Kérem Várjon!
Cikkek
Furmintnak napja, magyar bornak ünnepe
International Furmint Day 2017
zoranka
2017 February 06.

Az igen bevállalós és tökös dolog, hogy nemzetközi napot szervez valaki, egész pontosan Kézdy Dani a furmintnak. Nem előzményektől mentes a sztori, hiszen ő indította el a Furmint Februárt is, talán épp ezért lett február elseje a Furmint Day. Nem tudom, másutt hogy fogadták (vannak persze, akik fúrják őt és kezdeményezéseit rendesen, de akiben van becsület és erkölcs, tudja, hol a helye), mi Pécsett szerveztünk egy kóstolót. Sokan nem voltunk, de lelkesek és a borok, nos igen, meggyőztek ismét, lehet és érdemes furmintozni.

Szóval van egy fajtánk, ami nemzetközileg is elfogadottan a miénk, végül is a létező furmint-tőkék kétharmada nálunk terem. Tipikus regionális fajta, hiszen a Kárpát–medencén kívülre nem nagyon került belőle (de egy kevés még Dél-Afrikába is). A közeli országokban, Szlovéniában (kb. 900 ha), Horvátországban (kb. 400 ha), Ausztriában és Szlovákiában termesztik még.

Spencer Swartz angol borszakíró szerint a furmint előtt már csak azért is nagy jövő áll, mert rendelkezik a chardonnay súlyával, a chenin blanc gyümölcsösségével, a pinot gris és a rajnai rizling savaival és ásványosságával. Nos, erre kóstoltunk rá 9 magyar furmint segítségével.

KREINBACHER BIRTOK Furmint 2015 (Somló)

A somlói birtok fajtaborai tiszták, frissek és fajtajellegesek. Ilyen ez a furmint is, gyümölcsös, almás-körtés, sós-borsos mézes süti jön, ott a korty végén az ásványos csavar, de nem túlzó, a gyümölcsös vonalat viszi inkább végig és ez jól áll neki. Magasra került a léc az első borral. 86-88 pont.

LÉGLI OTTÓ Furmint 2015 (Balatonboglár)

Zárkózott, lassan nyíló, lassan barátkozó bor. Elsősorban hordós jegyeket vélünk felfedezni, amikor a hordó mögé leshetünk, őszibarackos-citrusos gyümölcsösség, némi édesfűszer és elég szikár szerkezet mutatkozik. 83-85 pont.

LOSONCI BÁLINT Furmint 2015 (Mátra)

Hivatalosan rozé. Furmintból? No de ezt héjon tartották öt napig, azaz mondhatnánk azt is, narancsbor? Azaz vörösborosan készített fehérbor. Illatában hozza a tipikus egyeket, tanninos, keserédes, pici virágosság színesíti, kortyban erőteljesen a körtés vonal, aszalványokkal, cserérzettel. Izgalmas, szokatlan, az első mátrai furmint. 84-86 pont.

BOTT FRIGYES Furmint 2015 (Garammente)

A muzslai Öreghegy meszes talajáról érkezett furmint volt az első nagy ledöbbenés. Ugrottunk egy-két szintet és még a laikusabbaknak is felcsillant a szeme. Az illat kifinomult, eleganciát áraszt, citrusok, őszibarack, kajszi, pont annyira fűszeres, ami hozzátesz az élményhez. A savak szépek, a test szikár és feszes, a korty hosszú és tartalmas. 89-91 pont.

SAUSKA Furmint 2015 (Tokaj)

Ugrás Tokajba. Friss, egyenes, inkább citrusos, finom ásványok a háttérben, jó savak, alapozó kurzus a tokaji furminthoz. 84-86 pont.

ESPÁK Furmint 2015 (Tokaj)

Mintha nem is csak furmint volna, annyira virágos, könnyed, vibráló az illata, könnyű belehabarodni, a pécsi Főtérben kóstoltunk, akadt ott olyan kolléganő, aki száz palackot is el tudna adni belőle, kis érzékiség, kis cukorka, ásványos háttér, jó savak. 84-86 pont.

GIZELLA PINCE Furmint 2015 (Tokaj)

Megint egy lépcső felfelé. Gyümölcsös, fehérborsos őszibarack, alma, körte, pluszban citrusok, finom fás fűszerezettség, kis fanyarság, jó savak, lendületes. Volt, akinek sok volt a faérzet, a hordó, de nekem van elég test mögötte, ami elviseli. És még nagyon fiatal bor. 87-89 pont.

SZEPSY ISTVÁN Furmint 2015 (Tokaj)

Klasszikusan elegáns és jóvágású. Az illata szépen fejlődik, mogyorós-mézes, sós citromos, körtés. Kortyban jó savak, enyhe krémesség, határozott mineralitás, sós, fanyar és édes egyszerre, így arányos, így hosszú és izgalmas. Még bőven van benne kraft. 89-91 pont.

BALASSA ISTVÁN Bomboly Furmint 2015 (Tokaj)

A korábbi Balassákhoz képest visszafogott hordós jegyek, amire felfigyelek az illatában. Grapefruit és fehér virágok. Van benne könnyedség, lazaság, miközben a struktúra feszes, a savak a helyükön, arányos a pici édesérzet, szépek a gyümölcsök és ott villan fel a sós ásványosság, ahol kell. 88-90 pont.

Kaptunk egy kidolgozott aromaprofilt a furminthoz, a leírásoknál még nem használtam, de nagyjából stimmel, amiket feljegyeztem magamnak. Használjátok egészséggel, kóstoljatok furmintokat, nem csak februárban, de most aztán hajrá!


A borokat a Bortársaság kínálatából vásároltuk, kivéve az Espák Furmintot, amit a pincészet ajándékaként kaptunk a kóstolóra.
Fotó: Mikes Márk
Grafika: winesofa.eu