Kérem Várjon!
Cikkek
Könyvajánló: Smíri Elek ménesi naplója
Ercsey Dániel
2022 January 01.

Egy napló, amit Ménesen írtak, magyar nyelven, több mint száz évvel ezelőtt. Tulajdonképpen munkanapló, hiszen jórészt a szőlő körüli munkákról, a pinceteendőkről tudósít, rendkívül érdekfeszítően. Szerencsére a naplót megtalálták és kiadták Szegeden! Kezdjük az új évet olvasással, könyvajánló következik.

Mód László és Simon András neve ismerősen cseng a borkedvelők előtt. A két fiatal néprajzos szakember már régóta Szeged boréletének legnagyobb ismerője, de a Monarchia bortörténetét is behatóan tanulmányozták. Ezúttal a Szegedhez közeli Arad-Hegyalja került sorra, onnan is egy szenzációs forrás tanulmányozása és közreadása, nevezetesen a ménesi vincellérképző egy diákjának az egy éven át vezetett naplója.

A Ménesi borvidék amúgy is megérdemli a fokozott figyelmet. Ha van sikertörténet az elszakított területeken, akkor Ménes - Balla Gézának köszönhetően - az! Géza megkapta a legmagasabb kitüntetést, hiszen az Év Bortermelőjének választották, de azt talán kevesebben tudják, hogy komoly szerepet vállal a borvidéki szereplők (értsd kisebb, új borászatok) felkarolásában is. Ami pedig a vidék történetét illeti, nem csupán a világosi fegyverletétel, vagy éppen a falvak zömében román lakosságának polgárosodása miatt érdekes (érdemes elolvasni Ioan Slavici, A világ amelyben éltem címmel megjelent visszaemlékezéseit), de a magyarádi mustos fehér és a ménesi vörös aszú miatt is.

Álljon itt kedvcsinálóként néhány kiragadott részlet a könyvből s ekképpen Smíri Elek naplójából:

április 5. „Délelőtt a Hazai fajta Furmint szölö kinyitását végeztem. Délután szintén át mentünk a felsö táblák közzé és nyitottuk a Carbenet fran szólő táblát, és ez után bevégeztük az Olasz-Rizling tábla kinyítását.“

április 14. „Délelött midön az apró szemű bakator tábla szálvesszöjét lekarikáztuk, a Szemillon vaskaros táblába mentünk karikázni, innen lementünk a Mustos fehér táblába, el végeztük az egész Rizling-ig, innen szintén feljöttünk a sajtóház megetti Kadarka táblába s ezt karikáztuk le.“

október 4. „Meg kezdtük a szüretet az Intézetnél, elsö sorban össze szüreteltük a Szauvignon, Fehér-burgundi, Rajnai-Rizling, Furmint szölöt, melyböl finom bort készítünk, t.i pecsenyebort, melyre a szölöt le bogyóztuk, s úgy össze zúztuk s így törköllyel indítottuk erjedésnek. Fehér boroknál ez is mind inkább kezd divatba jönni, hogy a héjból az íz és zamat erjedés által ki vonassék.“

A napló közzététele mellett a szerzők komoly történeti hátteret nyújtanak a ménesi vincellérképzőről, és Arad-Hegyalja viszonyairól és társadalmáról a XIX-XX. század fordulóján. Kedvet is kaptam egy ménesi kadarkához és egy újabb látogatáshoz is a borvidéken, remélem a szerzők kíséretében is koccinthatunk a könyvre Balla Gézánál!


Mód László - Simon András: "Napi foglalkozásom a Ménesi Vinczellér Iskolába" Smíri Elek munkanaplója, Szeged-Budapest 2021