Kérem Várjon!
Cikkek
Karácsony a konyhában
Ünnep az asztalon
x
2012 December 12.

Néhány évvel ezelőtt a Pezsgőház Étterem volt talán az első, amely a karácsonyi ünnepekre különleges ajánlatot állított össze, amelyet előre megrendelhettek és a Szenteste délelőttjén hazavihettek a vendégek. A cél az idén is ugyanaz, mint az induláskor: ne csak a család, de a háziasszonyok is élvezzék az ünnepet. A bevásárlás, húselőkészítés, hosszas sütés-főzés helyett már pillanatok alatt különleges vacsorát tehetnek az ünnepi asztalra. Idén sous-vide és konfitált újdonságok is szerepnek a kínálatban, de szót kell ejtenünk a tavaly sikerrel bevezetett házi lekvárokról is.

A Pezsgőház az elviteles kínálatában természetesen a jól bevált ízeket is szerepeltetni, teljesen kész hideg és meleg ételek, a korábbi évek sikerételei idén is elérhetőek lesznek. Először teszik elérhetővé azonban a nagyközönség számára az omlós-szaftosra előkészített húsokat olyan modern eljárásokkal, mint a sous vide és olyan tradicionális, ám most újrafelfedezett módszerrel, mint a konfitálás. Ezeknél a befejezés, vagyis a kérgezés, egy rápirítás lesz a házi konyhafőnök feladata.

Nekem mindig csak lehet a célom, hogy a lehető legtelesebb ízélmény kerüljön a tányérra. Ezt a sous vide eljárás jobban lehetővé teszi, mintha csak felmelegítenének otthont egy korábban elkészített ételt. Bízom benne, hogy sokan kóstolják meg és győződnek meg róla, hogy egy kis, pár perces otthoni pluszmunkával sokkal teljesebb gasztronómiai élményt kaphatnak – vélekedik Faragó István, a Pezsgőház séfje, amikor arról kérdeztük, nem rizikós-e a befejezést az otthoni konyhára bízni.

De mi is valójában a sous vide?

A sous vide (ejtsd: szuvid) egy olyan, a hetvenes években kifejlesztett főzési eljárás, mely során légmentesen lezárt, azaz vákuumozott tasakokban az ételt vízfürdőbe helyezzük, és ott állandóra beállított hőfokon tartva, a szokásosnál lassúbb tempóban készítjük el. A lényegesen alacsonyabb főzési hőmérsékletnek köszönhetően alacsonyabb a sütési veszteség és optimálisabb az ízélmény.

A sous vide eljárás három ő lépéséből kettőt a Pezsgőház konyhájában készítenek el, a befejezés marad az otthoni feladat. A fűszerezés, légmentes csomagolás, illetve a párolás speciális berendezéseket igényel, amely otthoni körülmények között nehezebben megvalósítható, viszont az előkészített húsok (sertéscsülök, kacsamell vagy csirkemell) befejezése történhet forró serpenyőben vagy grillsütőben, ehhez minden esetben pontos használati utasítást is mellékelnek.

Lekvár a fa alatt

Tavaly nagy siket aratott a Pezsgőház első saját lekvár-sorozata, így idén sem lehetett elkerülni a lekvárfőzést az étterem konyháján. Az egyik legnagyobb siker, a gesztenye természetesen idén is elkészült, de olyan új ízek is felkerültek a palettára, mint a chilis-portóis meggy vagy a vaníliás cseresznye. A lekvárok különlegessége, egyedi csomagolása is alkalmassá teszi őket, hogy ajándékként kerülhessenek a karácsonyfa alá, de magunkat is meglephetjük a házias ízvilágú különlegességekkel.

Karácsonyra elviteles ajánlat

Hideg előételek / éttermi adag

Libamáj pástétom almás lilahagyma-lekvárral 1900 Ft
Libamáj zsírjában 1900 Ft
Füstölt lazactatár 1600 Ft
Narancsos-kapros pácolt lazacfilé svéd mustármártással 1700 Ft

Levesek / éttermi adag

Ponty halászlé fél liter, gyufatésztával, és hallal, ikrával 1800 Ft
Sütőtök krémleves 650 Ft
Gesztenye krémleves 700 Ft
Tejszínes-pikáns borjú raguleves 700 Ft

Főételek készre sütve /éttermi adag

Sült kacsacomb párolt lilakáposztával, pirított burgonyával 1500 Ft
Kacsamájas töltött kacsacomb burgonyapürével 1700 Ft
Egész kacsa sütőben sütve, párolt lilakáposztával és burgonyapürével 5800 Ft
Mézes-narancsos-chilis sertésoldalas-filé sült zöldségekkel és polentával 1800 Ft
Töltött káposzta tejföllel 1400 Ft
Erdeigombás szarvasragu sült körtével 1500 Ft

Húsok 90%-os készenléttel /éttermi adag

Sertés egész első csülök sous vide 1 db 1700 Ft
Kacsamell sous vide 1 db 1800 Ft
Csirkemell sous vide 1 db 1000 Ft
Konfitált kacsacomb zsírjában 1300 Ft

Kész desszertek:

Mézeskalács-tiramisu 800 Ft
Aszalt szilvás dióparfé formában, vörösborsziruppal 800 Ft
Sült egész túrótorta 5000 Ft
Kézzel nyújtott-házi nyers rétes alutepsiben 15 szelet 1,4 kg (20 perc sütési idő)
Sütőtökös, túrós, almás, meggyes, mákos, tökös-mákos 2500 Ft
Diós-almás-kandírozott narancsos „karácsonyi” 3500 Ft

Minden fogást csomagolva, „használati útmutatóval” adnak át december 24-én 11.00 órától 13.30-ig a Pezsgőházban. November 26-tól december 21-én 12 óráig lehet rendelni az étteremben, telefonon (72/522-599) vagy e-mailben (etterem@pezsgohaz.hu).

/PROMÓCIÓ/