A cikkben található összes fotót a szerző készítette

A határátlépés gyönyörűségéről már írtam, de itt fokozódik a helyzet, amikor a sokak által csak nem létező országként számontartott Koszovóban egyből 15 Euróért biztosítást kell kötnöm az autómra. Utána viszont minden elrendeződik, az autópálya melletti benzinkúton Pristina mellett még egy Burger Kinget is találunk, a lányaim legnagyobb örömére. Mondjuk azt nem tudom, mi értelme a Balkánon ilyen éttermet nyitni, hiszen mellette sütik a pljeskavicát és féláron adják, mint a szárított teveszarra emlékeztető pampuskába becsomagolt fagyasztott marhát az amerikaiak.

Prizrenbe tartunk, Koszovó legdélebbi és talán legszebb városába, ami szerb érseki székhely, az egyik középkori szerb ortodox templom (a ljevisi Miasszonyunk) pedig a világörökség része. Ez nem is csoda, Koszovó a szerb államiság bölcsője, ami a török hódoltság majd 500 éve alatt fokozatosan muszlim/albán területté vált, de a végleges szakadást elodázta egyrészt a Balkán háborúk szörnyű etnikai tisztogatása, másfelől a létrejövő Jugoszláv királyság majd állam, aminek Koszovó is a részévé vált. A Balkán háborúk alatti, elsősorban albánokat ért atrocitásokról többen is beszámoltak, köztük Trockij, aki a prizreni várban halomba rakott hullákról írt, vagy Guiness aki a brit parlament alsóházi felszólalásában (1913.02.13.) így szólt: “Nőket és gyerekeket kötöztek össze, leöntötték őket petróleummal majd felgyújtották őket, miközben a férfiakat mellettük meztelenre vetkőztették és agyondöfték.” A Balkán az a hely, ahol semmit nem felejtenek el. Koszovó függetlenségének a kikiáltásakor a prizreni albánok (akik a lakosság 97%-át alkotják) első dolga volt felgyújtani vagy megostromolni a szerb ortodox templomokat, nem csoda, hogy a koszovói középkori szerb templomokat a mai napig a KFOR katonái őrzik. A modern Prizren hangulatos kisváros, szívélyes albánokkal, akik mindent megtesznek, hogy a vendég jól érezze magát. A pincér albán kifejezésekre tanít, a boltban a biztonsági őr kedvesen mosolyog, nyoma sincs az évekkel ezelőtti erőszakhullámnak. Igaz, szerb szót nem nagyon hallani, elnyomja a müezzinek hangja…

A szerb-ortodox Jovan Radic atyát szemmel láthatóan mindenki szereti Prizrenben. A fiatal pap a központban lévő legnagyobb, Szent Györgynek szentelt templom lelkipásztora, de most kivételesen ő mutatja meg nekünk az UNESCO által is védett (2006 óta) ljevisi Miasszonyunk templomot. A Szent György templomban találkozunk, az unszolásomra elmeséli, hogy nem messze született, ide járt gimnáziumba, majd Belgrádban végzett papi szemináriumot és mellé Mitrovicában szerzett történész diplomát. - Most a prizreni gimnáziumban tanítok történelmet és ógörög nyelvet. - mondja, miközben a híres templom felé tartunk a girbegurba utcákon, majd átkelünk egy hídon a rohanó folyó felett. Közben tényleg mindenki köszön neki, egy idős asszony megcsókolja a kezét, egy pék friss kenyérrel kínálja, amit mosolyogva utasít vissza. - Én úgy tudom, az nem véletlen, hogy a Ljevis templom csak előzetes bejelentkezéssel látogatható! - A fiatal pap arcán felhő suhan át. - 2004-ben az albánok Prizren összes ortodox templomát és sok szerbek lakta házat is felgyújtottak. Azelőtt 12.000 szerb élt a városban, most összesen 10-en vagyunk. Azért köszönnek és azért ilyen szívélyesen, mert senki sem fél egy statisztikai hibától, márpedig ez a tíz ember már csupán ennyi. - De ki gyújtotta fel ezeket a szent helyeket? - Én ezt nem tudhatom - ingatja a fejét - én csak egy egyszerű pap vagyok, nem politikus. De azt tudom, hogy ez a templom, a ljevisi Miasszonyunk, előbb épült mint a párizsi Notre Dame. Amikor az leégett, az egész világ szörnyülködött. Amikor a mi kis prizreni templomaink égtek, senki még csak ide sem nézett. A világ elfordította a fejét. Pedig szerintem ez nem csupán szerb örökség, hanem a világnak is fontos, akárcsak mondjuk a Sinan Pasa dzsámi a szomszédban. Bármelyiket is gyújtják fel a XXI. században, az vandalizmus!  (Jovan atya jól mondja, bár a  párizsi “Miasszonyunk” templomot 200 évvel korábban kezdték építeni, de a prizrenit hamarabb fejezték be.) A nartexben a Nemanja dinasztia szent királyai és a zászlajuk, pontosabban a címerállatuk, a kétfejű sas, ami igaz, hogy ősi szerb címerállat, de mintha napjaink prizreni lakóinak a zászlaján (és nem a koszovói zászlóra gondolok) is visszaköszönne…

A BIWC versenyen a legjobb koszovói bor egy Vranac, amit végül a város határában lévő plázában találok meg, a helyi élelmiszerboltban.

Suhareka Verani Theranda Vranac 2017 (14%, 8 hónap acéltartályban, utána 6 hónap palackos érlelés)

Mély rubin szín, szinte átláthatatlan, skarlát karimával. Illatában fekete bogyós gyümölcsök, szederlekvár és szilvalekvár, pici feketebors és áfonya. Kóstolva közepesnél nagyobb test, jó savak, az ízképben az illat ismétlődik de kiegészül még némi fekete cseresznyével és meggyel is. Az egész bor rendkívül érett hatást kelt, mégsem egy alkoholszörny és a savak is virgoncak, a lecsengés pedig hosszú. Nem csoda, hogy magas értékelést kapott, 6 éves, mégis olyan, mintha friss lenne. 92/100 pont

A Jovan Radic atya által is említett prizreni Szinán Pasa dzsámit 1600 és 1608 között építették, részben egy közeli szerb ortodox kolostor köveiből. Az újrahasznosítás jó példája (feltéve, hogy a szerb szerzeteseket nem mészárolták le anno, amit sajnos kétlek) a beltérben beépített oszlopok és faragott oszlopfők, melyek szintén az egykori szerb ortodox Szent Mihály és Gábriel arkangyalok templomból származnak. A mecset belső falait a XIX. században festették ki, főleg a Koránból vett idézetekkel és növényi ornamentikával, itt először láttam például mecsetben dinnyeábrázolást, de talán csendéleteket is. Az épület előtti hármas kupola, melyet oszlopok tartanak és ami miatt ennyire meghatározó látvány a dzsámi, 1915-ben leomlott egy robbanásban (hogy ki és miért robbantott, azt nem sikerült kiderítenem), és csak 2011-ben épült újjá a TIKA (Turkish Cooperation and Coordination Agency) segítségével. Utóbbi tökéletesen példázza, hogyan próbál Törökország és Erdogan befolyást szerezni a Balkánon, nem csak Koszovóban, de Albániában, Macedóniában, Bulgáriában, Szerbiában és Boszniában is.