A sármelléki repteret körbeölelő szellemlaktanya mellett már két éve friss aszfaltcsík kígyózik. Tavaly aztán a kis-balatoni leágazástól Zalaszabar felé is macerálni kezdték az agyagot, tavaszra festékszagú bicikliút nyújtózott ott is, de mi már télen arról ábrándoztunk, kerékpáros bortúrákat csinálunk, mert Egeraracsáról (itt a közös szőlő) Csáfordra, Szentgrótra, Nagyradára, Karosra azért illik eljutni két keréken is. Ha meg eljutunk, megírjuk, kedvet csinálunk, ritka jó program zöld lankák közt kerekezni.

Eljutottunk, megírtuk – reméljük, kedvet is csinálunk: ráférne Zalára, és meg is érdemli a figyelmet! Virágrobbanós kertek, izzó vérszilvafák, süldő búzamezők, méla tehenek; az első szőlőtáblák Zalaszabarnál tünedeznek elő, aztán a tetemes már Nagyradán, az délnek egészen Garaboncig terpeszkedik. Nem egy „Mont Blanc csúcsán a jég” első blikkre, de a kilométeres, lomha kaptató felénél inkább meguzsonnázunk, mintha éppen ott vált volna az ember lét elviselhetetlenné szalámis zsömle nélkül. Hűvös, de ragyogó időre zihálunk be az impozáns épület homlokterébe. Itt már csupa-szőlő minden, harminc-negyven éves, rügypattanós tőkék, amerre nézünk, legtöbbjük persze vörös (erről szó lesz még): Cabernet, Merlot, Malbec, Pinot noir. A civilizációs zajt lent felejtettük, szajkó szirénázik csak, héja hejehujázik fölöttünk, kicsit arrább hídlábvastag szálfákra kínaiak kínaiul alkudoznak.

Beandalgunk a fogadótérbe; palackok, plecsnik, fotók és kupák a hűtőkben, falakon, vitrinekben, meg Jászberényi Dániel (ő szabadon), aki a svéd triumvírek távollétében a radai helytartó, mindenes ügyvezető. Az utóbbi években fiatal, de profi és ambiciózus csapatot szervezett maga köré, melynek tagjai a tulajdonosi elvárások, illetve a Zalai borvidék adottságaiból fakadó alapvetések metszésében – okos kompromisszumokkal – karakteres, egyedi arculatot és portfóliót tudtak kialakítani. A kezdeti 65 hektárból mára (főként az idősebb ültetvények átalakítása és a szőlőkabóca dúlása miatt) 38-40 hektárt maradt, ami egyébként helyi viszonylatban mind a fajtaösszetétel (túlnyomó részt kékszőlő), mind a méret tekintetében kuriózumnak számít – ráadásul a feldolgozói kapacitás és az értékesítési volumen szempontjából is jelenlegi hektárszám tűnik ideálisnak. Különös persze, hogy épp egy kis-balatoni borászat szorul rá időnként, hogy fehérszőlőt vásároljon, de ezért a bájos anomáliáért jócskán kárpótol, hogy a Syrah, Malbec vagy éppen a Messiás országos összevetésben is hasonlíthatatlan, különleges zamatokkal kerül palackba náluk. Van szándék a fehér front fejlesztésére, Kovács Barnabás barátunk egyik kedvencét, a Donatust tervezik telepíteni, de a fitoplazma miatt egyelőre kivárnak vele. Dr. Kocsis László Bakonyi Károly Cserszegijéből és Csizmazia Darab József Biancájából nemesítette ezt az igen ellenálló és más értékeit tekintve s ígéretes fajtát; izgatottan várjuk, mit hoz majd a Szent György-hegytől Lendváig! De ne rohanjunk ennyire előre.

A kóstolótérben friss pogácsa, az asztalon jól behűtött rozé gyöngyöző – aki érkezett már kaptatón kerékpárral borozni, tudja: ennél több nem is kell! Frissítő, zamatos, fajtajelleges (mármint a gyöngyöző); gyorsan mellékóstoljuk csendes párját is: rózsavíz, málna, mandarin – ezt is imádjuk (nem mellesleg az Országos Újborverseny aranyérmese lett)! Kiderül, másnap is találkozunk, a Cezar Winery (ez a hivatalos név) két év kihagyás után ismét nevezi házasítását a Hegyke-megméretésre, Dani is ott lesz a bírálaton. Ennek kapcsán merül fel a kérdés: hogy lett ennyire vörös-hangsúlyos a szortiment, mit lehet kezdeni – főleg zalaiként! – ennyi Cabernet-vel, Merlot-val, Pinot noirral? Nehéz ügy, valamelyest korrekcióra is szorul, természetesen a nemzetközi értékesítésre berendezkedő, a tőkealapot irodabútor-gyártással (Skandinávia (s)védjegyével) megalapozó tulajdonosok vágya volt ez, és nem is teljesen alaptalanul, de az elmúlt évek trendje az ezredforduló barrique-őrületével szemben a gyümölcsösség, az illatos fehér fajták felé terelte a fogyasztókat, erre pedig valamiképpen reagálni kell. Ez a „valamiképpen” Cezarék esetében az Irsai Olivért, Sauvignon blanc-t, Olaszrizlinget, Bella Blancát (Sauvignon blanc, Olaszrizling, Chardonnay) jelenti, na meg reményeink szerint egyre nagyobb mértékben a Hegykét fogja. A Chardonnay-történet már kétfelé ágazik: a tartályos-reduktív „alapbor” mellett Charmée néven egy limitált szériás csúcsbor is palackba került. Egyszerre újvilági bor: érett, vastag, füstös-whiskey-s, miközben franciául is remekül beszél: vanília, aszalt barack, citrusok, szárított gyógyfüvek vibrálnak benne, a battonage-technológiának hála a határozott tartású savgerinc mellé krémes textúra dukál – megértjük Danit, hogy kedvencei között mutatja be.

Azért csak próbáljon meggyőzni minket a vörösborok létjogosultságáról, ne meneküljön a príma alternatívák fedezékébe, provokáljuk Danit, úgyhogy kis kitérővel (megnézzük előbb a kültéri bogyózót, pneumatikus prést – napi 50 tonnát bír a masina) átsétálunk az idén húszéves „pincébe”, ahol a koracél-lakótelepek és hordó-kertvárosok utcáiban pár köpcös amfora-házmester posztol – ha valaki kiengedné a csapokat, bizony úsznánk az évjáratok levében, mint Dagobert bácsi a dollárjaiban! Meg se kérdezzük, hány icce meg pint meg römpöly hömpölyögne ki, ha – de nincs „ha”: mértéktartó két kortyokat eresztünk csak le a pohárba, másnap borbírálat, a borászok feje fájjon a szigorúságunktól, ne a mienk a boraiktól!

Tartályminta, hordóminta, amforaminta, mint a mesében; a jövőt kóstoljuk, mi már tudjuk, miből lesz érdemes kartonnal venni, nem csak palackkal – egyik vörös jobb, mint a másik! –, s miközben ezt jegyzeteljük önös szorgalommal, meséltetjük Danit szüretről, növényvédelemről, a klímaváltozás mindeneket lebíró hatalmáról, a francia tölgyről és a jóságos agyagról. Meg kicsit a technológiáról, mert becsületesen semmiféle kirakat bio meg színpadi natúrkodás nincs náluk (egy narancsborral azért rá is cáfolunk az állításra!), mert a korrektség és minőség előbbre való, mint a handabanda. A szedést nyolcvan százalékban megoldja a kombájn, a palackos csúcsborok alapanyagát szüretelik szigorúan csak kézzel. A mustfrakciókat külön kezelik (nem mindegy, mi megy „bag in box”-ba, mi burgundi palackba), fajélesztőt használnak, kéneznek, ha kell, almasavat bontanak, derítenek, szűrnek, stabiliználnak.

Tartályoknál kezdünk. A ’25-ös Pinot noir illatában először a rozé köszön vissza, aztán komolyra fordítja a szót, előveszi a meggylikőrt, a háttérben eső utáni gomba és bőrösség (nevezhetjük rögvest animalitásnak is) dereng fel. Nem túlzó, egyenes és őszinte, karaktere lágy, tanninja selymes, palackozásra még jobban összerázódik, több mint korrekt lesz. A Kékfrankos (nem írom, a tartály mind tavalyi bor) kicsit nyersebb, komolyabb potenciál van benne, ismét érkezik a finom bőrösség, csipetnyi illót mintha szagolnék, pedig állítólag lehetetlen, sebaj, meggyhús, meleg befőtt, szerintem a hordó sem lenne túlzás neki, éretten bomba lesz! Jön a Malbec, és lát a Malbec, és győz a Malbec: világos rubin, indulásnak (mint Liszt Ferenc Kadarkája) csupa eper meg ibolya, úgy látszik, a bőrösség itt stílusjegy, viszont most rózsaborssal egészül, a savak pompásak, a tannin egészen moderált, lecsengésben pikáns sósság. A Merlot hozza a tankönyvit: imponáló mély rubin, fekete bogyósok, főleg ribizli, aztán lekvár-, csoki- és kávétrailer – benevezünk az egész estés változatra is! A Cabernet franc egészen megbabonáz: közepes szín, a széleken lilás szalaggal, illata robbanóan friss, tele mentával, alig fér mellé egy kis áfonya meg szilva, utána is kész herbárium: pemetefű, ánizs, som. Kicsit még nyers, de – ha már gyógynövények – igazi unikum lesz! Még mindig minta, de már ’24-es: hordóból frissen fejtett Merlot, komoly mélység színben és karakterben, gyógyfüvek, étcsoki liofolizált bogyókkal, Negro, puncs és vanília. Legvégül amforás Malbec 2023-ból – limitált széria, különleges zamatok: nagyon szép, komplex és arányos, a tartályos változatnál élénkebb, markánsabb tannin, eper, levendula, tárkony, szilvalé, hűha meg tyűha!

Ennyit az „alvilágból”, megyünk vissza a kóstolótérbe a forgalmi tételeket meózni. Ami készül, tisztességes, profi, és a legjobb értelemben bravúrmentes. Inkább úgy mondjuk: bravúrkodástól mentes, mert nagyon is vannak kiemelkedő borok, amik nemzetközi szinten is megállják a helyüket! Hű, de utálom az ilyen öngyarmatosító összehasonlítgatást. Fussunk neki újra! Ezek a borok kedvenc vöröseink között is megállják a helyüket. A fajtajelleg mellett van egyéniségük, karakterük, mondanivalójuk. És ez nem kevés egy technológiailag sokszor uniformizált szakmában.

Most pedig lássuk, ami már palackban!

[N. Fejérváry]

Bella Blanca (fehér cuvée) 2025

Rögtön feltűnik a megújult címkevilág, fiatalos, vizuális információkra építő, a Haraszthy-féle Sir Irsai feldobált impulzusmorzsáinak (bodza, lime…) piktogramos változata, ügyes kivitelezés. Sauvignon blanc, Olaszrizling és Chardonnay jól komponált házasítása. Színre kicsapódott repceméz, déli napfény – hangulatfestő felütés! A Sauvignon blanc karakteréből most a széna kerekedik ki győztesen, mellette citrusok (lime, sevillai narancs, pomelo), végül körte és ananász. Egyszerre zöld, vibráló és friss, közben érett és behízelgő. A dilemmát nem feloldja, hanem összebékíti a savak élénksége, a mandula záróakkordja. Több, mint pinceátlag!

Sauvignon blanc 2025

Jól eltalált bor! A világos citrom szín azonnal egyértelművé teszi a stílust, az indulásnál a vegetális vonal dominál (vágott fű, csalán, kis bodza), ami aztán lassan egy vibráló trópusi mellékzöngével, kivált mézdinnyével kerekedik ki. Szép gyümölcsösség, élénk, de nem túlzó sav, szépen kerekítő alkohol, tartalmas lecsengés. Nem a fajta mennybemenetele, de egy nagyon korrekt, szépen kalibrált, élvezetes bor.

Olaszrizling 2025

A bor színre fehér arany, könnyed mozgású; kicsit lassan nyíló, de határozottan reduktív jelleg szépen bontakozó virágos-citrusos illattal. A kortyban a citrusok mellé felzárkózik a finom húsú őszibarack, az alma, körte; a sav és az alkohol nagyon moderált, igazi ivós bor. Kerek, kiegyensúlyozott, a fajtajelleget a lecsengés mandulás kesernyéje erősíti. Nyáron terasszal és szódával nirvána.

Cserszegi fűszeres „narancsbor” 2025

A szín még csak nem is az a bronzos-borostyános (apropó: amber wine) őrület, mint amit „festő fehérek”, a Szürkebarát vagy Tramini szokott néha művelni, de az illat aztán! Buja, telt, szinte pökhendi: mazsolaboros, hamis-töppedt tónus. Amint megalszik első nagy gerjedelme, pomelóvá, ráncos sárgaalmává csillapszik, birset mutat. Mintha kacéran maradékcukrot hitegetne, de hamar eloszlatja a rossz tréfát, krémes, almás-körtés kortyba olvad, savai diszkrétek, tanninja fuvallatnyi csak. A műfaji kiskáté alapján több rusztikusságot, több esetlegességet, természetességet várnék, itt már leleplezi, hogy technológiai bor ő, nem natúr, de azt hiszem, fogyasztói szempontból ez a kis hamisság éppen jól áll – sőt ez áll igazán jól neki!

[Csécsi]

Bella Blanca

A Bella Blanca a pince birtokházasítása, és pontosan olyan, mint amilyennek egy ilyen bornak lennie kell. Könnyed, de nem súlytalan. Egyik fajta sem akar főszereplővé válni, a Sauvignon blanc, az Olaszrizling és a Chardonnay, mint egy zászló három színe, együtt ad jelentést. Barack, körte és némi citrusosság adja az alapmotívumokat, a könnyed testhez pedig visszafogott savak és barátságos, 11,5 százalékos alkohol társul. Semmi sem lóg ki a sorból. A végén egy meglepően hosszú, tiszta lecsengés marad velünk. 

Sauvignon blanc 2025

A Sauvignon blanc-ról sokaknak az egres, a bodza és a harsány zöld aromák jutnak eszébe. Ez a bor azonban érettebb hangot üt meg: körte és grapefruit vezeti az illatot, a stílus zöldebb oldala inkább csak a háttérben sejlik fel. A savak korrektek, hozzák az elvárható frissességet, de nem tolakszanak előtérbe. A kortyban a citrusos jegyek dominálnak, a lecsengés pedig tisztességesen kitart. Ez a Sauvignon blanc nyugodtabb, hétköznapibb arca.

Charmée Chardonnay

A Charmée Chardonnay már színében és illatában jelzi, hogy komolyabb műfaj következik. A finomseprőn tartás és a hordós érlelés nyomai egyaránt jelen vannak: vanília, gyógynövények, némi konyakos hangulat, valamint egy nehezen körülírható aroma, amely a gyerekkori kanalas orvosságokra emlékeztet. Nekem tetszik. A közepes testű kortyban az illat jegyei szépen visszaköszönnek, a savak elegendő tartást adnak a bornak, miközben a hordó végig érezhető marad. Ünnepélyes bor, amely inkább lassabb beszélgetésekhez való, mintsem kapkodó szomjoltásra.

Olaszrizling 2025

Az Olaszrizling a magyar borvilág svájci bicskája. Mindig kéznél van, és általában azt csinálja, amire szükség van. A 2025-ös évjárat almás-körtés, friss karaktert mutat, a savai barátságosak, a teste valamivel teltebb, mint amit egy könnyed nyári fehértől várnánk, de ez jól áll neki. A korty végén megjelenik az a finom kesernye, amelyről az ember rögtön tudja, hogy Olaszrizlinget iszik. És az sem mellékes körülmény, hogy – jó rizlinghez méltón – fröccsként sem veszít az egyensúlyából. Nem minden bornak áll jól a szóda, ennek igen.

Pinot noir Rosé 2025 Gyöngyözőbor / Pinot noir Rozé 2025

Érdekes egymás mellett kóstolni a pince két Pinot noir rozéját. Az alapkarakter ugyanaz: bronzosba hajló rózsaszín, tiszta málnás gyümölcsösség, némi eper és az a kissé rágógumis hangulat, amely a fiatal rozék sajátja tud lenni. A különbség inkább abban van, hogy mit kezd ezzel a karakterrel a borász.

A csendes Pinot noir rozé a komolyabb testvér. Van benne némi súly, a gyümölcsök selymesebbek, a savak barátságosak, az egész bor kerekebb benyomást kelt. Nem bonyolult, nem is akar az lenni, de jól áll neki, hogy nem csak az első kortyra épít. Szódával megküldve különösen otthonosan mozog: igazi teraszfröccs, amely mellett könnyen eltelik egy nyári délután.

A gyöngyöző változat kissé szeleburdibb érzetet kelt. A málna és az eper itt még direktebben szólal meg, az apró buborékok pedig játékosságot adnak a bornak. A szénsav utólag kerül bele, de jól simul a szerkezetbe, nem válik erőltetetté. Némi maradékcukor-érzet lágyítja a szerkezetet. Jól behűtve, meleg estén, baráti társaságban szinte magától fogy el.

A két bor közül talán a csendes rozé a sokoldalúbb, a gyöngyöző viszont kétségkívül a vidámabb. Olyanok, mint két nővér: az egyik szívesen cseveg veled az asztal mellett, míg a másik a zene első taktusaira kézen fog, és húzni kezd a táncparkett felé.

Ez a cikk már megjelent a Magyar Hang Da bibere rovatában, a szerzőkkel együttműködve kap helyet a Pécsi Borozón is. Ezer hála és köszönet!