Kérem Várjon!
Cikkek
Kinek a petrol?
Rajnai rizlingek, egymás közt
zoranka
2009 December 29.

December elsején olaszrizlingeket és rajnai rizlingeket kóstolgattunk. Az olaszokról rögvest írtam, a rajnaikat meg jól elhanyagoltam. Pedig tetszettek. Időhiányra nem hivatkozom, inkább következzenek a rövid feljegyzések az ominózus estéről, kilenc rajnai rizling, csak úgy, semmi logikus sorrendben, semmi logikus válogatással, mindenki hozott pár palackot és így jött ki.

Bősz Adrián Bátai Rajnai Rizling 2006
Tiszta, de elsőre nem túl intenzív illat. A savak rendben vannak, jó karban tartják a bort, zamatában citrusok, kis mézesség. Nem mondanánk túl komplexnek, de jólesik belőle a kortyolgatás. A közepes hosszúságú, szép ívű lecsengést még dicsérjük. 82 pont.

Szabó Zoltán Hosszúhetényi Rajnai Rizlng 2008
Elég fűszeres, már-már húsos illat. Meg némi petrol. Azt hinnénk, nagyobb a teste, de kortyban nem lép tovább. Nem tűnik teljesen harmonikusnak, laza, könnyed, savak nem hiányoznak túlzottan, de kevés az elegancia, és nem is marad meg elég hosszan. Most 79 pont.

Laposa R2 2008
Itt ugyan csak rajnai rizlinget egyharmadban tartalmazó házasításról beszélhetünk (kétharmada olaszrizling), de azért bevettük a sorba. Illata nem dübörög, ám kétségkívül hordozza a rajnais jelleget. Kortyban még picit széthúz. Virágok, margaréta, gyümölcsök, sok barack és sok bazalt. Szép savak, hosszú korty, rendben van. 84 pont.

Engelbrecht Riesling Stoakammerl DAC 2005
Illatban izgalmas, némi aszaltgyümölcsösséggel, elsősorban kajszissággal, no meg van benne ásványosság is, határozottabban érződik ez kortyban. Zamata bővelkedik a petrolosságban, ugyanakkor az alkohol is túl erősen érződik. Magas, jó savak, szép gyümölcsösség. De az alkohol sajna akkor is kilóg. 85 pont.

Bock Pince Villányi Rajnai Rizling 2008
Édeskés-mogyorós, behízelgő illat. Virágok, aszalt gyümölcsök, ananász. Szájban azt is észrevesszük: alkohol és sav van tisztességgel, a korty elég hosszú, a pohárban szépen nyílik. Fejtegetjük a rétegeket. Elég mély, van benne izgalom, tartalom egyaránt. Nem a kedvenc stílusom, de nehezen tudok belekötni bármibe is, de nem is akarok, mert ez így, ahogy van legalább 88 pont (első hely).

Villa Tolnay Csobánci Rajnai Rizling 2008
Tetszik az illata, tisztán kivehető gyümölcsökkel és ásványossággal. Kortyban is tetszik, egyenes, jön belőle a termőhely és a fajta is, jók a savai, élvezem a tisztaságát, férfias bor. Harmonikus és finom. Talán most rövidebb volt a vártnál és lehetne picit intenzívebb, de akkor meg én türelmesebb. 87 pont (második hely).

Szabó Zoltán Hosszúhetényi Rajnai Rizling 2006
Egy többször megénekelt legenda a titkos készletből. Most éppen az erőteljesebb petrolos stádiumban, kortyban kicsit erőteljesnek tűnnek a savak, de maradt még azért a remek gyümölcsösségéből is, amit annyira szerettünk benne. Frissen magam is rajongtam érte, most átmeneti fázisban van, szerencsére van belőle pár palack, figyelni kíváncsian az öregedését… 86 pont (harmadik hely).

Flick Wickerer Nonnberg Riesling Q.b.A. 2008
Tiszta és friss. Üdeség. Zöldfűszeres-bodzás illatok, hihetetlenül intenzíven, majd némi kövesség is jön belőle, hűvösség. Rizling ez, valóban, kortyban erőteljes savgerinc mellett harsogó gyümölcsösség és a Rajna mosta kövek hűsítő ásványossága. Szikár, de tetszetős. 84 pont.

Bock Pince Pince Villányi Rajnai Rizling 2006
Intenzíven borsos illat. Sok fűszert találunk benne és az érettség jeleit, ha a gyümölcsöket szagolgatjuk. Jó testű bor, talán a savmennyiség tűnik egyedül kevésnek, mert amúgy sűrű matéria, erőteljes őszibarackos korttyal, feszes textúrával, nem kevés, de vállalható alkohollal. 85 pont.