Kérem Várjon!
Cikkek
VinCE és a jobb felső nyolcas
Egy elmaradt randevú emlékei
zoranka
2010 March 22.

Minden utazást hosszabb szervezés előz meg. A borosokat hosszabb. Kezdődik belépő- és vonatjeggyel. Aztán ígéret a családnak egy következő hétvégi, közös programmal kapcsolatban. A kínálat napokon át tartó böngészése, mert ekkora kínálat megkívánja a sorrendet. Mindezek után még nagyobb a csalódás, amikor a bal felső nyolcas elindítja titkos küldetését. Alternatív VinCe tudósítás, amelyet majd követ az igazi is...

Előző este már volt valami bizsergés. Ráharapásra kis fájdalom. Nem vettem komolyan a jelzéseket, biztos csak valami étmeneti elégedetlenkedés odabenn. (Nem is tudtam beazonosítani, ha nem annyira direkt, akkor mi baj volna?) Tehát lefoglaltam a vonatjegyeket.
 
Az utazás előestéjén azonban a bal felső nyolcas – ekkor még nem tudtam, hogy ő az, tehát csak így becéztem, a kis terrorista – elindította a támadást. Este hétre a férfi főzőegylet éves gálavacsorája már a kimaradt rendezvények közé került, ráadásul az éhség csillapítására a hűtőből kirendelt vacsora közben már nagyon nem tudtam a stifolderre koncentrálni, mert a szeparatista törekvéseket alátámasztó állkapocsbéli bombázások állandósultak. Az már nem jön be, hogy figyelmen kívül hagyom. Ezt leszögeztem.
 
A Szepsy mesterkurzusra gondoltam, miközben béketárgyalásokat kezdeményeztem Algoflex Forte közvetítésével, de sem ő, sem Donalgin ügynök nem ért el eredményt a többfordulós, éjszakába nyúló tárgyalássorozat során.
 
Jöjjön a titkos fegyver. Egyszer vetettem be eddig, pedig mindenki esküszik rá. Mondjuk nem házi volt, hanem egy kommersz körte a Kubában, még az egyetemi évek alatt, de utána azonnal menni kellett az ügyeletre.
 
A házi barackkal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy 5-10 percig maga a gyönyör. Elfeledteti a fogolytáborok kínjait, a szőnyegbombázással felérő, teljes szájpadlást beterítő támadásokat, mindent. Csak marós-ütős csend marad utána. Mondom, 5-10 percig legfeljebb. Aztán visszatér a kis szeparatista, és nem hagyja magát, lenyelte mind a pálinkát, meg se kottyant neki, sőt mintha megerősödött volna.
 
Hajnali 4 körül adtam fel minden reményt, hogy én aznap reggel az 5:23-as IC-vel eljutok Budapestre. Felöltöztem, autóba ültem és elmentem a vasútállomásra. Érdekes módon itt már mintha kevésbé fájt volna, de ez csak átmeneti volt. Nem beszéltem sokat, elmondani sem tudtam, milyen beszámolókat szeretnék, csak némán átadtam a belépőjegyeket, a vonatjegyeket és jó kóstolást kívántam.
 
A fogászati ügyelet csak 7-kor kezd, ezt már kiderítettem netről. Rövid lelki felkészítő kurzus után elindultam, hogy ENSZ-közvetítést kérjek a kis terrorista és köztem. Gondoltam, valami jófajta szerrel látnak el, amely afféle kéksisakos hadseregként áll közém s a fájdalom közé. A fogorvos, egy kedves hölgy, azonban meglepetésemre kifejtette, hogy nincs más út, mint a függetlenség. Független zoranka és tőle független bal felső nyolcas.
 
Amikor érzéstelenítővel feltöltött állkapoccsal várakoztam a folyosón, jött az első sms. Most ültek be a Szepy-mesterkurzusra, Jancis Robinson jegyzetel mögöttük, köszönik, jól vannak. Rajtam ekkor már a megadás uralkodott el, elvesztettem a csatát, a háborút, mindjárt vége, kevesebb leszek ezentúl, legalább a bal felső nyolcas nevű szeparatista terroristával. De legalább a jövő héten Tokajban bepótolom, igyekeztem vigasztalódni. A bal felső nyolcas, mintegy 34 másodperc alatt végleg önállósította magát, gyorsabban és fájdalom-mentesebben, mint hittem volna. Vér is alig, könny nem folyt. De aztán amilyen kedves és gyors, valamint ügyeskezű volt a fogásznő, annyira szenvtelenül tudta közölni a rossz híreket. Alkohol 3-5 napig ne nagyon kerüljön a számba, azaz a bal felső nyolcas még cseppet sem hűlt helyére.

Legalább nem lesz vita, ki vezet Tokajban.