Kérem Várjon!
Hírek
Egyetemi sörpaktum
bori
2012 February 07.

Az egyetemi hallgatóság hagyományosan átlag feletti sörfogyasztása mellett felül további kapcsolódási pontokat is lát az együttműködésben a Pécsi Tudományegyetem és a Pécsi Sörfőzde. A pécsi universitas már több mint egy évtizede választ egyetemi bort és most a sör is megkezdi a  felzárkózást a régió boraihoz. A sörfőzde szerepet vállal az oktatói tevékenységben, az egyetem hallgatói pedig gyakornoki munkájukat végezhetik majd a vállalatnál.

Fotó: Csortos Szabolcs (PTE)

Az együttműködési megállapodást Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, illetve a Pécsi Sörfőzde Zrt. cégvezetője, Varga Miklós látta el kézjegyével. Hosszú távú és konstruktív együttműködési szándékukat nyilvánították ki a felek több területen, így a sörfőzde szakértői bevonásával szerepet vállal az oktatói tevékenységben, az egyetem hallgatói pedig gyakornoki munkájukat végezhetik majd a vállalatnál. Emellett konkrét K+F együttműködési lehetőségek felkutatásában is összedolgozna a jövőben a két intézmény. A Pécsi Sörfőzde Zrt. csatlakozott az egyetem Alumni kedvezményprogramjához is, amelynek lényege, hogy a mintegy nyolcezer tag számára a programban résztvevő partnerek kedvezményeket adnak szolgáltatásaik, termékeik árából. A vállalat a Pécsi Sörök Boltjában forgalmazott termékek árából 10% kedvezményt biztosít a PTE alumni tagkártyával rendelkező, és azt a helyszínen felmutató tagok számára.