Kérem Várjon!
Cikkek
„Lekóstoltuk a teret”
Sétatéri bortúra
zoranka
2014 September 02.
A Sétatér a pécsi június kihagyhatatlan eleme. Legalább három hét a gesztenyefák árnyékában, barátokkal, borozgatva, egy-egy estére kilépve a napi rutinból. Vagy olykor már ez válik azzá. Viszont nem rutinból kóstolták le a teret kedves barátaink, akik elhatározták, hogy minden Sétatérre kitelepült boros standon kóstolnak (legalább) egy bort. Hogy ne kettesben tegyék ezt, körbe is küldték a barátaiknak, mi meg sétatéri beszámoló helyett arra kértük az egyik szervezőt, Tarnai Attilát, hogy ő emlékezzen vissza, hogy is zajlott a bortúra.

Évek óta minden pécsi nagyon várja már a Sétatér fesztivált, mert ilyenkor minden este programok vannak a téren, tömegek vannak esténként a boros standok előtt és jobbnál jobb illatok terjengenek az étel-standok környékén.

Minden évben hallom valamelyik ismerősömtől, hogy végig kéne menni az összes pincészeten és mindenhol kóstolni egyet. Ez azonban tudomásom szerint a legtöbb esetben csak gondolat marad. Takács Zsoltival egyik este arra gondoltunk, hogy végigmegyünk a standokon és mindenhol kóstolunk egy olyan bort, amit még eddig nem. Természetesen egyből voltak a társaságból jelentkezők és ekkor jött az ötlet, hogy tegyük nyilvánossá.

Elkezdtük leszervezni, hogy lehetőség legyen a kóstolásra több ember számára is. Ez azt jelenti, hogy ne egy decit lehessen csak vásárolni, hanem 3-5 cl közötti kóstoló mennyiséget és természetesen ennyivel olcsóbban is. Így sikerült megoldani, hogy a fehérborok szinte mindegyike 100-150 forint lett és a vörösek pedig 150-300 forint között mozogtak.

Kitűztük a napot, péntek 13. A korai időpont (ötkor startoltunk) miatt többen nem tudtak eljönni, de később pedig a pincéknek nem volt jó, mert akkora már nagyobb a forgalom és nem tudtak volna a csapattal foglalkozni. Az volt a legjobb, hogy szinte minden pincészetnek egy képviselője, borásza, tulajdonosa ott volt és mesélt a borról és a pincészetről.

Összejött a csapat, beszereztük az üvegpoharakat és elindultunk. Jó volt látni, hogy amikor odaértünk egy-egy stand elé, mások is érdeklődve hallgatták, amit számunkra mondtak a borról. Sőt, volt olyan is, aki követte a csapatot több standon keresztül.

A pincészetek és a kóstolt borok:

  • Pannon Borbolt (Tolnai borvidék): Danubiana Zöldveltelini 2013, Horváth pince Szürkebarát 2013. Itt két bort kóstoltunk, mert ez a stand egy egész borvidéket képviselt.
  • Hárs Család Biopincészete: Illatos Cuvée 2013
  • Matias: Irsai Olivér 2013
  • Kovács-Harmat Pincészet: Juhfark 2013
  • Radó Pince: Cirfandli száraz 2012
  • Zsirai pincészet: Somlai 2011 (+egy ajándék tétel, ami az egyik kedvencem lett: Nagy-Somlói Furmint 2011)
  • Herr pince: Fuxli 2013
  • Kalamáris Borbisztro és Vinotéka: Koch Kadarka 2012
  • Keller Pince: Syrah 2011
  • Agancsos Pincészet: Pinot Noir 2011
  • Hetényi Pincészet: Cabernet Sauvignon 2011
  • Tiffán Imre és Fia: Emericuvée 2006
  • Malatinszky Kúria: Noblesse Cabernet Franc 2008

A hangulat jó volt, a borok is és a társaság is. A végén a résztvevők kifejezetten kérték, hogy jövőre is csináljuk meg ezt a két órás programot, mert nagyon élvezték. Semmi akadálya, jövőre ismét lekóstoljuk a teret és reméljük, hogy még többen leszünk.