Kérem Várjon!
Cikkek
Dobogás a Tűzkő dombon
Domokos Attilával a Tűzkő Birtokon
Keresztény Ákos
2012 October 24.

Tolna megye Svájcába érkezünk meg, amikor a lankás, kacskaringós úton elérjük Bátaapátit. A tiptop kis falu szívében található az Aponyiak egykori épülete, melyben ma is egy tradicionális és hatalmas múltra visszatekintő család üzemelteti a borrégió egyik legkiválóbb pincészetét. Ide érkezik a légvonalban sem túl közeli Tokajból Domokos Attila, hogy Erdélyi Árpáddal a Tűzkő Birtok igazgatójával megtalálják a tolnai és a tokaji pincészet kapcsolódási pontjait. A két tekintélyt parancsoló férfi bele is vág rögtön a beszélgetésbe, hiszen sok a közös téma.

Első látásra persze azt gondolhatnánk, hogy ez a két pince olyan távol van egymástól és annyira más a profiljuk, kialakításuk és üzletpolitikájuk, hogy semmi közük sem lehet egymáshoz. A két pincészet viszont sokkal több szálon kapcsolódik egymáshoz, mint az elsőre tűnik.

A két pincészet között talán a legfontosabb kapcsolódási pont Attila, de én előrébb kezdeném a dolgot, hiszen a Tűzkő birtok életében a Zwack családnak is volt része, ahogy most a Dobogóéban is van. A birtokban a 90-es évek elején Piero Antinori és Jacopo Mazzei láttak fantáziát és a birtok megszerzésében, valamint annak elindításában is a Zwack család segítette a toszkán befektetőket – mesél Árpád a kezdetekről, majd Attila folytatja: Én mikor idekerültem még volt is némi befolyásuk a pincészet életébe, és azt gondolom, ez öszszességében jó hatással volt az itteni dolgok alakulására.

Az egész kaland Attila életében 1996 nyarán kezdődött, amikor Pók Tamás visszatért Egerbe és a Tűzkőhöz meghirdettek egy termelési igazgatói állást. A kecskeméti fiatalembernek már volt szekszárdi kötődése, így egyértelműnek tűnt, hogy megpályázza az állást.

Egy nagyon hosszú és kemény kiválasztási folyamat során esett rám a választás végül és 1997-től egészen 2000-ig a birtokon dolgoztam. Tényleg azokkal a területekkel mi a helyzet manapság? – fordul kérdéssel Attila Árpádhoz, aki mosolyogva válaszol: Megnézzük majd azokat a területeket is, bár már nem teljesen olyanok, mint anno, hisz az elmúlt években jelentős változáson esett át a birtok és még egyáltalán nincs vége a változásoknak.

Ahogy a Tűzkő Birtok az elmúlt évek során óriásit fejlődött, olyan meseszerűen alakult az ezredforduló után Attila élete is, aki Tolnából először a Garda-tó partjára vetődött. Az átmeneti időszakban pedig egy sorsszerű találkozás alkalmával futott össze ismét Olaszországban a Vinitaly-n Zwack Péterrel és a legendás jegyzetfüzetével és töltőtollával.

Akkoriban már volt egy majd egy hektáros területem Tokajban és már tudtam, hogy nem fogok visszamenni a Garda-tó partjára, meséltem neki ezekről a dolgokról és azt gondoltam ennyi is lesz az egész. Aztán nem sokkal később kaptam egy telefont, hogy a Zwack Péter szeretne velem beszélni és tulajdonképpen így kerültem 2003-ban a Dobogó Pincéhez, ami életem egyik legjobb pillanata volt – emlékszik vissza Attila sugárzó tekintettel.

A Dobogó Pincészet Zwack Izabella nevével van fémjelezve és legalább olyan évszázados múltra tekint vissza, mint amilyenre a Tűzkő birtok, melyet egy őskori lelet alapján neveztek el. A Dobogó pedig a lódobogás és a Dobogó dűlő mellett a szívdobbanás, az élet és a lélek ritmusa is egyben. A két nagy múltú család nevével fémjelzett pince szerencsére önálló identitással rendelkezik, és abszolút élvezik minden előnyét annak, hogy egy ilyen komplex cég áll mögöttük.

Ennek legalább annyi előnye, mint hátránya van. A Tűzkő egy jól működő, sokaknak munkát adó egyedi pincészet, mely a vidék hírét nemzetközi szinten is öregbíti. Ehhez természetesen kihasználjuk mindazt a lehetőséget, amit az Antinori család adhat nekünk befektetés terén, szaktanácsadás terén és a sokéves tapasztalat terén – avat be Árpád a pincészet üzleti részébe, melyre Attila rögtön válaszol is. Nálunk is hasonló a helyzet. A Zwack család egy nagy befektető és nagyon céltudatosak, de mindenki azzal foglalkozik, amihez ért. Én azért vagyok ott, hogy a lehető legjobbat kihozzam a szőlőből és a borból. Bár a mi pincénk ennek a nagy cégnek a tagja, de mégis különálló és önálló identitás. Ez szerintem mindkettőnk munkájában fontos, mert ettől tudjuk igazán magunkénak érezni és szívvel lélekkel tenni a dolgunkat.

A kérdés persze adott, hogy egy mégis hogy érezheti igazán magáénak azt a szőlőt és bort az embert amiben neki nincs tulajdona?

Szerintem ezt másképp nem lehet csinálni. Nálunk a területek nagysága és a palackszámok miatt se hétvége, se ünnepnap nincs. Ez részben rabszolgamunka, és ha ezt nem érzed a magadénak, akkor sose tudsz sikeres lenni és sose tudod értékelni azt a sok munkát, amit befektetsz – jelenti ki egyértelműen Árpád .

Én is így gondolom – fűzi hozzá Attila. A mérettől ez nem nagyon függ szerintem, mi ugye ehhez képest csak 5 hektáron termelünk szőlőt, de az is legalább ilyen odafigyelést igényel csak jobban átlátható. Viszont bármekkora birtokért is felelsz, ha nem tekinted az életed szerves részének akkor abba kell hagyni. A szőlő egész embert kíván és olyat aki szívét lelkét beleteszi a dolog.

Persze Attila esetében van plusz töltete is a dolognak, hiszen ő már tulajdonos is a Dobogó Pincészetben: Igen ez nem olyan rég, karácsonykor történt, amikor is Zwack Izabella és Zwack Péter behívatott magához és átadtak egy borítékot. Azt kérték, ott olvassam fel előttük. A levélben az állt, hogy ha elfogadom, akkor attól a pillanattól kezdve tíz százalék részesedésem lesz a cégben. Mondanom sem kell, hogy nem kellett gondolkodnom az ajánlaton. Az akkor már meglévő egy hektárját ekkor olvasztotta bele a pincészetbe és így már a Dobogó Pincészet legalább annyira az övé lett, mint amennyire magáénak érezte azt korábban. A beszélgetés közben felkerekedünk és körbejárjuk a birtokot. Első utunk a feldolgozóba vezet, ahol már az idei első szüreti napra érkezik az első adag. Ezt Kiss Gábortól, a pincészet szőlészétől tudjuk meg, aki elégedetten nyugtázza az első beérkező szőlőfürtöket. Közben lépten-nyomon ismerősökbe futunk, akik úgy köszöntik Attilát, mintha el sem ment volna.

Az alatt a három év alatt fontos és hasznos barátságok kötődtek itt, ezt nem könnyen felejti el az ember. A helységek sem ismeretlenek, bár azóta, volt némi modernizálás, Attila nem tudna eltévedni. A feldolgozó után első utunk a pincébe vezet, ahol bár nincsenek ismerős arcok, de szóban azért előkerülnek a régi legendás melósok a pincéből, a szőlőből. A pincéből pedig egyenes út vezet fel a szőlőbe. A Mórágyi és Apáti dombok között autózva is sok ismerős táj akad, amire Attila őszinte rácsodálkozással figyel és sorjáznak a kérdések. A téma főleg szakmai, művelés, kordonrendszer, tőtávolságok, klónok és telepítési praktikák. No meg a magyar bortörvény és annak nehézségei. Aki valaha beszélt már borásszal hosszabban, ezek a témák legtöbbször előkerülnek. Nem panasz ez, inkább egyfajta szolidaritás egymással. Nem is az a gond ilyenkor, hogy sokszor a bürokrácia felemészti a kicsiket, a nagyoknak pedig rémesen megnehezíti a dolgát, csak jó kicsit kiönteni a lelket egymásnak. Kicsit olyan ez, mint mikor két különböző csapat focistája kritizálja a játékvezetés minőségét.

A szőlőkben sétálgatunk és a zamatos traminit csipegetjük le, amely a Tűzkő Birtok egyik zászlós bora, hisz az exportra készített borok nagy részét ez a fajta adja. Miközben pedig mi bejárjuk a mintegy 150 hektárnyi területet (na jó, annak csak egy szerény részét…), melyek közt jócskán akad leváltás előtti és abszolút új tavalyi és idei telepítés, tovább folyik a diskurzus borászkodásról, családról, életről.

Mindkét fiatalember családos és bár életük a szőlő és a bor, azért a gyermekek sem szenvednek hiányt szeretetben. Árpád felesége szintén szorosan kapcsolódik a borhoz, csak ő úgymond a hordó másik oldalán áll, hiszen az Európai Kádároknál dolgozik, míg Attila gyermeke már kicsi korától az aszúesszenciát szopogatta.

Az én fiam pont olyan, mint én volt ennyi idősen – fűzi tovább a gondolatot Árpád – még a bor illata is büdös neki, bezzeg a lányom az már kóstolgat, és már most látszik, hogy kivételes érzékszervei vannak, mint a  feleségemnek.

A gyönyörűen berendezett kóstolóteremben a kinti fullasztó nyári hőséggel ellentétben hűvös csend fogad minket. Megkönnyebbülten ülünk le, miközben Árpád már bontja is a behűtött fehéreket. Jönnek is sorban a 2011-es díjnyertes borok a Traminer és a Verdolino (TOP 25 2012). A kóstolgatás közben egyre oldottabb a hangulat, de azért a fáradtság is érződik, végülis majd egy fél napja sétálunk, idézünk múltat és jövőt. Persze Árpád nem csak a sztenderd tételekkel készült a látogatásunkra. Előkerülnek kísérleti tételek, amik az elkövetkező hónapokban kerülhetnek majd a fogyasztók poharaiba. Kóstolunk is egy Szürkebarátot és egy Hárslevelűt. Meglepően új élmény a már jól megszokott ízek mellett, de a kísérlet igazolja magát. Ízletes és testes borokat töltünk a poharakba. És mindeközben Tolnában folyamatosan szüretelnek, Tokajban pedig a pinot noirt szedik.


A rovat támogatója a Mercedes forgalmazója a