Kérem Várjon!
Cikkek
Új ruhában a Bogyólé
Eredményhirdetés, címkekiállítás, finisszázs
mÁkos
2011 October 14.

Idén hetedik alkalommal hirdetett címke pályázatot, hagyományos Bogyólé elnevezésű borához a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet. Az eddigi években bevett szokáson nem változtattak és most is a Pécsi Művészeti Gimnázium tanulói és a PTE Művészeti Karának jelenlegi és egykori hallgatói nevezhettek pályamunkákkal. A beérkezett pályaműveket október 11-én nézhette meg a nagyközönség a Művészeti Kar egyik új épületszárnyának folyosóján. Még ugyan érződik kissé a fejetlenség az épületben, hiszen az anyagok - a falba szögelés tiltása miatt - a földre kényszerültek. Az azonban látszik, hogy a hét év alatt egyre több tehetséges művész nevez a versenyre. Az idei pályamunkák közül a hármon kívül akár sokkal többet is díjazhatott volna a zsűri. A palackra azonban csak egy címke kerülhet fel.

Idén is három kiemelt pályaművet leplezett le "nagy titoktartás" közepette Debreczeni Mónika birtokigazgató és Gerendy Jenő egyetemi docens, tervezőgrafikus. Gerendy nyitóbeszédében elmondta, hogy szíve szerint minden pályaművet díjazott volna
– Nehéz volt az objektivitásomat megtartani, hiszen ezen munkák egész útját végigkísértem az ötlettől a megvalósulásig. Azonban úgy gondolom, hogy a nehezen megszülető végleges döntés ellenére jól választottunk.

Debreczeni Mónika, aki a díjakat is átadta, hozzátette: Ez a pályázat egyaránt fontos nekünk és nektek is. Nektek ez egy lehetőség, hogy megmutassátok magatokat, hiszen tizennyolcezer palackon jelenik meg a nyertes címke. Nekünk pedig évről-évre egy kiváló címkét jelent ezen a számunkra fontos boron.

 

A képzeletbeli dobogóra még két pályamű került fel az első helyezett címke mellé. Harmadik helyen Szorre Szandra a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola ötödikes tanuló pályázata végzett. A második helyet a PTE Művészeti Karának szobrász szakos hallgatója Kútvölgyi-Szabó Áron szerezte meg. A győztes címkét pedig az a Vidákovich Sámuel készítette, aki a 2009-es és 2010-es pályázaton is a második helyre szorult. Debreczeni Mónika kiemelte, nagyon örül annak, hogy végre Sámuel sok munkája beérett és idén abszolút egyetértésben a szakmai zsűri neki ítélte a jogot, hogy címkéi a Bogyólét díszíthessék.

A címkepályázathoz kapcsolódó hír, hogy november 10-től 29-ig a Hattyúház galériában Bogyólé 2005-2011 Best of kiállítás nyílik. Az elmúlt hét év legkiválóbb pályamunkáit tekinthetik majd meg az érdeklődök. A kiállítás megnyitóján az úgynevezett vernisszázson november 10-én 18 órától rendhagyó újborkóstolóval várják a közönséget. A november 29-i zárónapon a finisszázson pedig művészpiacot nyitnak a kiállítótérben advent első vasárnapja alkalmából.