Az ötödik GROW du Monde helyszínének június 2-6. között Mikulov városa, azaz Dél-Morvaország adott otthont. A Cseh Köztársaság egyik, ha nem a legjelentősebb borászati központja kiváló vendéglátónak bizonyult, a kétnapos versenyprogram mellett jutott idő konferenciára, szakmai előadásokra, pincelátogatásokra, traktoros dűlőtúrára, a csúcs pedig a díjátadó gálakóstoló volt, ahol a nevezett borok nagy részét megkóstolhatta a borszerető publikum, akikből nem volt hiány, hosszú sorok álltak a mikulovi vár bejárata előtt.
Ez gyors volt, a hétvégén volt a verseny és már itt is vannak az eredmények. Lássuk, hogy szerepeltek a régiós országok és persze a magyar borok!
Az új év kezdetén gyorsan bepótolni szeretném az elmaradásaimat. A lista nem rövid. Például van az úgy, hogy füzetekbe jegyzetelek. Általában. Kis füzetecskékbe, noteszekbe, nagyobb mappákba, aztán gépbe kerül, ami arra érdemes. A füzetek be dobozokba. És gyűlnek. Vagy elvesznek. Nem annyira gyakran hagyok el dolgokat, de akkor nagyon. Két kóstoló jegyzetei kerültek bele abba a füzetecskébe, aminek hetek óta nyomát se találom. És mostanra feladtam. Fotók készültek a kóstolókon, így fotóból emlékezek meg róluk.