Kérem Várjon!
Cikkek
Eger vs. Szekszárd
Bikavér-boksz a Kalamárisban
szabogabi
2015 December 17.

A Kalamáris Borbisztró és Vinotéka rendszeresen szervez borklubokat és különböző boros tematikus esteket. Ezek közül talán a bor-boksz a legizgalmasabb. Ilyenkor ugyanis két borvidék száll ringbe és küzd meg egymással, a pehelysúlytól egészen az igazán komoly nehézsúlyú versenyzőkig. A kóstolás vakon történik, csak a pohárra akasztott kis karika jelzi, hogy éppen a piros vagy a kék sarok játékosa talál be. Aztán szavazás. Persze K.O. nincs, de győztest azért választunk.

A mostani azért volt számomra izgalmasabb az eddigieknél, mert két olyan borvidék bokszolt, ahol igen csak van még behozni valóm. Az Eger-Szekszárd mérkőzés elég kiélezett volt, most Szekszárd nyert (ahogy tavaly is). Izgalmas borsor volt és azt hiszem, nem csak engem tréfált meg jó pár tétel.

Ezért is különösen érthetetlen, hogy most az átlagosnál egy kicsit kevesebben voltak. Nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni, de foglalkoztat a kérdés, hogy ez miért lehetett. Rossz időpont? Nem nagyon hiszem, jó előre be lett harangozva és túl sok más programmal sem ütközött. Bár lehet, hogy sokakat már az adventi forgatag szippantott be. Nem tudom. Azt gondoltam, persze magamból kiindulva, hogy egy kis kitekintés más borvidékekre jóval ösztönzőbb és látogatottabb lesz. Ennyire lokálpatrióták lennénk? Szekszárd kis túlzással még a szűkebb környezetünkhöz tartozik, a Pannon borrégió oszlopos tagja. De ha nem az idő és nem a helyi borok hiánya, akkor vajon mi tarthatja távol mégis a lelkes borrajongókat? A belépő nagyon baráti és a borsor is kimondottan korrektnek mondható.

Következzenek a borok, a borleírásokhoz Muck Roli kollégánk véleményét is kikértem és kettőnkéből lett egy, pontosabban tíz.

Könnyűsúly

Juhász Egri 2011: Illatában gyümölcsösség dominál, enyhe aszaltasság/lekvárosság jelenik meg. Ízében a meggy dominál. Szép savak, lágy tanninok jellemzik.

Mészáros Pál Szekszárdi 2013: Kevésbé intenzív illat jellemzi, inkább a hordós jegyek dominálnak benne. Ízében viszont a gyümölcsök dominálnak, enyhe hordófűszerekkel.

Szekszárd-Eger 1:0

Váltósúly

Böjt Borászat Egri 2013: Hűvös, nem túl intenzív illatvilág. Enyhén zárt, de idővel nyílik és jönnek a gyümölcsök. Ízében a hordófűszerek dominálnak, selymes lágy tapintása van a szájban.

Vesztergombi Pince Szekszárdi 2012: Illatában megjelenik az illósság, technokolos jegyeket fedezünk fel, ez idővel enyhül ugyan, de el nem tűnik. Nincs elég sav, rövid, üres és eléggé egyensúlytalan.

Szekszárd-Eger 1:1

Középsúly

Bolyki János Egri 2013: Intenzív illat, főként friss piros bogyós gyümölcsök jönnek. Ízében enyhe zöldesség, éretlenség van, a gyümölcsök háttérbe szorulnak, idővel változik, jobban jönnek a gyümölcsök, valamint a fűszerek is.

Eszterbauer Szekszárdi „Tüke” 2012: Krémesebb, enyhén húsos illat. Fűszerek dominálnak az ízében. Kerek savak, lágy tanninok, szép, testes bor.

Szekszárd-Eger 2:1

Nehézsúly

Vida Péter Szekszárdi 2012: Nem túl intenzív, de szép, kellemesen ánizsos, hűvösebb illatjegyek jellemzik. Nem tolakodó, komplex ízvilág jellemzi. Kerek savak, kicsit kevés tannin.

St. Andrea Egri „Áldás” 2012: Elsőre enyhe dugósság, ami egy kóstolás erejéig kipörgethető. A dugóíz okozta fedettség mögött ott van a gyümölcsösség, fűszeresség. Ízében a hordó és a hordófűszerek jönnek, enyhe piros bogyós gyümölcsökkel, némi szederrel.

Szekszárd-Eger 3:1

Szuper-nehézsúly

Takler Szekszárdi Reserve 2012: Hűvös, fűszeres illatokkal nyit, aztán egyre szebben nyílik, egyre gazdagabb lesz. Kerek, komplex ízvilág jellemzi, hosszú, izgalmas bor.

Gál Tibor Egri Superior 2011: Intenzív komplex illat, a hordó kicsit intenzívebben jön benne. Szép savgerinc, jól fogyasztható. Szép tapintás, lágy, de meghatározó tanninok.

Szekszárd-Eger 4:1

Azt bátran ki merem mondani, hogy hibás bor szerencsére nem volt, bár dugóssággal találkozhattunk. A moderátor ezúttal nem Szabó Zoli, hanem Jobbágy Kornél volt, tőle egészen részletekbe menően megismerhettük a bikavérre vonatkozó szabályozásokat Eger és Szekszárd viszonylatában.

Nagyon szerettem volna legalább magam számára találni valami kis kapaszkodót, egy skatulyát, amibe a borokat rendszerezhetem, hogy a következő vakkóstolón, azt merjem mondani, na ez biztos egri. Ez most sajnos nem sikerült. Öt bor persze nem is elég egy közös nevező megtalálásához, de számomra nagyon izgalmas volt már megpróbálni is.

És talán éppen ez az ami annyira megszínesíti a kóstolást. A vakkóstolásnak van számomra egy igazán sajátos, semmihez nem fogható varázsa. Ilyenkor egyedül maradok a borral. Izgalmas mit mond el magáról, a borvidékről, a borászról, évjáratról, terroirról. Az ilyen esték nagyon jó alkalmak új találkozásokra és élményekre egy-egy borral vagy borvidékkel. És hát azt szokták mondani, ha az ember kezdi sejteni, mennyi mindent nem tud, már is egy kicsivel többet tud.