Kérem Várjon!
Cikkek
Locsolók rozéfröccse
Egy bor: Lelovits Tamás Villányi Rozé 2012
zoranka
2013 April 01.

Húsvét hétfő lévén nem gondolunk másra, mint arra a szép hagyományra, amikor hideg kútvízzel teli vödrökkel locsolhatjuk meg a lányokat, akiknek pontosan délig némán vagy visongva, de el kell viselniük ezt, sőt, piros tojással kell jutalmazniuk a locsolókat. A locsolkodás magyar hagyomány, ahogy a rozéfröccs is az, erre a hétfőre ezt javasoljuk, a sok sonka után pont jólesik majd.

A locsolkodás szokásáról Magyarországon már 17. századi írásos emlékek is fennmaradtak, leginkább nálunk van ennek hagyománya. A szokás arra a legendára is visszavezethető, amely szerint locsolással akarták elhallgattatni a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat, illetve vízzel öntötték le a Jézus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vivő asszonyokat.

Akárhonnan is ered a szokás, a kölnisített verzió már inkább a fiúgyermekek húsvéthétfői leleményes pénz-, netán csokiszerzési akciójává alakult át. Mi tartsuk magunkat a hagyományhoz és apróbb módosítást ejtve inkább szódáspalackkal induljunk útra, az duplamód hasznosítható, alapja lesz a fröccsünknek is.

Ha fiúgyermekünk van, kísérjük el, amíg ő a leánygyermekeket öntözi meg, mi az anyukákat emlékeztessük leányságukra a szódával és az apukákkal igyunk egy fröccsöt. Rozéból, ha már csajos a délelőtt. És legyen inkább csak hosszúlépés, bár sonkával alapoztuk meg a reggelt.

                                                                  Csajos beszélgetés, rozéval (Fotó: Szundi György)

Voltunk pár hete nőnapi író-olvasó találkozón, vagyis afféle csajos bulin az egykori Szivárvány gyermekházban, amit ma Pécsi Kulturális Központként kell hívni. Papp Diána volt a vendég, a Nők Lapja szerkesztője, akiknek két csajos–kajás könyve is megjelent nemrég, a beszélgetéshez Yokkás barátaink habcsókkal és cupcake-kel, mi a Pannon Borbolttal közösen Lelovits Tamás rozéjával készültünk. Zenélt a Jazzimpair, szeretjük őket, a szocreál környezet ellenére is kellemes hangulatot sikerült idevarázsolni.

No de a rozé. Az tetszett, Dusánnal magunk is elkortyolgattunk bele pár kis pohárkával a beszélgetés alatt, behízelegte magát a szívünkbe és még a sütik is passzoltak hozzá.

Kékfrankos-vezérelt illat, sok friss piros gyümölcs, meggy és eper legfőképpen. Kortyban gazdag, jó savakkal, játékossággal, sok gyümölcsöt, ízt, zamatot őrzött meg. Talán az alkohol picit több az ideálisnál, de a tartalmassága ellenpontozza. Üde és tartalmas, van karaktere, élénksége, de behízelgős is egyszerre.

Nem csak nőnapkor működött jól, de most is jó társunk lehet a locsolótúrán, ráadásul abszolút értékén adják. Rozéfröccsözős locsolkodáshoz mindenképpen találjunk magunknak sofőrt, hiszen ha iszunk, nem vezetünk, erről ne feledkezzünk meg most sem!