Kérem Várjon!
Cikkek
Omnia mutantur
A szegedi Alabárdos
Ercsey Dániel
2022 April 29.

Kétszer fél nap, ebből következik, hogy egy éjszaka, egy street food vacsora, egy szuper reggeli és egy zseniális ebéd, ennyi jutott most nekünk Szegedből. Megérte? De mennyire!

A cikkben szereplő összes fotót Ercsey Dániel készítette.

A cím latinul annyit tesz, minden változik. Ovidius római költő írta le ezt kétezer évvel ezelőtt, talán már a száműzetésében, a mai romániai Konstanca városában, ahonnan haláláig hazavágyott az Örök Városba. Róma nehezen bocsát meg, csak 2017-ben rehabilitálták az aranykor triumvirátusának legnagyobb elégiaköltőjét.

Csendélet a Tiszavirág társalgójában

De hogy jön ez ide? Nos, van némi fogalmam az Alabárdos étterem múltjáról, akárcsak a Tiszavirágéról, utóbbi utcafrontján, talán ott, ahol most a reggeliző van, füstös kocsma üzemelt valamikor. Ma úgy mondanánk romkocsma, van ismerősöm, aki az ablaknál állva több sör-unikum kombót indított útjára. Ami pedig az Alabárdost illeti, a szegediek emlékezetében ott mindig étterem működött, hol csárda-szerű alakban, hol elfuserált fine dining helyként, de még egy horoszkóp étteremre is emlékezni vélek, de lehet, hogy csak a Zodiákus név zavart meg, amire néhány évig átkeresztelték az éttermet.

Úgy terveztük, hogy késő délután érünk Szegedre, nem is csalatkoztunk, egyből elfoglaltuk a szállásunkat a város elmúlt tíz évének legmenőbb hoteljében (igen, ez a Tiszavirág a Hajnóczy utcában), aztán sétáltunk egyet a környéken. A legközelebbi látnivaló az eklektikus és hatalmas új zsinagóga, állítólag a világ negyedik legnagyobb zsinagógája. Persze nem jutottunk be, mert péntek naplemente lévén bejött a szombat, szóval csak kívülről fotózhattam le az épületet, de máskor már voltam odabent, onnan - ha lehet ilyen - még csodálatosabb, mint kívülről.

A hotel amúgy a belváros szélén fekszik, pár perc sétára az összes látnivalótól, amiből van elég! Nem akarok Szeged útikönyvet írni, de azért a dóm, a Széchenyi tér, a Tisza partja és az úszóházakon üzemelő kávézók (főleg a Horthy Miklósról elnevezett), vagy éppen az Oroszlán utcában a Gabriella fagylaltozó (ahol mindig van pisztácia!) és a Mediterra borbár (parádés horvát tulajdonossal és borválasztékkal) tényleg kihagyhatatlanok.

Ezt követte a vacsora, amiről röviden csak annyit, hogy Szeged két ikonikus, az egyetemisták előtt is közismert hamburgerező/hotdogozójából az egyiket látogattuk meg, az Olajbányász téren. Szocreál feeling, szuper street food! A Tiszavirágban az egyetlen erkélyes szobát (junior suite amúgy) kaparintottuk meg, a hatalmas térben a franciaágy mellett van a fürdőkád, a fürdőszobát üvegfal választja el a nappalitól, az erkély jól használható, nem csupán dísz, az ágy kényelmes, a reggeli pedig tényleg parádés, nem hazudnak a TripAdvisor értékelések!

Másnap délelőtt kipróbáltuk a TramTraint, Hódmezővásárhelyre és vissza, nem tudom, hogy az ingyenes próbaüzem miatt-e, de tele volt, sokan álltak végig, ami azért több mint negyven percig nem olyan vicces. Aztán következett a várva várt ebéd az Alabárdosban!

Amuse bouche lazaccal

Tóth Pál séf már több mint egy éve él és alkot Szegeden, a Káli medencét és a Kővirágot hagyta ott a Dél-Alföld fővárosa kedvéért. Az elmúlt időszakban egy könyvet is kiadott Alkímia a konyhában címen, ami a Káli medencés időszak receptjeit fogja egybe, azután pedig új fejezetet nyitott Szegeden és mintha rögtön borzolni akarná a halászlé fővárosában a kedélyeket, korianderes hallét tett az étlapra és az instagramra is. De ne szaladjunk ennyire előre!

Alma-fokhagyma

Az amuse bouche-ként érkező falatkák közül a hónapokig főzött alma és fekete fokhagyma kombinációja parádés, az utóíze még percekig ott volt a számban, a füstölt lazac kaporral Csilla kedvence volt, az Angus tatár egyszerűen csak kifogástalan volt.

Angus tatár

Ezután következett az ominózus korianderes hallé, amihez Barta Anna 2020-as gamay rosé-ját ajánlották. Jó párosítás volt, ez a rozé kissé testesebb, valamennyi hordós érlelést is kapott, így strukturálisan is hozzájárult a leveshez, ami egyébként picikét savanykás, amit jól kiegészít a pisztráng filé és a feketekagyló tengeri sóssága, az egészbe a fricskát viszont számomra inkább a csicseriborsó vitte, amit eddig elképzelni sem tudtam egy ilyen ételben, de mától biztosan megpróbálom belecsempészni otthon is!

A ráksaláta savanyított karalábé lapocskákkal és karalábé levessel érkezik, sok kaviárral és réti virágokkal díszítve. A 2019-es Simonsig chenin blanc krémessége éppen elegendő a friss tavaszi árokpart világát idéző üde fogáshoz, amihez egyébként házi készítésű vajakat és kenyereket is felszolgáltak.

Üde színfolt a tányérokon szinte mindig jelen lévő humor, hol egy disznófej formájú mangalicazsír a vaj mellé, hol egy halcsontváz formájúra sütött ropogós vagy egy nyúl formájú kalács, mintha vicceket mesélne a séf és elégedetten nyugtázná, ha leesett a tantusz.

A Tiszavirág épülete a Hajnóczy utcában

A következő fogás fácán, mellé 2018-as Thummerer battonage chardonnay. A tányéron még tojáskaviár, erdei gombák és fehér spárga, Csilla szerint úgy néz ki a tálalás, mint egy sziklakert, nekem kicsit zsúfolt a tányér, de az ízek harmóniája több mint tökéletes. Nem is a fácán a lényeg, hanem a különböző állagú és ízű gombák és a roppanós pirított fenyőmag. Ami elrontja picit az élményt, az a bor. Kesernyéssé válik tőle a falat, lehet, hogy a spárgához válaszották, de kicsit diszharmonikus lett a végeredmény, ezt a fogást inkább bor nélkül ajánlanám.

A főétel bárányszűz szilvás jus, fermentált karfiol, medvehagyma és mustármag kíséretében, hozzá egy St.Andrea pinot noir 2020-ból. Életem eddig legszebb tányérja, harmonikus színekkel és arányokkal! A bárány állaga és íze jó, a szilvát nem is éreztem, de a fermentált és picit pirított karfiol az maga a tökély, a bor pedig telitalálat.

A desszerthez 2021-es St.Andrea Napbort kapunk a poharunkba, ez már eleve kíváncsivá tesz, hiszen ez egy száraz, könnyed Egri Csillag, vajon milyen lesz a desszert? Végül sóska-joghurt-málna kombináció érkezik, a málna friss, a joghurt állaga olyan mint a panna cotta, a sóska pedig jégkása formájában van jelen. A séf szerint a málna és a sóska barátok, szkeptikusan indulok neki, bevallom egész eddigi életemben senki sem tudott még meggyőzni a sóska létjogosultságáról a Földön, de ez a desszert az üdítő kivétel, elképesztő az egész tányér, ízében és állagában is! A bor pedig mintha szétválasztaná az ízeket, és hagyná külön-külön visszatérni őket a lecsengésében.

A végén a sajtválogatás lekvárokkal már csak hab volt a tortán, de amikor azt hittük, hogy itt a vége, még jött néhány figyelmesség a séftől, többek között répatorta és savanyúcukorkába forgatott fügesajt, az utóbbival (mind a tálalást, mind az ízét tekintve) én a cirkuszban is fellépnék, annyira meglepő és olyan jól lezárja az élményt!

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a dolgokat, azt mondanám, hogy mindenki fusson Szegedre az Alabárdosba, mert bődületesen jó a hely. Az adagok kicsit nagyobbak mint a megszokott fine dining tányérokon, a környezet semleges de kellemes és maradásra csábít, akárcsak a cseppet sem tolakodó zene. Ami pedig a tányérokon történik, az a legjobb dolog, ami történt Szegeden azóta, hogy megszületett a feleségem! Tényleg minden változik, az Alabárdos is. Érdemes tenni vele egy próbát.

Belső tér: 10/8

Kiszolgálás: 10/9

Ételek: 10/10

Borlap: 10/8

Ár-érték arány: 10/10