A soproni borok kapcsán van némi tapasztalati háttérkülönbség kenszei kollégával, lévén ő ezeken a borokon szocializálódott, míg én inkább a déli vörösökön. Máshogy érzékeljük a gyümölcsösséget, savakat, valahogy itt a hangolás máshogy alakult. Most egy kékfrankost kóstoltunk közösen, Sterlikék éjszakai szüretelésű borát.

Egy kicsit szívügyünknek érezzük a Tolnai borvidéket, hiszen némileg Szekszárd árnyékában éli mindennapjait. Feltörekvő borászaik lelkes munkájára, a gyönyörű pincefalvakra ugyanakkor érdemes odafigyelni.  Ezúttal a Pakstól 18 kilométerre északra, a Duna mellett fekvő Bölcskét vettük célba. A település életét mindig is meghatározta a szőlőművelés és borkészítés, így nem csoda, hogy a község legfőbb értéke a közel 400 présházat számláló pincefalu. 

Borkeresztelőt tartottak Hosszúhetényben. A helyi gyökerekkel rendelkező, de talán ma már inkább pécsi zenekarként funkcionáló Rokokó Rosé lett a névadója Szabó Zoltán friss, 2013-as kadarka rozéjának. Palack robbant a pince falán, a háttérben naplementével, plusz szarvaspörkölt, házi pogácsák, kiflik, perecek garmadával. Aztán persze koncert is volt.

A pénteki hófúvásban indultam el, gyakorlatilag csak pár utcával arrébb, de kenszei kolléga lakása így is végtelen távolságnak tűnt, megküzdöttem a széllel, a frontális támadásban lévő havazással, majd a bejárati ajtóban a földre pattintottam a hátizsákomat. A borospalack és a járólap találkozását ezúttal az üveg nyerte meg, szerencsénkre. A megbeszélés apropóján tartott alkalmi borozás fővendége ugyanis dugós lett, így a hozott palackot bontottuk meg.

Az Alföld Magyarország legnagyobb bortermő vidéke. A hazai szőlőtermés 40-50%-a, az országban kapható bormennyiség fele innen származik. Nagy terület, nagy mennyiségekkel. Tény, hogy az alföldi borok renoméját a kilencvenes évek borhamisítási ügyei igencsak megtépázták. Sajnos sokakban az alföldi borok kapcsán elsőre még mindig a korábbi botrányok, a Soltvadkert-Kiskőrös-Kecel “aranyháromszög” ugrik be. Az előítéletekkel és a múlt árnyaival meg kell küzdeni. 

Ahogy megígérte, SzabóZé hozott néhány ismeretlen bort váratlan utazásairól. Legutóbb két petit verdot került sorra, mindkettőt Macedóniában zsákmányolta. Hogy mit tud ez a fajta ott délen? Kíváncsiak voltunk mi is.

Amikor 2012-ben először hirdettük meg a Brill Pálinkaházzal közös receptversenyünket, nem hittük volna, hogy hagyományt teremtünk és folytatása is lesz a sztorinak. Elsőre csak le szerettük volna tesztelni, hogyan is kerül a pálinka a tűzhelyre, vajon milyen a pálinkával főzés fogadtatása olvasóink, no meg a gasztroblogoszféra köreiben. Elsőre a vártnál sokkal több pályamű, recept érkezett, a visszajelzések jók voltak, így tavaly ősszel újra meghirdettük a receptpályázatot. És még több recept érkezett, el is húzódott az eredményhirdetés, de el nem maradt.

Rendületlenül valljuk: a portugieser Közép-Európa egyik kikerülhetetlen és fontos fajtája, amely a borvilágban sajnos ritkán kerül reflektorfénybe. Tavalyelőtt csak villányi portugieserekkel rendeztünk kóstolót, tavaly már nemzetközivé bővítettük a mezőnyt és természetesen idén is meghirdetjük a Portugieser du Monde borversenyt. A portugieserre ne legyintünk, ne intézzük el azzal, hogy az egy egyszerű bor, egy friss vörös, mert nem csak az – ezt szeretnénk megmutatni 2014. április 26-án a pécsi Zsolnay Negyedben, ahol már másodszor mutatkozhatnak be a portugieser termelői. 

Hogy a borturisták térképére Paks is felkerült, abban nagy szerepe van a Fabro pincészetnek, és a tulajdonos Kovács Sándornak. Ezúttal Hetényi Jánossal látogattunk el a sillerek fellegvárába.

Bár Fabrice Gonet, a pécsi Francia Egyesület egykori igazgatója már tíz éve elhagyta a várost, soha nem tudott és nem is akart elszakadni Pécstől. Évente többször is visszajár, hogy hobbiszakácsként a barátainak és a nagyközönségnek főzzön a Pezsgőház Étteremmel közös, jó hangulatú, kreatív vacsoraestjein. Jövőre street food vonalon erősítene, és az utcán szeretné kóstoltatni a vietnámi konyha különlegességeit.