Az úgy volt, hogy sok fesztiválon jártunk az idén. Határon túl is, elsősorban dél felé. Megkóstolni, meginni nem tudtunk mindent, de volt, amit ajándékba kaptunk; volt, ami tetszett és megvettük; volt, amit elcseréltünk és volt, amiről már nem is emlékeztünk, honnan került a ládába. Nos, belőlük állítottunk össze egy kis ex-jugoszláv borválogatottat. Afféle Nyugat-Balkán válogatás volt ez, hiszen a bolgár, román, macedón borok hiányoztak a tizenötből. Nem rövid lista következik.

Ezen a héten mintha alábbhagyna a nagy őszi programtorlódás. Vége a borfesztiváloknak, viszont az újborok ünneplése még nem kezdődött el. Úgyhogy a héten könnyedebben választhatunk, nekünk már évek óta piros betűkkel van beírva a naptárunkba: ilyenkor Pécsváradra megyünk. Ott van ugyanis a leányvásár, no meg a gesztenyeszüret. Ráadásul Walter Gyulánál bort is kóstolunk.

Szekszárd egyre több felfedezni valót nyújt nekem. Az Eszterbauer családi pince új színfolt a magyar borpalettán. A bor-köztudatban viszonylag új, míg valójában több száz éves. A pécsi IH borklubban a szőlőművelő „paraszt polgári” Eszterbauer család tizedik generációja, Eszterbauer János mutatta be a szó szerint családias hangulatú címkék mögött rejlő borokat. 

A Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet idén is meghirdette címkepályázatát a Pécsi Tudományegyetemen, ám ezúttal nem csak a Művészeti Kar hallgatóitól vártak terveket, hanem az egyetem összes hallgatójától. Az idei Bogyólé címkéjét ennek köszönhetően egy leendő közgazdász tervezte. 

Talán nem vagyok egyedül, amikor azt gondolom, hogy Villány a maga nemében ikon. Villány jelenti azt a magyar borászatban, hogy rendszerváltás. Szabadon felcserélhető e két szó, azt hiszem. Villány volt az úttörő a borkészítésben, a magánborászatok létrejöttében, a borhoz kötődő vendéglátás kialakításában, a borturizmusban. Azt sem gondolom, hogy a változásokat hozó éveket követően, amelyeket már nevezhetünk a fokozott fejlődés és siker éveinek, mindenki a maga megszerzett babérjain üldögélt volna. Sőt, nagyon sokan tettek és tesznek azért, hogy Villány kitörjön saját korlátai közül. Ennek azonban nem csak egyéni szinten, hanem közösségi szinten is meg kell történnie. Ennek szimbolikus alkalma lehetne a Villányi Vörösborfesztivál, ami azonban jelen formájában erre nem alkalmas.

Ez a hétvége nem teljesen úgy alakult, ahogy szerettük volna. A Pécsi Borozó stábja erősen megfogyatkozva (ideiglenesen Velencében, Brüsszelben és St. Paulsban állomásozó egységeinken túl némelyek még undok vírussal küszködtek), de azért helyt próbált állni a borgasztronómiai rendezvényözönben. Villányban két napon át is jelen voltunk rövidebb-hosszabb ideig (holnap szóban-képen is adunk hírt), viszont Hosszúheténybe sajnos nem jutottunk el. Beszámolt viszont e remek rendezvényről dr. Szabó Géza barátunk, aki a Baranya Megyei Falusi Turizmus Szövetség elnöke és ekként a falusi turizmus egyik fő mozgatóereje is vidékünkön.

Erre a hétre a borfesztiválok forgatagában megfáradt kalandoroknak gasztronómiát ajánlunk. Ősz van, ezt érezzük is, estére lehűl a levegő (jobban is esik már egy pohár vörösbor...), őszi csemegéknek rendeznek fesztiválokat szerte a környéken. Két somogyit emelünk ki, a Balaton déli partján a tök mellett azért bort is találhatunk, Kadarkúton viszont gesztenyéből is készítenek likőrt! Jómagam mind a tököt, mint a gesztenyét nem kicsit kedvelem, szóval már csak választani kell a hétvégére, a kettő közül melyik fér bele. Vagy mindkettő? Aki nem tud dönteni, annak ajánlunk még egy lehetőséget, Baranya határon túli részéből, ahol tradicionális helyi ételek hetét rendezik.

A szeptember valójában a Szőlő és Bor Ünnepével ér véget Pécsett. Innentől már mintha a jó idő se lenne az igazi, megszűnnek a borozgatások a gesztenyefák árnyékában, várhatjuk a tavaszt. Idén a Sétatérre került át a rendezvény, talán jövőre már visszatérhet igazi helyére, a Széchenyi térre. Itt sem volt rossz, bár kicsit zsúfolt. Az egyéb kínálat valóban bővült, viszont a boros alig. Először volt ugyan Pécsi Borok Utcája, de hát öten ha kitelepültek. És ha már más, régión kívüli borvidékekről is hívunk borászokat, legalább jókat hívjunk meg…

Szüretelni már tavaly is elindultunk Bátaapátiba, hősiesen fel is küzdöttük magunkat a sáros Tűzkő Dombra, idén ugyanezt porfelhőben tettük meg, mintegy százzal többen. Ragyogó időjárás, pálinkás jóreggelt, félórás szüreti váltások. Egyetlen kézvágás, viszont több mázsa kékfrankos a ládákban és a végén koccintás a 300 éves pince egészségére Albiera Antinorival. Kevés szó, sok fotó.

Az őszi meleg nemcsak a bacilusokat kelti életre, de Andort is mozgásra készteti, így a Tettye felé vesszük az irányt, megnézni mennyi az annyi. Be szép is ott fenn a város felett és mégis a városban, dübörgő munkagépek ottan, széjjeleső színészház, "frissjogsis" rallisok, és régi restanciánk, a sváb konyha (már úgy földrajzilag is) fellegvárának számító Tettye vendéglő.