép egyensúly, elegacia és hosszú érlelhetőség potenciálja. 92/100 pont.

Sok kisebb lépcsőfok után idén ismét egy nagyobbat lépett Villány, amikor házigazdaként kezdeményezte a Franc du Monde, a cabernet franc fajta világversenyének megrendezését.

A szervezők a megmérettetésre minden olyan régióból vártak borokat, ahol a Villányi borvidékhez hasonlóan elsősorban fajtaborként tekintenek a cabernet franc-ra. A versenyre klasszikus, prémium, muzeális fajtaborokkal és házasításokkal lehetett nevezni.

Az első világversenyre 8 országból 101 minta érkezett be: Franciaországból, Szlovákiából, Horvátországból, Szerbiából, Romániából, Törökországból, Magyarországról, sőt még Argentínából is küldtek bormintákat a versenyre. A legnagyobb érdeklődés a prémium kategória iránt mutatkozott, itt 67 bort neveztek a borászatok.

A borok értékelése rangos nemzetközi bírálók által történt, ahol a szakmai munkát két Master of Wine is segítette. A szakértők a verseny tapasztalatainak összegzésekor elmondták, hogy a cabernet franc-ok átlagminősége nagyon magas volt. A verseny szabályzatnak megfelelőn a nevezett minták mindössze 30%-a lehetett érmes, a díjazott borok mind 89,2 pont felett szerepeltek. A Franc&Franc 2022 alatt a 12 aranyérmes bort is megkóstolhatták a szakmai fórum vendégei Pasi Ketolainen MW vezetésével. Lássuk a sort!

Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet Franc Variáció (újhordó) 2020 
Kategória: DHC Villány Classicus
Származási hely: Villány, Mandolás 
Alkoholtarttalom: 14.72%
Maradék cukor: 1.3 g/l
Sav: 5.1 g/l 
Info: "A szőlőt teljes érettségben kézzel szüreteltük. A szőlőfürtöket bogyóztuk, viszont a szemeket nem zúztuk össze, így ezek nagy része az erjesztés közben táródott fel. Kézzel csömöszöltük, majd 18 napon héjon tartás után, préselés nélkül, gravitációval újhordóba fejtettük ahol az almasavbontást is megtörtént. 11 hónapig érleltük, bentonittal derítettük, majd palackba töltöttük." 7000 Ft.
Kóstolva: Szép gyümölcsös illat, némi kókuszos-édeskés hordófűszer, ami szépen épül a borba, korrekt savak, kortyban a tannin él a savak mellett, érett erdei gyümölcs, tartós, izgalmas, élő korty. 90/100 pont.

Fritsch Pince Villányi Cabernet Franc 2019
Kategória: DHC Villány Classicus
Származási hely: Villány, Jammertal
Alkoholtarttalom: 13.45% 
Maradék cukor: 1.7g/l
Sav: 5.2g/l
Jegyzet:  Jammertal dűlőről származó szőlő, másodtöltésű barrique hordóban érlelve. 
Kóstolva: Gyümölcsös, kissé lekváros, bogyós gyümölcsös jegyek jönnek orrban, kortyban édeskésebb, tannin mérsékeltebb, elég jó gyümölcs, érezhetőbb a feketeribizlis, zöldpaprikás arca is a fajtának. 89/100 pont. 

Günzer Tamás Pincészete Bocor Villányi Franc 2019
Kategória: DHC Villány Premium
Származási hely: Kisharsány, Bocor 
Alkoholtarttalom: 15 %
Maradék cukor: 1,6 g/l
Sav: 5,7 g/l
Info: Kiváló termés az általunk nagyon ígéretesnek tartott Bocor dűlőből, mely egy magasan fekvő, tereprendezett, 3 oldalról védett katlan. Irányított erjesztés, kóracél tartályban 26 Celsius fokon. Almasav bontás tartályban, ezt követően 24 hónap tölgyfahordó érlelés. 6000 Ft.
Kóstolva: Hordófűszerek, erőteljes, de elég elegáns hordóhasználat, érett gyümölcs, szeder, feketeribizli, karácsonyi édesfűszerek, mézeskalácsos. 91/100 pont.

Bodri Szekszárdi Cabernet Franc „Dűlő” Válogatás 2019
Kategória: Prémium
Származási hely (dűlő): Szekszárd, Faluhely-dűlő
Alkoholtartalom: 14,93%
Maradék cukor: 1,8 g/l
Sav: 4,9 g/l
Info: Irányított erjesztéssel, fajélesztővel történt az erjesztés acéltartályban. Másodtöltésű 225, 500 literes tölgyfa hordóban volt 15 hónapig. 4000 Ft.
Kóstolva: Erdei gyümölcsök, fűszeresség, sima, kedves, behízelgő korty, édes gyümölcs, némi zöldfűszeresség, közepesnél hosszabb lecsengés. 89/100 pont.

Tajna Vineyards & Winery Cabernet Franc 2019
Kategória: premium
Származási hely: Nyitrai borvidék, Vráble kerület, Tajná falu, Szári dűlő (Szlovákia)
Alkoholtarttalom: 14%
Maradék cukor: 0,4 g/l
Sav: 5,2 g/l
Info: "Október 17-én és 28-án szüreteltük a szőlőt. Az erjesztést követően kontrollált almasav bontás történt. Ezután a bort egy 1000 literes hordóba és egy 300 literes hordóba töltöttük, ahol 24 hónapig érleltük. Két év után egalizáltuk és palackoztuk." Organikus borászat.
Kóstolva: Érett édes gyümölcs, meggylekvár, szeder, szilva, némi mazsolásság. Érettség és jó savak, szép fűszeresség, elég gazdag, játékos, izgalmas korty. 90/100 pont.

Havas & Timár Pincészet Franom 2018
Kategória: premium
Származási hely (dűlő): Eger, Rádé-dűlő
Alkoholtartalom: 14,5 %
Maradék cukor: 1,4 g/l
Sav: 5,9 g/l
Info: "Nagyon komoly évjárat, hibátlan alapanyagokkal. Alacsony tőketerhelés, fenolosan teljesen érett, barna maggal rendelkező szőlő. Kézi, ládás szüret. A pincéhez szállítás után a szőlőt feldolgoztuk. Az erjesztés nyílt tartályban, kézi csömöszöléssel, alacsony hőfokon 22-23 fokon, 5 hét alatt ment végbe. A folyamat közben az almasav bontást is elvégeztük. Préselést követően, az újbort ülepítettük és a színbort hordókba fejtettük. Az érlelés új és használt barrique-ban történt, 20 hónapon keresztül. Szűretlenül palackoztuk." 4500 Ft.
Kóstolva: Hűvösebb, fűszeres, friss gyümölcsös illat. Feketeribizli, füvesség, meggy és szilva. Elég feszes struktúra, elegáns, gyümölcshangsúlyos, vibráló savakkal és hosszú potenciállal. 90/100 pont.

Blum Pince Villányi Franc 2018
Kategória:  DHC Villány Premium
Származási hely: Villány, Csillagvölgy
Alkoholtarttalom: 14%
Maradék cukor: 1,4 g/l
Sav: 5,3 g/l
Info: 500 literes tölgyfahordóban érlelődött 24 hónapon keresztül.
Kóstolva: Édes gyümölcs, édes fűszerek, elég komoly anyag, mindenből kissé fel van tolva a potméter, de együtt mégis jól működik. Szép összhang, megtalálja a közönségét. 89/100 pont.

El Enemigo Cabernet Franc 2018
Kategória: premium
Származási hely (dűlő): Gualtallary, Tupungato
Alkoholtartalom: 13.5 %
Maradék cukor: 1.65 g/l
Sav: 6.3 g/l
Info: Szőlőfajta: 92% Cabernet Franc, 8% Malbec. 20 %-ban új francia hordóban érlelt. Erjesztés 22 napon át, maceráció 28. Hordós érlelés 16 hónapon át.
Kóstolva: Gzadag, masszív, testes korty, illatában is elprejelzi ezt, fűszeres, grafitos, kis aszfalt, sok szilvalekvár, fekete bogyósok tömkelege. Elegancia is van benne, nem csak energia. 92/100 pont.

Csányi Pincészet Teleki Tradíció Villányi Franc Kopár 2017 
Kategória: DHC Villány Super Premium
Származási hely (dűlő): Kopár
Alkoholtartalom: 14,0 %
Maradék cukor: 2,0 g/l
Sav: 4,6 g/l
Info: Termésátlag: 47,2 q/ha;  Szüreti időpont: 2017.09.25. 18 napos héjon erjesztés, 25-28 °C-on, saválló, Ganimede vörösborerjesztő-tartályokban, áztatás körfejtéssel és szén-dioxid macerációval. 
Érlelési idő: 39 hónap; 60 %-a első-, másod töltésű 300 literes francia barrique hordókban volt. 40 %-át 300 literes, magyar tölgyfából készült, 1. töltésű hordókban érleltük. 9000 Ft
Kóstolva: Illata elég intenzív, elsősorban dohányos, fűszeres, picit borsos, egyben édeskés vanília és aszalt szilva is felbukkan. Erdei gyümölcsök, áfonya és málna, finomfűszerekkel, kicsit sütis, ugyanakkor feszes szerkezetű, elegáns bor. 91/100 pont.

Bock Pince Villányi Franc Ördögárok Selection 2015
Kategória: DHC Villány Premium
Származási hely (dűlő): Ördögárok-dűlő
Alkoholtartalom: 14 %
Maradék cukor: 1,6 g/l
Sav: 5,2 g/l
Info: Villányból, az Ördögárok dűlőből származó, hozamkorlátozással szüretelt prémium Cabernet Franc. Erjedést követően 24 hónapon keresztül új barrique hordóban érlelődött. Nyitás után rövid levegőztetést követően azonnal kibontakozik.
Kóstolva: Intenzív, érett illat, fekete bogyósok, csokoládé, kávé és szivar, némi szegfűbors és ánizskömény. Az utóízben édesgyökér és avar, gomba és őrölt kávé. Közepesnél hosszabb lecsengés, még van benne potenciál. 91/100 pont.

Csányi Pincészet Chateau Teleki Villány Villányi Cabernet Franc 2002
Kategória: Premium
Származási hely: Villány, Hársos
Alkoholtarttalom: 14,33 %
Maradék cukor: 1,7 g/l
Sav: 5 g/l
Info: 16 hónapig 225 literes magyar és francia, első és másodtöltésű barrique hordóban érleltük.
Kóstolva: Húsz éves tétel. Érett, érlelt, mazsola, aszalt füge, kajszi és szatmári szilva. Még élő savak, a tannin besimult, finom tercier aromatika, dohányos, kávés, dzsemes karakter. Izgalmas, szép, tartogatni azért már nem őrizném sokáig. 88/100 pont.

Bock Pince Cabernet Franc 1993
Kategória: Premium
Származási hely: Villány, Fekete-hegy
Alkoholtarttalom: -
Maradék cukor: -
Sav: -
Info: Ászokhordós érlelés.
Kóstolva: Az érlelési potenciál bizonítéka, még egy élő, közel harmincéves tétel, abszolút érlelési aromatikával, dohányos, konyakos, diszkrét fűszerekkel, a gyümölcs még felsejlik a háttérben. Ahogy mondani szokás, hogy egy klasszikus boros közhellyel zárjuk, tisztes, őszes öregúr. 87/100 pont.

És itt a vége, zárjuk a konceferenciát, a napot, a tudósítást. Köszönjük mindenkinek, aki virtuálisan vagy élőben is velünk tartott!


FOTÓK: KISS GADGET ZOLTÁN

banner
banner
Programajánló
2023. Január
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
2023. 01. 19. 18:00 - 20:00
Eleven Pécs, Pécs, Széchenyi tér 7.
20
21
22
23
24
25
26
27
2023. 01. 27. 19:00 - 22:00
Cornel's Pécs, Pécs, Búza tér 2.
28
29
30
31
banner
Programok
banner