Kérem Várjon!
Cikkek
Börzekóstoló 2010
Villámkóstoló a Pécsi Borbörzén
zoranka
2010 June 17.

Idén valahogy nehezen jött ki a lépés, eléggé eltolódott a szokásos pécsi borbörze időpontja. Az Aranykacsában június elején kóstoltuk meg, mit is kínálnak a pécsi hegyközség termelői, nem mellesleg voksoltunk, hiszen a közönség is befolyásolhatja, mi lesz Pécs Város Bora. A fehérek között jómagam nehezen jutottam dűlőre, ott találtam a legtöbb izgalmas tételt. A vörösek között egyértelmű volt, melyik pincészetek képesek jó pécsi vöröst készíteni. A rozékkal nagy bajban voltam, nem is találtam 3 jó bort, ahogy az édesek között is sokáig vacilláltam s nem azért, mert egyik szebb volt, mint a másik.

A korábbi évekhez képest idén valahogy többnek tűntünk, borászilag, közönségileg, borilag. Június nyolcadikán meleg volt Pécsett. Nagyon meleg. A délután öt óra ilyenkor merész húzás, de bejött, sokan voltunk, sokan kóstoltunk, örvendetes. Ahogy az is, hogy sokkal több vendéglős, szállodás volt megfigyelhető pohárral a kézben, mint az előző években. Ez is cél, hogy ők is tudjanak a jó pécsi borokról, anélkül nehezen teszik fel őket a borlapra. Háber Tamás, az Aranykacsa tulajdonosának évtizedes szervezőmunkája úgy tűnik, beérni látszik. A melegre való tekintettel s mert két órával később már egy másik rendezvényen volt jelenésünk, szigorúan szelektáltunk, mit is kóstoltunk a közelmúltban, azok most emlékezetből jutottak be, ha bejutottak.

 

A fehérek között kifejezetten izgalmasnak találtam a Batthyányi Pince félszáraz 2009-es cirfandliját, némi maradékcukorral, de ennyi belefér. Nagy ígéret a 2009-es Radó cirfandli tartályminta, nemsokára hordót is kap, csak röviden, úgy azt hiszem, méltó utóda lesz az általam kedvelt 2008-asnak. A száraz cirfandlik között nem sok egyebet találtam kiemelt figyelemre méltónak, egyedül még a Lisicza Borház 2009-ese kapott külön bejegyzést. Mostani állapotában továbbra sem ezt venném le a polcról, de a tartalma azt súgja, hogy néhány hónap palackérlelés után kerekebb lesz, csúszósabb. Most még rakoncátlan, az alkotórészek összhangja kell hozzá, hogy nem csak reménykedjek benne, de kedvelni is tudjam. Sokkal jobban tetszett ugyanitt a 2009-es sauvignon blanc, friss volt, intenzív, kifejezetten üdítő.

 

És ha már sauvignon, akkor most Andreas Ebner bora is bejött, kevésbé magyaros stíl, de tartalmas bor. Kóstoltunk még sauvignont a Wekler Családi Pincészetnél is, valahogy ez a fajta jött be ezen a meleg délutánon. Az olaszrizling felhozatal valahogy kevesebbnek tűnt, a szajki Hárs Pincészet egészen jó 2009-ese mellé nem nagyon találtam konkurenciát. A Matias standnál ugyan ismertem már jól, de azért egy korty hárslevelűt engedélyeztem magamnak, továbbra is tetszik, szerintem az egyik legjobban eltalált pécsi fehér. A végére egy furmint a pécsi kutatóból, akarom mondani PTE TTK SZBI. A közönség átlagából a Lisicza Borház jött ki a legjobban, az első helyen a sauvignon blanc, a másodikon a cirfandli végzett. A Matias hárslevelű futott be a harmadik helyre, közülük emel majd ki egyet a zsűri a szeptemberi Pécs Város Bora választáson.

 

Rozéban kérem szépen nincs választék a borvidéken. Vagy csak itt nem volt. Amolyan jófajta, ropogós, gyümölcsös, frissítő, nyári rozé egy akadt, a Lisicza Borház asztalánál. Ebner rozé Borzongása tetszik ugyan, de egy másik műfaj, míg a többiek kevésbé tetszettek, talán még a kutatós merlot rozé jött volna be, ha nem lett volna meleg. nem pécsi ugyan, de szekszárdiként vendégszerepelt Hetényi János rozéja, amivel zártuk a sort, ezt a publikum a harmadik helyre hozta be. A másodikon a Borzongás végzett, míg Lisiczáék a rozéjukkal a második pole pozíciót is összehozták.

 

Vörösben kevés versenyző játszott nálam, de mégsem volt könnyű a döntés. A nagyközönség véleménye itt is egyezett a sajátommal: Andreas Ebner 2007-es pinoit noirját ezen az estén nem tudta überelni semmi és senki. Messze felette volt a többi veresnek. Ugyanezen asztalnál kóstoltuk a 2008-as nagy ígéretet, a 3-as hordót, szemközt Lisicza Pista bácsi a cabernet franc mellett érvelt erősen, de mi a sauvignont sem írtuk le. És amiből szívesen kortyoltunk, az a szajki cabernet sauvignon volt, a Hárs Pincészet standján, jobban tetszett, mint a merlot. A szekszárdi vörösökkel most nem foglalkoznánk, voltak azok közt szépen, csak hát épp nem pécsiek. A publikum az Ebner pinot noir mögött a Lisicza cabernet franc 2008 és a Hárs cabernet sauvignon 2008 mellett voksolt.

 

Jobb desszertborokat vártam. Igazándiból csak kettőt találtam, szerencsére ezek is futottak be első és második helyre, mégpedig a Hárs-féle cirfandli 2008 és az Ebner-féle „Végvári” cirfandli 2009. Mindkettő az édes kategóriában indult, a félédesek nem tudták megközelíteni őket. Mindkettő nagyon szép, jól elkészített bor, hozza a cirfandlisságot, a kései szüret jegyeit, a gyümölcsösséget, az Ebner-cirfandlinak a kevés barrikoltság is jól áll. A harmadik helyre a PTE TTK SZBI félédes 2008-as cirfandliját hozta be a közönség.

  

Összesítés? Örvendetesen sok borász, sok minta, sok érdeklődő. Változó színvonal, de tapasztalt börzézőként mondhatom, az emelkedés, a javulás minden évben érzékelhető. Talán vannak türelmetlenebbek, akik gyorsabb változást szeretnének, én már csak jobban bízom az evolúcióban.